szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kimaxolta a mozgóbér fogalmát a Jobbik képviselőcsoportja: a hvg.hu birtokába jutott összesítés szerint egy erősen hullámzó (ki)fizetési rendszerben akadt olyan munkatárs a frakció mellett, aki kétmillió forintnál is többet tudott keresni havonta. A Fidesz képviselői a fizetési adatok szerint durván túlóráztathatták az alkalmazottakat, míg az alapból is magas fizetéseket adó KDNP karácsonyi jutalommal emelte alkalmazottai bérét egymillió forint fölé.

A parlamenti képviselőket segítő munkatársak listáját és fizetési adatait még október végén kértük ki az Országgyűlés Hivatalától. A hvg.hu adatigénylésére adott válaszában akkor csak egyetlen hónap, az október kifizetéseit adta ki a hivatal, azt is csak nevek nélkül, mivel a nem köztisztviselő alkalmazottak neve álláspontjuk szerint érzékeny személyes adat. (Szerkesztőségünk ezzel nem ért egyet, ezért az adatokért várhatóan pert indítunk.)

Az elutasító válasz után a Transparency International Magyarország egy kicsit másként fogalmazva és immár a képviselőcsoportok alkalmazottaira is kiterjesztve újabb adatigénylést küldött az Országgyűlés Hivatalának, amire december utolsó napjaiban – ismét a nevek megjelenítése nélkül – érkezett válasz.

Az összesen 1514 alkalmazott május-novemberi bruttó bérét tartalmazó újabb lista segítségével már nem csak pillanatképet tudtunk rajzolni a képviselők segítőinek fizetéseiről, hanem mozgásokat-tendenciákat is meg lehetett figyelni. És azt is megtudhattuk, hogy a képviselőkön túl mennyit fizetnek alkalmazottaiknak az egyes képviselőcsoportok.

(Fél)ezredes frakcióvezető
Az országgyűlési törvény szerint a képviselők a mindenkori képviselői alapilletmény kétszeresének összegéig – jelenleg havi 1 millió 782 ezer forintig – fizethetnek munkatársakat, ezt közvetlenül mégis csak 63-an teszik meg, a többiek, beleértve például a teljes Fidesz-frakciót – a törvény adta lehetőséggel élve egységesen lemondtak erről a frakcióvezetőjük javára. A képviselőcsoport sajtóosztályának válasza szerint ezt praktikus okokból tették, vagyis mert „célszerű központosítottan kezelni egy ilyen létszámú munkavállalói csoport személyügyi feladatait”. Kocsis Máté neve alatt, papíron így majdnem egy fél ezredet, összesen 494 alkalmazottat tart nyilván a rendszer, de nincs „önálló” munkatársa a DK és az LMP képviselőinek sem.

A kimutatás szerint legjobban összességében a kormánypártok és a Jobbik alkalmazottai jártak.

A Fidesz képviselőinek munkatársai közül (akik egységesen a frakcióvezető, Kocsis Máté nevén vannak, az okáról lásd keretes írásunkat) rengetegen jártak be irigylésre méltó karrierívet a parlament májusi megalakulása óta: az egyhavi próbaidő után mindenkinek járó 25-30 százaléknyi béremelés után sokaknak egy későbbi lépcsőben is újra nagyot – sok esetben több mint duplájára – nőtt a fizetése. Akad például több olyan, májusban még 183 ezer forinttal kezdő dolgozó, aki szeptember óta ennek majdnem háromszorosát, 10 ezer forint híján félmillió forintot keres havonta, de több, induláskor 343 ezer forintért felvett munkatárs kezdőbére is több mint kétszeresére, havi 860 ezer forintra nőtt augusztus óta. Hasonlóan szerencsésnek mondhatják magukat azok a májusban 232, 260 vagy 287 ezerért forintért felvett dolgozók is, akiknél szeptembertől immár 751 ezer forint áll a kimutatásban.

Az emelésrekordért hárman küzdöttek/küzdenek: egyikük az induló 281 ezer forint helyett immár 930 ezer forintot keres szeptember óta, a másikuk 403 ezer forintos júliusi kezdőfizetést tornázott több mint egymilliósra, a harmadik fizetése pedig egy szintén eleve nem rossz, 413 ezer forintról ugrott egy átmeneti 542 ezer forintos lépcső után szeptemberben 1,2 millió forintra.

A nagy létszám miatt többlépcsős emeléseket a Fidesz-frakció sajtófőnökének magyarázata szerint az országgyűlési törvény augusztus 1-jével életbe lépő módosítása tette lehetővé. (Ez a nagy vihart kavart júliusi módosítás – emlékezetes – nemcsak a képviselői alapilletményt növelte meg 747 ezer forintról 891 ezerre, két bizottsági tagsággal pedig 897 ezerről 1,782 millió forintra, hanem magával vitte az ehhez kötött egyéb juttatások, például a lakás- és irodabérlés, valamint az alkalmazotti költségtérítés keretösszegét is – utóbbit a korábbi 747 ezer forintról 1 millió 782-re.) A emelés mértékére pedig egy egységesen meghatározott kereten belül a közvetlen felettesek – vagyis maguk a képviselők – tettek javaslatot – írta a hvg.hu kérdésére Markó Zsófia.

