Kilenc évet kapott a lúgos támadó

IMG 8042
2017.03.10. 14:16 Módosítva: 2017.03.10. 14:20
A másodfokon kiszabott büntetés több mint kétszer olyan súlyos lett, mint amit az első fok mért a volt barátnőjén maró lúggal bosszút álló orvosra. Az ítélőtábla örökre eltiltotta az orvosi hivatástól a Budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját, aki még mindig azt mondja, ártatlan, és a Kúriára viszi tovább az ügyét. Az áldozat szerint korrekt ítélet született pénteken, de nem örül, hogy az orvos továbbra is szabadlábon védekezhet.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdette a másodfokú ítéletet B. Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója ügyében, aki a vád szerint 2013 márciusában maszkot viselve megtámadta volt barátnőjét, Renner Erikát a nő saját otthonában, elkábította, maró lúggal leöntötte a nemi szervét és környékét, majd magára hagyta.

Több mint a dupláját kapta, mint először

A férfit életveszélyt okozó testi sértésért és más bűncselekményekért összesen 9 év börtönre ítélték, ami több mint kétszer annyi, mint amennyit első fokon kapott. Másrészt - míg első fokon csak 5 évre szólt az eltiltás - most örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. 

Méltatlanná vált arra, hogy a jövőben gyógyító tevékenységet folytasson

- mondta ki az ítélőtábla bírája, Máziné Szepesi Erzsébet.

B. Krisztiánt magánlaksértésben, kifosztásban, okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel való visszaélésben is bűnösnek találták, amiért a támadást rablásnak álcázva elvitte a nő laptopját és a táskáját, benne az irataival és a bankkártyájával. Az ítélet szerint az áldozat ügyvédi költségeit is a támadójának kell kifizetnie.

A Kúriáig viszik az ügyet

Az ítélet továbbra sem jogerős, mert a halmazatban szereplő újabb bűncselekmények (a kifosztás kivételével) a Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében még nem szerepeltek, így azok ellen is biztosítani kell a jogorvoslatot. A vádlott bejelentette, hogy a Kúriánál megfellebbezik az ítéletet, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. B. Krisztián – az ügyészség indítványa ellenére – továbbra is szabadlábon védekezhet, nem helyezték előzetes letartóztatásba.

B. Krisztián nyugodtnak tűnt a pénteki tárgyaláson is, az ítélethirdetést szenvtelenül hallgatta, az ölébe bámulva a telefonjával babrált, míg rá nem szólt emiatt a bíró.

A férfi korábban  az utolsó szó jogán is kitartott amellett, hogy ártatlan, és magát állította be áldozatként.

Nem megölni akarta, hanem tönkretenni

A Fővárosi Törvényszék által tavaly, első fokon kiszabott 4 éves börtönt és 5 éves eltiltást az áldozat borzasztóan kevésnek találta. A fellebbezés, majd a másodfok tétje a számára az volt, sikerül-e súlyosabb büntetést kiharcolnia. Az ítélőtáblán tanúskodó orvosszakértők véleménye neki kedvezett. A szakértők egybehangzóan kimondták, hogy Renner Erika közvetett életveszélyben volt.

Kapcsolódó
Tényleg csak négy év börtönt ér a maró lúggal leöntött nemi szerv?

Tényleg csak négy év börtönt ér a maró lúggal leöntött nemi szerv?

Első fokon ennyit kapott a budai orvos, aki az ítélet szerint így akart bosszút állni volt barátnőjén. Az áldozat minden követ megmozgat, hogy kimondják: emberölési kísérlet történt.

Renner Erika
Renner Erika
Fotó: Huszti István / Index

A másodfokon kiszabott büntetés nagyrészt ezért is lett súlyosabb, mert az ítélőtábla életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek a férfit. Első fokon a törvényszék még csak maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást okozó testi sértést állapított meg. Az ítélőtábla odáig nem ment el, ameddig Renner Erika és ügyvédje szerette volna, a tanács szerint az nem áll meg, hogy egyenesen emberölési kísérlet történt volna.

Az indoklás szerint a hiúságában megsértett férfi szándéka a volt barátnő megbüntetése, maradandó károsodás okozása volt, az járt a fejében, hogy ha vele nem, mással se lehessen többé szexuális élete áldozatának, és viselje élete végéig magán a büntetés nyomait.

A nőt megölni nem akarta az orvos, hiszen így pont a célját nem érte volna el, magyarázta a bíró. A támadó tudatában a halál bekövetkezésének reális lehetősége nem merült fel a bíró szerint, de az igen, hogy életveszélyes sérülést okoz, amibe belenyugodott.

