Taxisok gyülekeznek a Parlamentnél

2013.04.08. 10:29
A taxisofőrök rögzített hatósági árat akarnak, mert a taxistársaságok által rájuk kényszerített alacsony tarifákból nem tudnak megélni. A szerdán a fővárosi közgyűlés elé kerülő taxirendelet kiskaput nyitna a társaságoknak: a telefonos tarifa mértékét nem rögzítenék.

Több száz, délelőtt 11-re a szervezők szerint már legalább 500 taxis gyűlt már össze az Alkotmány utcában, közel a Parlamenthez, jelentette a helyszínről tudósítónk. A taxisok a fővárosi közgyűlés elé beterjesztett taxisrendelet tervezet egy pontja ellen tiltakoznak. Az Alkotmány utcában egy sáv le van zárva. A transzparenseken fix tarifát követelnek, az egyik táblára pedig azt írták: létszámszabályozást, ne tömegmészárlást.

Mint azt Telegdy Gábor, a tüntetést szervező Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének alelnöke elmondta, a tervezettel egy fő problémájuk van: egyik változata a telefonos rendelés esetére maximált hatósági árat vezetne be (310 Ft/km), nem pedig rögzített hatósági árat. Ez azt jelentené, hogy a taxisokat eddig kizsigerelő taxistársaságok továbbra is nagyon olcsó árat kínálnának az utasoknak, hiszen az ár nem rögzített, csak az árplafon, és továbbra is mindenki a fuvarszervező cégek által favorizált telefonos rendelést választaná, mert az a legolcsóbb.

Telegdy szerint a fuvarszervezők belekényszerítik a taxisokat abba, hogy lényegében szívességi szolgáltatást végezzenek, mert a telefonos rendelés árán (ami akár 160-180 Ft/km is lehet) nem keresnek semmit. A társaságokat sem tudják elhagyni, mert nem tudnak versenyezni az olcsó taxival, a helyüket pedig betöltené más taxis a társaságnál. A rögzített telefonos tarifa viszont rákényszerítené a taxitársaságokat, hogy reális, 280 Ft/km-es árat kérjenek az utasoktól, amiből már a taxisnak is jutna megélhetésre.

A taxisok követelésével egyetért a fővárosi közgyűlés Jobbik frakciója is, mert a rögzített tarifa jelenti a biztonságot, hogy az utasokat ne nyúlják le esetlegesen a rossz szándékú taxisok, mondta Szabó György képviselő. Álláspontja szerint a tarifákat 2015-től minden év márciusában felül kell vizsgálni, a gépkocsik környezetvédelmi követelményeit pedig úgy megszabni, hogy azok szinkronban legyenek az uniós előírásokkal.

Mint arról beszámoltunk, a taxisrendelet már a március végi közgyűlésen is téma volt, de a döntést akkor elhalasztották azzal a felkiáltással, hogy tovább egyeztetnek a részletkérdésekről.

Az egyeztetés során közeledtek az álláspontok, az autók korábban tervezett teljesítménykorlátját 3 lóerővel csökkentették, a rendelet pedig 2014 január 1 és december 31 között lépne érvénybe.

Az egységesítés, vagyis a rögzített hatósági ár, a sárga-fekete autószín, a kötelező klíma, a bankkártya-elfogadás és a dohányzási tilalom marad.

A tervezetről április 9-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42