Azonnali eltiltás – nem adta meg az elsőbbséget

2019. 10. 09., sze - 11:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Gödön, egy kijelölt gyalogosátkelőhelyen nem adta meg az elsőbbséget az ott áthaladó gyalogosnak.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei 2019. október 8-án 10 órakor Göd belterületén, a 2-es számú főút Pesti út és Köztársaság út kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogosátkelőhelynél észlelték, hogy egy ott átkelő idős férfi részére egy Vác irányából közlekedő gépjármű vezetője nem adta meg az elsőbbséget, amellyel fokozott balesetveszélyes szituációt teremtett. A szabálysértő járművezetőt a járőrök intézkedés alá vonták, amelynek során a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett.

A tetten ért sofőrt a járőrök előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. Az ittas járművezetés szabályszegés végett a Dunakeszi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás lefolytatását kezdeményezte.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

Autósként vezessünk körültekintőbben, óvatosabban! Legyünk türelmesebbek az úttesten lassabban haladó gyalogosokkal szemben, biztosítsuk biztonságos átkelésüket, és véletlenül se próbáljunk meg az előttünk áthaladó gyalogos mögött közvetlenül áthaladni (várjuk meg, míg a gyalogos átér az úttesten, mert az elsőbbségadási kötelezettség a gyalogos járdára való fellépéséig tart)! Az udvariasság nem kerül semmibe, viszont jó érzéssel tölti el az embert.

Akkor is késedelem nélkül reagáljunk az adott közlekedési szituációra, ha a gyalogos esetleg figyelmetlenül, vagy szabálytalanul, nem elsőbbségi helyzetben kíván áthaladni az úttesten!

A fokozott óvatosságra különösen nagy szükség van a nagyobb belterületi csomópontoknál, a bevásárló központok, vasúti és autóbusz pályaudvarok környezetében, a kijelölt gyalogosátkelőhelyek megközelítése során, valamint a gyermekek, a fiatalok és az idősek által látogatott intézmények (tanintézetek, sportlétesítmények, nyugdíjas otthonok) közelében.

Figyeljünk oda egymásra!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.