Tóth Richárd
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

Bízzanak bennem – kérte a miniszterelnök hallgatóságát.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Szokásos pénteki rádióinterjúját Orbán Viktor a menekültkérdéssel kezdte, megjegyezve, hogy a történelmi kihívás ez, nem a koronavírus, hiába köti most le minden figyelmét a vírus. A Reuters hírügynökség ugyanis török katonai forrásokra azt írta, mostantól a törökök nem tartják fel a menekülteket. Orbán erre azt mondta, ismét felszínre kerülhet a emigránshullám. “Tömeges támadásokra kell számítanunk, meg kell védenünk Magyarországot.” Amíg egységesek a magyarok, nem kell félni – tette hozzá.

A V4 miniszterelnökei találkozót szerveznek Erdogan török elnökkel, hogy személyesen tájékozódjanak a helyzetről.

Csak ezt követően hozta szóba a műsorvezető a koronavírust, a görög megfertőzöttekről kérdezve, ebben a kérdésbe is belekeverve a menekülteket. Orbán kijelentette, minden együttérzése a görögöké, de ők nem tudják megakadályozni a menekültek áttrappolását, így ők a magyar határhoz kerülnek.

A koronavírusról két – véleménye szerint – új fejleményt mondott Orbán: Észak-Olaszországban európai gócpont alakult ki, illetve a vírus a szomszédos országokban is megjelent.

Lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni, nagy a valószínűsége, hogy a vírus itt is megjelenik, mi erre készülünk.

A vírus azonosításához szükséges eszközök és szakemberek Orbán szerint rendelkezésre állnak, a szervezettség pedig jó, működik a hatósági rendszer. “Amennyire lehetett, felkészültünk, 24 órás ügyeleti rendszert működtetünk.” Hozzátette, hogy amikor egy miniszter arra kér, senki ne utazzon fertőzött területre, akkor “az egy erős kérés”, de senkit nem fognak letartóztatni a határon – mondta.

Felvetetette, hogy van egy vita arról, ez a járvány mennyire komoly. Igaz, szerinte, hogy az influenzában többen halnak meg, de azt ismerjük, a koronavírust pedig nem, így a kormányfő megérti az emberek pánikreakcióját. Szóba került az emberek vásárlási láza, amit lehetett megvettek a boltokban. Orbán ezt a lelki helyzetet megérti, de egyet megígért:

a magyar kormány ellátja a feladatát, ha fontos információnk van, megosztjuk az emberekkel. Magyarország egészségügyi szakembergárdája nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő.

Bízzanak a rendőrségben, az egészségügyi dolgozókban és benne is – kérte.

A nemzeti konzultációról azt mondta Orbán, önmeghatározásukból következnek ezek a konzultációk, hisz nem ők a legokosabbak, szükségük van az emberek véleményére, illetve hátországot kérnek a magyar emberektől a nemzetközi harcokhoz az érintett kérdésekben. A börtönzsúfoltsággal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, helyes, hogy az elítélteket nem lehet kínozni, de szerinte a börtönzsúfoltság nemzetközi szabályait felül kell vizsgálni.

A börtön arra való, hogy a büntetést le lehessen tölteni, nem lehet elvárni, hogy olyan körülmények legyenek, mint otthon – fogalmazott.

Nagy Katalin műsorvezető az ügyvédeket is szóba hozta, akik a börtönzsúfoltsági perekben és a gyöngyöspatai ügyben képviselik az embereket. A műsorvezető szerint ezek az ügyvédek Soros György köreihez tartoznak. Orbán erre csak annyit mondott, hogy nem lebecsülve honi ellenzékét, de az ő ellenfelük nem az ellenzék, hanem

Soros György és csapata. Ez egy jól szervezett, civil álruhába bújt, de katonai logika alapján mozgó szervezet. Ki akarják fosztani az országot.

Nyolcpontos klímavédelmi akciótervéről Orbán azt mondta, elődei igazán megmutathatták volna klímavédelmi oroszlánkörmeit, amikor ők voltak kormányon.

“Amikor tűz van, nem kihirdetetik a tűzvészhelyzetet, hanem eloltják a tüzet” – üzent Orbán azoknak az ellenzékieknek, köztük Karácsony Gergelynek, aki Budapesten első intézkedéseként kihirdetette a klímavészhelyzetet.

Ne sopánkodjunk, cselekedjünk – tette hozzá.

Az Európai Unió költségvetése is szóba került a műsor végén, amiről Orbán csak annyit mondott, hogy a vita jelenleg arról szól, hogy a tagállamok a megtermelt költségvetésük hány százalékát fizessenek be a közösbe, 100 forintból egyet, vagy egy forintot és harminc fillért.

Ennek nem kellene megbénítania Európát – vélte.

Majd arról beszélt, Magyarország arányaiban (az egy főre jutó nemzeti összterméket figyelembe véve) többet fizet be, mint Hollandia és Németország, Orbán ezen változtatna, ezzel zárult a beszélgetés.

(Kép: Orbán Viktor idei évértékelő beszéde után / Fazekas István, HVG)