Ott hagyta a taxi, közlekedési jelzőtáblát dobott utána

2019. 09. 17., k - 10:34
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 55 éves helyi férfival szemben.

K. Lajos 2019. augusztus 2-án 18 óra 10 perckor Miskolcon, a Győri kapu és a Miklós utca kereszteződésében a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet jelző táblát kiemelte a földből, majd egy autó után dobta, ezzel akadályt létesítve az úttesten.

A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy azért volt ennyire felbőszült, mert hívott egy taxit, amely meglátva őt megfordult, majd elhajtott, és őt ott hagyta.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.