szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Reggel hat előtt máris megjelent egy a Nemzeti alaptantervért ujjongó közlemény az MTI-n.

Péntek este 10 óra körül hozták nyilvánosságra a Nemzeti alaptantervet. A mintegy másfél száz oldalnyi szöveget nyilván a következő napokban, hetekben megvizsgálják majd a szakértők, és értékelik az abban leírtakat.

De van egy szervezet, amely rászánta az éjszakáját arra, hogy átrágja magát, értelmezze szakmailag és felmagasztalja a közoktatás meghatározó tartalmi szabályozását. Az MTI hajnal hat óra előtt le is hozta a Pedagógiai Innovációért Egyesület közleményét. Az egyesületről eddig nem sokat hallottunk, látványos tevékenységet nemigen folytatott az oktatás területén, még honlapja sincs.

Mindenesetre üdvözli a módosított Nemzeti Alaptantervet. „Meggyőződésünk, hogy a módosított NAT modern módon egyesíti magában az időszerű pedagógiai újításokat és klasszikus nevelés értékeit. Nagy előnye továbbá, hogy hangsúlyt fektet a nemzeti identitás ápolására is” – írják, mintha csak Kásler miniszter diktálta volna a szöveget.

Érezhető módon fog csökkenni a diákok óraszáma – jegyzi meg például a dokumentum, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy „a megfelelően kialakított oktatási tartalmakat nagyobb koncentráltsággal tudják majd elsajátítani a tanulók”.

Azzal zárul a közlemény, hogy az új NAT minden bizonnyal feladatot ad a köznevelés szereplőinek, „de keretrendszere fejlődést rejtő utat jelöl ki számunkra”.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.