Dagad a botrány: rettegnek Oszter tavától a diósjenői lakosok
Az idős színész szerint az egész ügy csak vihar a biliben, nem érdekli / Fotó: Pozsonyi Zita
Diósjenő – Tovább forrnak az indulatok Oszter Sándor (69) diósjenői tava körül.
Ezeket látta már?
A közvetlenül a háza mellé épített mesterséges tava ugyanis a napokban annyira megduzzadt a lezúduló olvadt hótól, hogy az általa építtetett gátak majdnem szétrobbantak. Az egyik áteresztésnél le is omlott a betonépítmény. Hétfő délután a katasztrófavédelem egységei és az Ipoly-völgyi Különleges Mentők is kiszálltak a helyszínre, a helyiek pedig attól félnek, hogy életveszélyben vannak.
A diósjenői Oszter-birtok és az elé épített mesterséges tó, amelynek bal oldalán van a gát / Fotó: Pozsonyi Zita
A felháborodott diósjenői lakosok szerint a színész felelőtlensége miatt akár nagy baj is lehetett volna, ugyanis állításuk szerint Oszter eltorlaszolta a tó egyik vízelvezetőjét. Hétfő késő délután az olvadás miatt hirtelen lezúduló víztől alámosódott Oszter tavának gátja. Az egyik helyi lakos elmondta, hogy az építmény alig bírt a nagy nyomással. A gát felső áteresztő betonpereme leszakadt a helyéről. A nevük elhallgatását kérő lakosok egybehangzóan azt állítják, hogy a rosszul épített gát miatt akár katasztrófa is lehetett volna, hiszen ha az átszakad, több ezer köbméter iszapos, sáros víz ömlött volna a falura.
A felső áteresztő cső körüli beton pillér szakadt le a hirtelen áradat miatt / Fotó: Pozsonyi Zita
– A művész úr az alsó kifolyót eltorlaszolta, így a rettentő víztömeg nem tudott megfelelő iramban távozni. Nagy volt a pánik, hogy átszakad az egész – mesélte a Blikknek egy helyi férfi, aki végignézte az egész esetet.
A beton még kedden is ott hevert a mederben / Fotó: Facebook
– Itt voltak a tűzoltók, a katasztrófavédelem, mindenki. Végül búvároknak kellett elbontaniuk a kifolyó útjából a torlaszt. A speciális mentők búvárainak sikerült eltávolítaniuk a zsilipet, így elhárult a gátszakadás veszélye – tette hozzá egy közelben lakó, aki szerint a faluban egyáltalán nem örülnek a tónak és a körülötte kialakult botránynak. Szerintük a műtó miatt iszaposodott el a falu nagy része. A falu Facebook-oldalára számos fotót töltöttek fel a hétfői eseményekről. Lapunk felkereste a színészt, aki elzárkózott attól, hogy megszólaljon az üggyel kapcsolatban.
– Nem érdekel az egész, vihar a biliben, épp ezért nem akarok erről beszélni – zárta le a kérdést telefonon.
A helyszínen a katasztrófavédelem és a különleges mentők szakemberei együtt előzték meg a bajt / Fotó: Facebook
Csak a gond van vele
Oszter Sándor korábban elárulta: mindössze szebbé akarta tenni birtokát azzal, hogy a villája mellett halastavakat épít. A problémák már a tavak feltöltésénél kezdődtek: a hegyi patakból töltötte volna fel őket, úgy, hogy a helyiek állítása szerint a település horgásztava elől vette el a vizet. A színész tavakra vonatkozó engedélyét a hatóság korábban vissza is vonta, a polgármesteri hivatal pedig az első botrány kirobbanása óta nem tárgyalja az ügyet nyilvános ülésen.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt