Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Hiába ül rács mögött, rettegnek az ikrényiek Imrétől – Ezen a horrortanyán kutatnak az eltűnt villanyszerelő után

2018. ápr 23. 3:45
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
É. Imre tanyáján minden négyzetmétert átvizsgáltak a rendőrök,
akik napokon át
kutattak a területen /Fotó: Grnák László

É. Imre tanyáján minden négyzetmétert átvizsgáltak a rendőrök, akik napokon át kutattak a területen /Fotó: Grnák László

Ikrény — Nincs nyugtuk az apró Győr-Moson-Sopron megyei falu lakóinak: hetek óta rendőrök lepik el a kerteket, hogy az eltűnt villanyszerelő, a 20 napja keresett Mácsik Zoltán (52) nyomára bukkanjanak.

Az ügy kapcsán jelenleg is előzetes letartóztatásban ülő É. Imre tanyáját szó szerint felforgatták az egyenruhások.

– Szinte már otthonosan mozognak a rendőrök ezen a környéken! – kezdte a férfit jól ismerő szomszéd. – Már naponta futunk itt össze rendőrautókkal. Cseppet se nyugtat minket a gondolat, hogy most éppen a rácsok mögött van. Ki tudja, mikor jön vissza.

A szomszédok elmondása szerint néhányuknak valóságos pokollá tette az életét a győri vállalkozó: É. az évek során lassan szinte az egész környéket felvásárolta, alig maradt birtok, ami ne az ő tulajdonába került volna.

– Mindenkinek tett ajánlatot a telkére, akár el akarta az illető adni, akár nem. A nemleges választ nem szívesen fogadta el. Volt olyan, aki elutasította, de abban nem volt köszönet! Elég annyi, hogy borzasztóan nehéz ember! Bármire képes volt csak azért, hogy megszerezze valaki telkét, és odahordhassa a szemetét! – magyarázta a férfi egy másik szomszédja.

A tanyán csupán egy lezárt, rácsokkal felszerelt, elhagyatottnak tűnő kis ház áll /Fotó: Grnák László

A tanyán csupán egy lezárt, rácsokkal felszerelt, elhagyatottnak tűnő kis ház áll /Fotó: Grnák László

É. Imre ugyanis telkei­t egy­be­nyitotta, majd egy egész seregnyi tanyasi állatot tartott ott. Később azonban a helyiek elmondása szerint egy hatalmas gödröt ásatott a területen, hogy az el nem égethet­ő lomot oda temesse el. A szeméthegyek ott jártunkkor is jól látszódtak, az állatok közül is csak egy póni legelészett magá­nyosan az autótörmelékek között.

A villanyszerelő Mácsik Zoltánnak (52) több mint 20 napja veszett nyoma /Fotó: RTL Klub

A villanyszerelő Mácsik Zoltánnak (52) több mint 20 napja veszett nyoma /Fotó: RTL Klub

Mácsik Zoltán (52), mint megírtuk, már több mint 20 napja nem ad életjelt magáról. Zoltán villanyszerelőként dolgozott, és rendszerint csak apróbb, pár napos munkákat vállalt el. Szokatlan volt tőle, hogy É. Imre megkeresésére rábólintott, és belevágott egy nagyobb projektbe is egy osztrák építkezésen. Zoltán, bár a munkát elvégezte, a fizetését nem kapta meg. A huzavona végére egy benzinkúti találkozó során került volna pont, ám a szakember hollétéről azóta se tud senki semmit. A zsaruk megtalálták Zoltán kisbuszát. Az ügyet még rejtélyesebbé teszi, hogy egy másik, É. Imrével szintén kapcsolatban álló villanyszerelőnek is nyoma veszett.

Harminc nap után új döntés

É. Imre jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Ennek időtartama 30 nap, ezt követően csak a nyomozási bíró döntheti el, szükséges-e a továbbiakban is a legsúlyosabb kényszerintézkedés, vagy enyhíti a házi őrizet fokozatra.

É. Imre bilincsben. Birtokán napokon át kutattak a rendőrök
/Fotó: TV2

É. Imre bilincsben. Birtokán napokon át kutattak a rendőrök /Fotó: TV2

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Ikrény eltűnt villanyszerelő horror tanya kutatás keresik birtok Blikk extra