Túlórázni jöttek?

A nyár végi-őszi emeléseknél is szembetűnőbb számok ütötték meg ugyanakkor a szemünket a novemberi béradatok kifizetésekor: a 11. hónapban 76 ezres májusi és 100 ezres későbbi fizetések emelkedtek 489 ezer, nem egészen kétszázezresek pedig 720 ezer forintra, vagyis több mint három és félszeresükre. De akadt, akinél 125 ezer helyett 600 ezer, sőt olyan is, akinek 202 ezer helyett 947 ezer forint állt a novemberi rubrikában. A csúcsot pedig az a dolgozó tartja, akit – feltehetően részmunkaidőben – májusban még 59 ezer, júniustól októberig 77 ezer forintért foglalkoztattak, novemberben viszont több mint félmillió forintot, 542 ezer forintot utaltak neki. A megugró bérek mögött a frakció sajtófőnöke szerint viszont nem újabb emelés vagy jutalomfizetés áll, hanem sokak korábbi, több havi – zömmel helyettesítés miatti – túlmunkáját fizették ki egyben.

A túlórára egyébként – tekintettel arra, hogy a kormánypárti képviselők egységesen kívánatosnak, Orbán Viktor pedig nagyon jónak nevezte az évi 400 óra többletmunkát lehetővé tevő, rabszolgatörvényként elhíresült decemberi módosítást – külön rákérdeztünk a képviselőcsoportnál. Kérdésünkre, hogy a képviselői munkatársaknál élnek-e a módosítás nyújtotta lehetőséggel, a frakció sajtófőnöke azt írta: „Egyetértünk azzal a céllal, hogy aki többet akar dolgozni és így akar többet keresni, az megtehesse. Amennyiben szükséges és ezt a munkavállaló is szeretné, a módosított munka törvénykönyvében foglaltakat betartva lehetőséget biztosítunk az önként vállalt túlmunkára.”

Nem lehetett oka a panaszra a frakciót segítő 132 alkalmazottnak sem. Bár az ő körükben ritkább és kisebb mértékű volt a béremelés, náluk a kezdőfizetések sem számítottak rossznak: kevés kivételtől eltekintve minden munkatárs legalább 350 ezer forintot keresett, de sok a 400, az 500, sőt a 600 ezer forint feletti fizetés is. Közülük is voltak, akik kiugró fizetéspályát jártak be alig fél év alatt: akadt, akinek a 385 ezer forintos májusi bére például már júniusban felment 900 ezerre, de októberben még tovább, 1,2 millióra nőtt, míg mások 565 vagy épp 714 ezer forintos kezdés után érték el ugyanezt a bérszintet.

A kormánypárti frakciók (szemben) a túlóratörvény december 12-i elfogadásakor
hvg.hu

A Kocsis Máté és a Fidesz-frakció alkalmazásában álló munkatársak közül összességében több mint tízen keresnek egymillió forint felett – ők a sajtófőnök magyarázata szerint mind vezető beosztásban dolgoznak, illetve „stratégiai szempontból jelentős koordinációt is magában foglaló feladatkört” látnak el.

Kis párt, nagy pénzek

Létszámához képest kiemelkedően gálánsnak tűnik a munkatársaival a KDNP frakciója is, amely 11 dolgozójának fizet vállalkozási szerződés alapján havi 100-820 ezer forintot, hét további munkatársnak pedig megbízási szerződés alapján utaltak novemberben 600-800 ezer, egyvalakinek pedig megbízási keretszerződéssel 1,98 millió forintot.

Nem járt rosszul a képviselőcsoport „rendes” munkaszerződéssel dolgozó 16 segítője sem: ők alapból is magasnak mondható – 420–750 ezer forintos – béreiknek több mint dupláját kaphatták novemberre: 480 ezres fizetés helyett például 1 millió, a 650 ezres helyett 1,3 millió, a 710 ezres helyett 1,46 millió, egy 750 ezres helyett pedig 1,85 millió forintot. A frakció hivatalvezetőjétől megtudtuk: itt nem fizetésemelés, vagy túlóra-kifizetés állt a háttérben, hanem a közelgő karácsonyra tekintettel egyszeri jutalmat fizetett a frakció, amelynek összege az esetek többségében a dolgozó egyhavi bérének felelt meg.

A Jobbik tüntetése a túlóratörvény elfogadásának délutánján, december 12-én
hvg.hu

Kevés kivételtől eltekintve igazán nem panaszkodhatnak alulfizetettségre a Jobbik alkalmazottai sem. Az ellenzéki frakció munkáját segítők körében többlépcsős emelések vagy dömpingszerű többletfizetés helyett egészen furcsa hullámzásokra bukkantunk. A Gyöngyösi Márton frakcióvezető neve alatt futó – valójában egyes képviselőket segítő – 121 dolgozónál gyakori a havi 50 ezres plusz-mínusz ingadozás, bár előfordult dinamikus növekmény is. Például annál a májusban még 458, július-augusztusban 650 ezer, szeptembertől 952 ezer forintos bérű alkalmazottnál, akinek novemberben már 1,712 millió forint járt, vagy a parlament alakulásakor 160 ezret kereső kollégájánál, aki ezt novemberre 1,1 millió forintra tornázta fel.

A frakciót segítő munkatársak adatait böngészve még furcsább kiugrásokra bukkantunk: akadtak például 300 ezer – egymillió – 360 ezer forintos ciklusok, de olyan is, akinek 535 ezer és 1,294 millió forint között ugrált a fizetése. Olyan is volt, aki pont a kezdő hónapokban keresett sokat – 1,3, illetve kétezer forint híján kétmillió forintot, de szeptembertől valamiért 800 ezer forint körülire esett a bére. Megint más, aki 336 ezer forinttal kezdett, két hónap múlva már 1,2 millió forintot vihetett haza, a rákövetkezőben viszont csak 360 ezret, de egy hónap múltán újra 1,2 millió forintot.

A Jobbik – egyben az összes parlamenti frakció szintugrásrekordere – az a munkatárs lett, akinek induló május-júniusi bére júliusban 2,325 millió forintra lőtt ki, hogy aztán egyhavi szerény félmillió után újra 1,25 millióra nőjön, októbertől viszont megint 575 ezer forintra apadjon. Mivel saját magunktól elképzelni sem tudtuk, miféle (túl)munka állhat az ehhez hasonló kiugrások mögött, a Jobbik frakcióvetőjétől kértünk eligazítást, aki soron kívüli – az aktuális havi fizetésükkel egybeszámított – jutalmakkal magyarázta az időszakos kilengéseket. Gyöngyösi Márton szerint a frakcióalkalmazottak körében enélkül bruttó 900 ezer forint a legmagasabb fizetés, a frakciónál pedig érvelése szerint annak ellenére nem volt lehetőség évek óta érdemi bérfejlesztésre vagy jutalmazásra, hogy a hivatal egyéb dolgozóinak bére a jogszabályi változások nyomán időközben jelentősen nőtt. A 2018. augusztusban megemelt bérkeret a frakcióvezető magyarázata szerint csak a régóta foglalkoztatott, a különböző kampányokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársak jutalmazására nyújtott lehetőséget.

A többi ellenzéki képviselőcsoportról összességében elmondható, hogy a kormánypárti frakciókénál és a Jobbikánál jóval visszafogottabban fizetik munkatársaikat és béremeléssel vagy jutalomfizetéssel sem igen kényeztetik őket. Ez utóbbi alól kivétel a Párbeszéd, amely hét, eredendően sem alacsony 420-680 ezer forintos fizetésű alkalmazottjának fizetett plusz egy havi bért novemberben, és az MSZP-frakció, amely szintén egyhavi többletet utalt a karácsony előtti hónapra – bár ez utóbbi okát csak gyanítjuk, mert Tóth Bertalan frakcióvezetőt nem értük el.

Aradszki András
MTI / Vajda József

A saját alkalmazottakat tartó képviselők közül az MSZP-s Hiszékeny Dezső volt a legbőkezűbb a dolgozóival, ő 400 ezer forintot kereső munkatársának adott 1,1 millió forintot novemberben. A legnagyobb béremelést a KDNP-s Földi Lászlónak köszönhetik a munkatársai, akiknek 247, illetve 500 ezres forintos bérét növelte októbertől 572, illetve 910 ezerre. Persze, csak ha nem számítjuk frakciótársát, a korábbi cikkünkben minden erre vonatkozó kérdésünket elhárító Aradszki Andrást, akiről két hónapja – az októberi adatok alapján – még csak annyit tudtunk, hogy a képviselők közül egyedüliként 1,63 milliós fizetéssel honorálja egyik alkalmazottját (mivel nem árulta el, csak tippelni tudtunk, hogy a Facebook-profilját is kezelő Eőry Zsoltot). Az új összesítésből viszont már azt is látni, hogy ez voltaképpen már egy csökkentett bér, a titkár-asszisztens szeptemberben ugyanis 2,63 millió forintot keresett. Hogy ezt mennyi és milyen jellegű pluszmunkával tudta elérni, azt nem sikerült megtudnunk, a KDNP-s képviselőt ugyanis nem sikerült elérnünk.