Kendertüntetés - online közvetítés

2004.05.09. 19:08
Verekedés tört ki az ellentüntetők és a rendőrök között a vasárnap délutáni, Kossuth téren megtartott kendertüntetésen, amikor a demonstráció zavartalan lefolytatása érdekében felállított kordonon kívül összegyűlt mintegy harminc ellentüntető csoportjából a Szabad Magyarországért Mozgalom egyik vezetőjét kiemelték a rendőrök, és elvitték. Rajta kívül még négy személyt állítottak elő a rendőrök, több rendzavarót pedig kivezettek a Kendermag Egyesület tüntetéséről.
Tüntetés online:

16 óra körül

Rendőrből jól elállott a tér, amelyet kordonokkal ketté oszottak, a tüntetők még csak gyülekeznek. Helyszíni tudósítónk jelentése szerint a rendőrök sisakban, de pajzs nélkül várják a demonstrálókat. A sajtómunkások rendőrök fotózásával múlatják az időt, de a közeg is kamerákkal érkezett.

16:16

A Tilos Rádiós zászlóégetésről ismert arcok feltűntek a helyszínen, a rendőrek egy középkorú asszonyt elvezettek. A tüntetésen néhány százan jelentek meg, a kordonon kívülre rekedt ellentüntetők hamincan lehetnek. Páran megpróbáltak bejutni a kendertüntetők közé, de a rendőrség kivezette őket.

16:19

Az MDF 're-petíciót' készít
Nem válhat Magyarország a drogosok Mekkájává - mondta Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja vasárnap. A politikus szerint "a drogok legalizálásáért küzdők figyelmen kívül hagyják, hogy a magyar fiatalok jelentős része még nem nyúlt kábítószerhez, és mi azt szeretnék, hogy ne is nyúljanak". Hozzátette: nem lehet liberalizálni a büntető törvénykönyvet, mert ezzel teret engedünk a magyar fiatalság egészségkárosodásának.

Az MDF, válaszul a Kendermag Egyesület korábbi petíciójára, a drogkérdéssel kapcsolatos álláspontját egy "re-petícióban" fogalmazta meg, amelyet a párt weboldalán tesznek közzé. Hétfőtől ehhez kapcsolódóan aláírásgyűjtés is kezdődik - közölte Almássy Kornél.

Szabó Zsolt, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke beszámolt arról, hogy a Kendermag Egyesület tavaly májusi demonstrációját követően országos drogprevenciós programot indítottak útjára Epermozgalom néven, amellyel egy év alatt bejárták az egész országot.

"Mi azt mondjuk, hogy nincs lágy és kemény drog, a szakértők azt mondják, van olyan kender, aminek hatóanyagtartalma nagyobb, veszélyesebb, mint a heroiné" - közölte.

A Lelkiismeretesek nevükhöz méltóan készültek, transzparensük szerint Maradona 43 éves, a drog áldozata. Szerintük ő is így kezdte.

16:47

Hisztérikus jelenetekről számolnak be munkatársaink. A Lelkiismeret éltes aktivistái sípolnak, a szmókerek nyugodtak. A rendőrök kemény fellépésre készülnek, nagyjából száz tüntető sorakozott fel mindkét oldalon.

16:50

Egy szittya jelmezbe öltözött ember szarukürtjét fújva szegül ellen a láncba szerveződött rendőröknek. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány közvetlen közelről felügyeli a helyzetet.

16:52

Verekedést tört ki, amikor a rendőrök az Index helyszíni tudósítójának beszámolója szerint földre teperték, és valószínüleg bilincsben elvezették az ellentüntetés egyik főszervezőjét, a Szabad Magyarországért Mozgalom vezetőjét, Takács Andrást. Az MTI információi szerint a férfit erőszakos cselekmény miatt emelték ki a csoportból. Az ellentüntetők és a rendőrök között verekedés tört ki, és egy rendőr is a földre került. Az ellentüntetők tojást és festékkel töltött lufikat is dobáltak.

