Az EU újabb támogatást nyújt a görögországi menekülteknek

Vágólapra másolva!
Újabb 180 millió eurónyi (mintegy 56 milliárd forint) segélyt hagyott jóvá hétfőn az Európai Bizottság a Görögország területén tartózkodó menekültek életkörülményeinek javítására és társadalmi beilleszkedésének elősegítésére.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli testület által bejelentett sürgősségi támogatásból különböző projekteket fognak finanszírozni, egyebek mellett például városi elhelyezést és bizonyos anyagi támogatást kívánnak biztosítani a menekülttáborokban tartózkodó menekültek egy része számára.

A menedékkérők táborokon kívüli elhelyezését célzó görög kormányzati kezdeményezés keretében már több mint 23 ezer embert szállásoltak el városokban, rendszeres pénzbeli támogatást pedig 41 ezernek nyújtanak.

"Programjaink világos és hangos jelét adják az európai szolidaritásnak. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy biztonságosabb, normálisabb és méltóságteljesebb élethez segítsük a menekülteket Görögországban, és megkönnyítsük integrációjukat a helyi gazdaságba és társadalomba" – közölte Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért felelős uniós biztos.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság eddig mintegy 1,5 milliárd euró támogatást nyújtott Görögországnak a humanitárius és a migrációs helyzet kezeléséhez, illetve a külső határok védelméhez.