Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Meghökkentő baleset: aluljáróba hajtott egy autós Budapesten – fotók

2018. máj 13. 16:45
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
/Fotó: Blikk

/Fotó: Blikk

Budapest – Komoly veszélybe sodorta egy idős asszony életét, hogy nem tudta pontosan értelmezni az autójában lévő műholdas navigáció utasítását.

A nő a Petőfi hídra szeretett volna felhajtani, amikor a GPS azt mondta neki, hogy azonnal forduljon jobbra. Ő ezt meg is tette, azonban valami rejtélyes oknál fogva az utasítást nem bírálta felül a sofőr annak ellenére sem, hogy látható módon nem az autóknak, hanem a gyalogosnak fenntartott út felé tartott, mégpedig egy aluljáróhoz vezető lépcső irányába.

A kocsi bár lendületben, csodával határos módon mégsem gurult le az aluljáróig, kipufogója valószínűleg fennakadt.

- A kocsiban ülő hölgy nagyon megijedt, de szerencsére az ott dolgozó, éppen az aluljárót festő két férfi odarohant és próbálták tartani az autót, míg a hölgynek sikerült kiszállnia. Közben több járókelő, köztük én is megérkeztem, és közös összefogással sikerült az életveszélyes helyzetet mihamarabb megszüntetni, majd a kocsit biztonságosabb helyre vontatni - mondta el lapunknak az egyik segítő, az ABAC autómentő szabadnapos vezetője, Bognár Lénárd.


Galéria


Bezárás
2018.05.13.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
autó baleset Budapest Petőfi híd