17:05

Lenyugodtak a kedélyek, a szmókerek és az ellentüntetők közül többen elindultak hazafelé. A kordonnal körülvett terület kijáratánál az elvonulókat az ellentüntetők fogadják bekiabálásokkal és síppal, ezért a rendőrség újabb kijáratott nyitott. Az ellentütnetők nem akarnak hazamenni.

17:20

Az ellentüntetők egy része nem akar távozni, tovább sípolnak és kerepelnek.

17:30

Feslő László a Kendermag Egyesület elnöke átadja a szervezet petícióját Szili Katalin egyik közeli munkatársának, aki ígéretet tett arra, megvizsgálják a leírtak tartalmát, és válaszolni fognak az Egyesületnek. A petíciót több százan írták alá a szervezet közlése szerint.

17:35

A szittyakürtös ellentüntető mellé állt egy, a kendertüntetésről távozó dobos, és percekig zenéltek önfeledten, számolt be az Index helyszíni tudósítója.

18:52

A Lelkiismeret '88 csoport közleményben köszönte meg az ellendemonstrálóknak a részvételt, és "örömmel nyugtázza, hogy ismét sikerült a nemzeti erőknek megzavarni a drogkövetelők nyugalmát, amikor is visszavonulót kellett fújniuk a kendermagosoknak."

'Engedd szabadon az embert'

A világon közel kétszáz helyszínen megtartott Million Marijuana March rendezvénysorozat részeként, "Engedd szabadon az embert" címmel szervezett a magyarországi kábítószerpolitika ellen tiltakozó tüntetést a Kossuth térre a Kendermag Egyesület. A rendezvényen több szervezet és magánszemély által is aláírt petíciót adnak át Szili Katalinnak, az országgyűlés elnökének.

A petícióban többek között azt javasolják, hogy a drogfogyasztást ne szankcionálják büntetőjogi eszközökkel, és tegyenek különbséget a kábítószerek között "azok valós társadalmi és egészségügyi kockázatai alapján."

A Kendermag egyesület petíciója emellett azt követeli, hogy a kormány, szakértők bevonásával, javasolja parlamenti eseti bizottság felállítását, amely felméri a magyar drogpolitika hatékonyságát, áttekinti a külföldi trendeket, felméri és megkülönbözteti az egyes illegális drogok társadalomra jelentett kockázatait, majd javaslatot tesz a parlament számára a jelenlegi jogi szabályozás szükséges módosításairól. Az Országgyűlés pedig a bizottság javaslatai alapján vegye napirendre a kábítószer-fogyasztást szabályozó törvények módosítását.

Az utolsó pillantban jelentették be

A demonstráció szervezői péntekig nem hozták nyilvánosságra a tüntetés helyszínét és időpontját, hogy elkerüljék a tavalyihoz hasonló incidenseket, amikor több szervezet ugyanarra a helyszínre szervezte ellentüntetését, sörösüveg-, és tojásdobálással valamint síppal zavarták meg a Kendernapon fellépők beszédeit, a békésnek indult rendezvény pedig botrányba fulladt, a demonstrációt a rendőrség feloszlatta.

Két szervezet ellentüntetést ígért

A Lelkiismeret '88 egyébként pénteken közleményben jelentette be, hogy ellendemonstrációra készülnek, bár erről a rendőrség hivatalosan nem tud. Illetékesük a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, amennyiben a csoport megjelenik a helyszínen, felszólítják őket a törvénysértés megszüntetésére, ha pedig ennek nem tesznek eleget, a rendőrség feloszlatja a tüntetést. A Lelkiismeret '88-hoz csatlakozott a Szabad Magyarországért Mozgalom is.

Az MDF sajtótájékoztatót tartott

A tavalyi, botrányba fulladt Kendernappal egyidőben, egy másik téren tartott ellendemonstrációt az MDF és ifjúsági szervezete, amire idén a Kendermag Egyesület "titkolózása" miatt nem lesz módjuk, ezért egy órával a kendertüntetés előtt, a Batthyányi örökmécsesnél tartottak sajtótájékoztatót (lásd keretes írásunkat).

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

tegnap, 18:00