Aljas és kegyetlen

Az elsőfokú bíróság tavaly az orvos javára írta, hogy megpróbálta enyhíteni a maró lúg hatását, kamillával letörölgette, kicsit lemosta az áldozatot. Az ítélőtábla viszont nem találta megállapíthatónak, hogy bármi ilyesmi történt volna. Nem a segítségnyújtás helyszíne volt a fürdőszoba, hanem épp ott okozta a sérülést az orvos, ott öntötte rá áldozatára a lúgot, és csak azért állt ott a víz, mert utána kimosta a kádat a nyomok eltüntetése végett.

Az ítélőtábla 2 és 12 év között mozoghatott a büntetés kiszabásánál. A vége azért lett 9 év, mert súlyosító körülmény volt, 

  • hogy a férfi nem csak közvetett életveszélybe sodorta az áldozatot, hanem közben ténylegesen maradandó károsodást okozott,
  • hogy égési sérülést okozott, ami különösen kegyetlen,
  • aljas célból tette, amit tett,
  • sok más bűncselekménnyel halmazatban, és a

hideg fejjel, előre eltervezett brutális bűncselekmény végrehajtásához szakmai végzettségét, szakmai tapasztalatát használta fel.

Az ítélőtábla részletesen megindokolta, miért találta bizonyítottnak B. Krisztián bűnösségét még úgy is, hogy csak közvetett bizonyítékok voltak ellene. Szerinte ezek a meglévő bizonyítékok egymást kiegészítik, erősítik, és mind a vádlott bűnösségének irányába hatnak, miközben az alibije nem áll meg. A bíró azt is kimondta: "nem merült fel olyan körülmény, ami a sértetti előadás hitelességét megkérdőjelezné". Az orvos ellen szólt többek között, hogy

  • az elkövetőnek ismernie kellett jól a család napirendjét, hogy olyankor támadjon, amikor a nő egyedül van otthon, ő pedig mint volt barát, jól tudta, mikor van ilyen.
  • az elkövetőnek helyismerete volt, kiigazodott lakásban.
  • a támadó elváltoztatta a hangját, robotszerűen beszélt: erre egy idegennek semmi szüksége nem lett volna.
  • Zacher Gábor orvosszakértői véleménye szerint a támadó által beadott nyugtatókoktél elkészítése alapos egészségügyi ismereteket igényelt.

A bíró megmagyarázta azt is, miért nem furcsa, hogy Renner Erika nem ismerte fel egyértelműen maszkot viselő támadóját: a borzalmas percek alatt attól rettegett, hogy meg fogják ölni, ez foglalta le a gondolatait, nem az, hogy ki van a maszk mögött.

Az ítélőtábla szerint akkor is hazudott a vádlott, amikor azt bizonygatta, hogy belenyugodott a szakításba. A nő barátnői, gyerekei tanúsították, hogy ez nem így volt, és van még egy fontos körülmény, ami felett az első fok elsiklott, de a másodfok nem: az orvos irodájában tartott házkutatáskor előkerült egy, Renner Erikának szóló adóhatósági levél, amit már a szakítás után küldtek ki, és csak úgy kerülhetett B. Krisztián birtokába, hogy kivette a nő postaládájából.

Nem örül az áldozat, hogy szabadon védekezik

Az ítélet korrekt

- mondta Renner Erika újságíróknak az ítélethirdetés után. Szerinte ez már nem is róla szól, hanem arról, hogy ilyet, amit vele tettek, soha többé ne kövessen el senki, hogy legyen kellően elrettentő az ítélet. Attól viszont rosszul érzi magát, hogy a jogerős döntésig nem helyezték előzetesbe az orvost, hanem szabadlábon hagyták. Ő maga már két és fél éve személyi védelem alatt áll miatta.

 

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, akkor hívja ezeket a segélyvonalakat: 06-40-630-006 (péntekenként 10–14 óráig, kifejezetten szexuális erőszak áldozatainak), 06-80-505-101 (este 6 és 10 között szerda és hétvége kivételével, minden más, nőket ért bántalmazás miatt).

Borítókép: Huszti István/Index

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kilakoltatási hullámra készül az önkormányzat Zuglóban

Kilakoltatási hullámra készül az önkormányzat Zuglóban

Milliárdos tartozást halmoztak fel az önkormányzati lakások bérlői a kerületben.

8 perce

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

2 órája

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

A Mol új akkumulátora 7300 borsodi háztartás éves áramfogyasztását fogja tárolni.

1 órája

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

2 órája

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26