Most a busztenderről vitázik Tarlós és frakciója
További Belföld cikkek
-
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
- Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
- Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója prezentációval érvelt a BKK nemrég kiírt busztenderének eredményessége mellett, amelynek nem hivatalos (nem kihirdetett) eredménye szerint a VT-Transman 150 új Mecedes Citaro busszal alvállalkozásba venne több buszvonalat.
Tarlós István főpolgármester a busztenderrel kapcsolatban néhány napja mintegy 10 címzettnek (többek között két helyettesének, a főjegyzőnek, minisztériumi vezetőknek, sőt Horváth Csabának, a fővárosi MSZP-frakció vezetőjének is) levélben fejtette ki, hogy bár a busztendert koncepcionálisan támogatja, ám a kiszervezés jövő évi, 2,5 milliárd forintos többletköltségére nem lát fedezetet. Az ülésen is ezt az álláspontot képviselte. Véleménye szerint az eredményt addig nem lehet kihirdetni, míg a szükséges fedezet meg nem lesz, és ezt politikai szempontok nem írhatják felül.
A Fidesz-frakció ezzel szemben Vitézyt és a busztender eredményhirdetését támogatta. Néhány képviselő erősen nehezményezte, hogy Tarlós István az ügyben Horváth Csabát tájékoztatja levélben, a Fidesz-frakciót viszont nem.
Tarlós ugyanakkor erre lapunknak azt mondta, hogy két helyettesének is elküldte a levelet, mindketten a Fidesz-frakció tagjai, egyenként nem fogja tájékoztatni az összes frakciótagot. Horváth Csabának azért küldte el a levél másolatát, mert ő vetette fel a kérdést, és bár néha zöldségeket beszél, nem maradhatott ki a tájékoztatásból.
Németh Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője erre annyit mondott az Indexnek, hogy a főpolgármesternek joga van ízlése szerint megválogatni a levelező partnereit, egyebekben nem kommentálja a történteket.
Horváth Csaba, az MSZP-frakció vezetője lapunknak elmondta, hogy a busztender ügyében maximálisan egyetért Tarlós Istvánnal. Hozzátette, hogy Vitézy Dávidot személyesen megfenyegette: büntetőfeljelentést tesz ellene, ha kihirdetik a ésszerűtlen buszkiszervezési tender eredményét. Véleménye szerint a BKK arra készült, hogy a világ legdrágább buszaival az eddigieknél jóval drágábban működtesse a buszjáratokat.
A Fidesz-frakció elkötelezett a busztender mellett
A Fidesz-frakció délután közleményt adott ki az ügyben, ami szerint a frakció áttekintette a busztender ügyét, s támogatásukról biztosították a fővárosi közgyűlés által elvi kereteiben jóváhagyott buszüzemeltetési modellt. Jelezték: elkötelezettek a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének ügye mellett; ennek részének tekintik a most folyamatban lévő, 75 szóló és 75 csuklós autóbusz üzemeltetésére kiírt pályázatot is.
A frakció álláspontja szerint Budapestnek olyan megoldást kell választania, amely a leghamarabb, a közlekedésbiztonsági szempontoknak megfelelően biztosítja azt, hogy az átlagosan 18 éves buszok helyett minél nagyobb számban közlekedjenek új járművek Budapesten. A Fidesz-KDNP megerősítette: a fővárosi közgyűlés a korábbi döntéseiben minden olyan keretfeltételt biztosított, amely alapján az igazgatóságok meghozhatják és meghozták döntéseiket.
A busztender eredményességéről múlt kedden döntött a BKK és a BKV Zrt. igazgatósága, eredményhirdetés október 16-án lesz. A BKK korábbi tájékoztatása szerint azért csak október közepén írhatják alá a szerződést, hogy a fővárosi közgyűlésnek legyen ideje az ajánlatkérő tudomására hozni, ha a fedezetet nem látják biztosítottnak. A társaság hangsúlyozta, hogy korábban hosszú időn keresztül nem hoztak döntést új buszok beszerzéséről, emiatt a flotta műszaki állapota leromlott.
Frissítés:
Vitézy Dávid lapunknak elmondta, hogy műszaki szempontból, valamint az utasok színvonalasabb kiszolgálása és a régi buszok környezetszennyezése miatt is elemi szükség van új buszok forgalomba állítására Budapesten, a BKV-buszpark átlagéletkora ugyanis 18 év feletti, elképesztő örökség maradt Budapest városvezetésére és a BKK-ra e téren is. A 150 új autóbusz forgalomba állítását célzó tendert a fővárosi közgyűléstől kapott feladatot elvégezve a BKK lefolytatta, a tender szabályosságát soha senki meg nem kérdőjelezte. A döntési helyzet tehát fennáll, a szakmai döntéseket a tender eredményhirdetését támogatva a BKK és a BKV Igazgatósága meghozta, a politikai döntés meghozatala pedig nem a BKK feladata. 2006 és 2010 között egyetlen darab új buszt nem vett a BKV, így érthető, hogy Horváth Csaba nem örül neki, sőt, fenyegetőzik és vádaskodik annak kapcsán, hogy pozitív döntés esetén megindulhat az öreg Ikarusok cseréje.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
5 perce
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
30 perce
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58