Szigorú tilalom léphet életbe a Balatonon idén

balaton tilalom
Olvasási idő kb. 2 perc

A második negyedévben elfogadhatják azt a kormányrendeletet, mely tilalmat vezetne be a Balatonon vesztegelő hajók elhelyezése ügyében. A témával kapcsolatban zajlik a társadalmi egyeztetés.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Vízparti Terv rendelettervezete többek között a balatoni hajók tárolását is szigorítaná, számolt be róla a Pecaverzum

Borbély Sarolt minisztériumi osztályvezető a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén tartott tájékoztató során elmondta, a Vízparti Terv tervezet környezeti értékelésének március 31-ig zajlik a társadalmasítása. A Balaton környékének rendezését érintő tervezetben tilalom alá vonnák a hajók tárolásának bizonyos formáját. 

A hajóknak tilalom, a nádasoknak védelem járhat a Balatonon idén
A hajóknak tilalom, a nádasoknak védelem járhat a Balatonon idénpgaborphotos / Getty Images Hungary

Tiltanák a hajók tárolását egyes helyeken a Balatonon

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kérésére bekerült a rendelettervezetbe, hogy tilos a hajók tárolása a kikötőkön kívül a tómederben. Erre részben a sok illegálisan otthagyott, veszélyforrássá váló, a hajók vesztegléséhez használt karó és nehezék miatt van szükség.

Egy felvetés kapcsán a nádasok is szóba kerültek Pomogyi Piroska nádszakértő javaslatára. A Balaton szabályozási partvonalának hossza 261 kilométer, a tó partjának közel felét, 110 kilométernyi részt övez nádas. 

„A jó állapotú parti nádasöv biztosítása nemcsak ökológiai szempontból fontos, hanem mert a partvédelem ingyen közmunkása”

– hangsúlyozta Borbély Sarolt a találkozón. A tervezetben jelölték a minősített nádasokon kívüli egyéb növényzetet, a vegyes vegetációt, mederben és szárazulatokon egyaránt. Ennek köszönhetően az új, még március 31-ig társadalmi egyeztetés alatt álló Vízparti Terv hatálya mintegy 16 négyzetkilométerrel nőtt az előzőhöz képest. Az osztályvezető elmondta, hogy szeretnék megőrizni a jelenlegi beépítetlen területeket a jövő nemzedékei számára.

Motorosok lepték el a Gerecsét, letarolták a védett növényeketMotorosok lepték el a Gerecsét, letarolták a védett növényeket

Különleges, védett növényeken keresztül hajtottak keresztül padlógázzal a motorosok a nemzeti park tanösvényén át.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek