Nem kidobók, hanem civil ruhás rendőrök dulakodtak a Parlamentnél

-DBZOL20170404064
2017.04.05. 18:08

Civil ruhás rendőrök voltak azok a férfiak, akik a Parlamentet védő rendőrsorfal előtt álltak, és feltartóztatták a CEU-párti tüntetőket kedden este. Ez derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság válaszából, amit megkeresésünkre küldtek.

Szó szerint idézzük a közleményüket:

a rendezvény biztosítási feladatait egyen- és polgári ruhás rendőri állomány hajtotta végre. Az Ön által hivatkozott felvételen az utóbbi állomány látható. A rendőrség a biztosítási feladatait jog- és szakszerűen, a szükségesség és arányosság követelményének megfelelően hajtotta végre.

Azonosító nem volt rajtuk. Amikor ezt valaki szóvá tette, az egyik rendőr azt válaszolta, hogy „leszakították már”. Ez a jelenet 1:34-nél látható a videónkon.

Furcsa kidobók zavarogtak a CEU-tüntetésen, állítólag rendőrök

Később az is látható, hogy a civil ruhások a dulakodás után a rendőrsorfal mögé sétálnak, majd ott nyugodtan várakoznak. 

Bodolai László, az Index jogásza szerint ez nem nevezhető rendőri intézkedésnek. „Még ha civil rendőrök voltak is, mindenképpen jogszerűtlennek minősül, ami a videón látható” – tette hozzá.

Ezt támasztja alá a TASZ Facebook-bejegyzése is. „A rendőrség csak akkor számoltatható el beavatkozásáért egy békés gyülekezésben, ha az eljáró rendőrök világosan azonosíthatók, nem pedig álruhában tartják vissza a véleményüket kinyilvánítani akaró polgárokat.”

További kérdéseket küldtünk a BRFK-nak, egyebek között arra vagyunk kíváncsiak, arányosnak nevezhető-e egy intézkedés, amelyben egy rendőrt a társainak kell lefogni. Azt is szeretnénk megtudni, hogy ha valaki úgy érzi, nem megfelelően jártak el vele szemben, hogy tehet panaszt a civil ruhás állomány tagjával szemben, ha nem tudni róla hivatalosan a helyszínen, hogy rendőr, és nincs rajta semmilyen azonosító.