A Hunyadi nincs egyedül: 4 népszerű magyar történelmi sorozat

Pásztor Liliána
GettyImages-1160957513
Olvasási idő kb. 4 perc

A Hunyadi című új magyar történelmi sorozat bemutatkozásával ismét reflektorfénybe kerültek a múltunk nagy alakjai és sorsfordító eseményei, az epizódokat kísérő óriási figyelem már-már az elmúlt évtizedek ikonikus alkotásait idézi. Négy emlékezetes magyar történelmi sorozatot gyűjtöttünk össze, amelyek egy-egy korszakot, hőst vagy konfliktust hoztak közelebb a nézőkhöz.

A történelmi sorozatok mindig is fontos szerepet játszottak a kultúránkban, hiszen nemcsak szórakoztatnak, hanem betekintést is nyújtanak egy-egy korszak világába, és a magyarságtudatunk szempontjából is fontos szerepet játszanak. A Hunyadi-sorozat népszerűsége kapcsán érdemes felidézni néhány korábbi hazai produkciót, amelyek szintén nagy hatással voltak a magyar közönségre.

1. A Tenkes kapitánya (1963–64)

A legendás fekete-fehér sorozat a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, főszerepben az ügyes és bátor kuruc kapitánnyal, Eke Mátéval. A történet során a kapitány és emberei gerillaharcot folytatnak a császári csapatok ellen, miközben furfangos módszereikkel rendre túljárnak a labancok eszén. A könnyed hangvételű, kalandos történet generációk kedvence lett, és máig az egyik legnépszerűbb magyar történelmi sorozat. (A főbb szerepekben: Zenthe Ferenc, Krencsey Marianne, Ungváry László, Basilides Zoltán, Molnár Tibor, Zentai Ferenc)

Rákóczi tolmácsa volt az első török nyomda megalapítójaRákóczi tolmácsa volt az első török nyomda megalapítója

Ibrahim Müteferrika története és munkássága nyomdászként a török és a magyar történelem egyik érdekes fejezetét képezi.

Tovább olvasom
A magyar történelem újra és újra megihleti az írókat, rendezőket
A magyar történelem újra és újra megihleti az írókat, rendezőketUniversal History Archive / Getty Images Hungary

2. A fekete város (1970–71)

A Mikszáth Kálmán regénye alapján készült sorozat a 18. századi Lőcsére kalauzolja a nézőket, ahol Görgey alispán a kutyája lelövéséért "cserébe" halálosan megsebesíti a város főbíráját, akit nem megmenteni szándékoznak vadásztársai, hanem vérét folyatva körülhordozzák Görgey földjein, hogy a birtokjog rájuk szálljon egy középkorból maradt törvény alapján. Az új főbíró legfőbb feladata az lesz, hogy bosszút álljon Görgeyn, de tudtán kívül beleszeret annak lányába. A hatalmi játszmák, politikai cselszövések és a polgárság küzdelme a túlélésért komor hangulatot ad a történetnek. Remek színészi alakításai és drámai fordulatai miatt a magyar televíziózás egyik kiemelkedő alkotása. (A főbb szerepekben: Bessenyei Ferenc, Venczel Vera, Pécsi Sándor, Avar István, Nagy Gábor)

3. Vivát, Benyovszky! (1973–75)

A világutazó és katonai vezető, Benyovszky Móric kalandjait feldolgozó sorozat egzotikus helyszínekre repíti a nézőket. A történet bemutatja, hogyan kényszerült Benyovszky a Habsburgok ellen harcolni, miként került orosz fogságba, majd szökött meg Kamcsatkáról, hogy végül francia "közvetítéssel" Madagaszkárra jusson. Ott a bennszülöttek vezetőjükké választották, míg ő a gyarmatosítók elleni harc élére állt. A látványos, nagyívű történet egy különleges magyar kalandor életútját követi nyomon, aki végül Madagaszkár királya lett. (csehszlovák-magyar koprodukció, a főbb szerepekben játszó magyar színészek: Juhász Jácint, Medgyesi Mária, Bujtor István, Páger Antal)

4. A besúgó (2022)

A legújabb generáció számára is készült egy történelmi ihletésű sorozat: A besúgó az 1980-as évek Magyarországán játszódik, és egy fiatal ellenzéki diák, Demeter Gergő történetét követi nyomon. Amikor Gergőt a kommunista állambiztonság beszervezi, hogy jelentéseket írjon a barátairól, egyre nagyobb belső konfliktusba kerül. A korszak politikai légköre és a személyes drámák izgalmas elegyet alkotnak, miközben a néző betekintést nyer a Kádár-korszak elnyomó rendszerébe és a fiatalok lázadásába.

A Hunyadi tehát nem az első, és remélhetőleg nem is az utolsó nagy magyar történelmi sorozat. Ezek az alkotások bizonyítják, hogy a múlt eseményei mindig újra és újra izgalmas történeteket kínálnak a nézők számára.

Ha kíváncsi vagy rá, ki is volt valójában Hunyadi szerelme, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Fény derült a rágózás legsúlyosabb hatására: akár végzetes is lehet
Fény derült a rágózás legsúlyosabb hatására: akár végzetes is lehet

A túlzásba vitt rágógumizás olyan, mintha 15 hitelkártyát ennénk meg évente. A következmények rendkívül súlyosak lehetnek.

5 perce

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

Ezt olvastad már?
Érdekességek