Élve elásta a kismacskákat

2019. 09. 07., szo - 10:22
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az állatok még éltek, amikor a rendőrök megtalálták és kiásták őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei 2019. szeptember 6-án 19 óra 40 perckor bejelentést kaptak, hogy a XXIII. kerületi Fűzfa közben egy nő megölt három kiscicát.

A rendőrök beszéltek a bejelentővel, aki elmondta, hogy délután egy ott lakó  idős nő élve elásott három kismacskát. A férfi azt is megmutatta a járőröknek, hogy a nő hova temette az állatokat.

A járőrök értesítettek egy állatvédő alapítványt, és közösen elkezdték kiásni a kismacskákat. Az ásás közben a földből erősödő nyávogásra, majd mozgásra lettek figyelmesek. Az eltemetett kiscicák még éltek, kettőt a gödörben, a harmadikat a gödör közelében találták meg, neki sikerült kiásnia magát. 

A rendőrök ezután elfogták, majd a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságra előállították a 64 éves nőt, akit a nyomozók állatkínzás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.  A kiscicákról az éjszaka az állatvédő alapítvány gondoskodott.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.