Hírességek, akik szerint léteznek földönkívüliek – Churchill és Stephen Hawking is hitt az ufókban

GettyImages-1327876790

Pataky Attila nincs egyedül az univerzumban: az Edda frontembere nem az egyetlen ismert személyiség, aki hisz a földönkívüliek létezésében; ismert sztárok, tudósok és politikusok is meg voltak győződve róla, van élet az univerzum más részein. Az igazság a leghíresebb brit miniszterelnök és a rock ’n’ roll királya szerint is odaát volt.

Winston Churchill

A brit miniszterelnököt is foglalkoztatta a téma
A brit miniszterelnököt is foglalkoztatta a témaKeystone / Getty Images Hungary

A 20. század legnevezetesebb brit államférfija széles érdeklődési körrel rendelkezett, szabadidejében például szívesen festett, sőt, még galériák is árulták álnéven a képeit, történetírói munkásságát pedig irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták, kevesen tudják viszont, hogy kozmikus kérdések is foglalkoztatták. Egy 1939-ben írt esszéjében Churchill 11 oldalon keresztül értekezett a földön kívüli élet lehetőségéről, és arra jutott, balgaság lenne azt gondolni, az ember az egyetlen fejlett civilizáció létrehozására képes teremtmény az univerzumban.

Albert Einstein

Minden idők leghíresebb tudósát, az általános relativitáselmélet kidolgozóját is foglalkoztatta a földön kívüli élet kérdése: Einstein egy 1920-ban, a brit Daily Mail számára adott interjúban a kérdésre, miszerint léteznek-e más civilizációk odakint, úgy felelt, hiba lenne azt gondolni, a Föld bármiben is egyedülálló, és máshol nem alakulhatott ki az emberekéhez hasonló intelligens létforma. Ugyanakkor a fizikus hibásnak nevezte azt az elképzelést, miszerint a földön kívüli civilizációkkal rádióhullámok segítségével lehetne kommunikálni, inkább azt javasolta, irányított fénysugarakat kéne bevetni erre az célra.

Einstein szerint sem vagyunk egyedül
Einstein szerint sem vagyunk egyedülKeystone / Getty Images Hungary

Elvis Presley

A rock ’n’ roll királya rengeteg különös hóborttal bírt élete során – előfordult például, hogy hullaházakba vitte randizni alkalmi barátnőit –, nem meglepő, hogy saját elmondása alapján az idegen lényekkel is bensőséges viszonyt ápolt. A legenda szerint Elvis – és holtan világra jött ikertestvére, Jesse Garon – születésekor megmagyarázhatatlan villám csapott a Presley család szegényes otthonába, a későbbi zenészsztár 8 éves korában pedig álmot látott, melyben földönkívüliek egy fehér ruhába öltözött, tömegeknek éneklő férfi képét mutatták meg neki. A Király felnőttként is szentül hitt az ufók létezésében, és állította, hogy többször találkozott megmagyarázhatatlan repülő objektumokkal – a Men in Black – Sötét zsaruk című film készítői szerint viszont ő maga is egy másik bolygóról érkezett közénk (és nem halt meg, csak hazament).

Fehér ruhát visel és tömegeknek énekel (Elvis 1975-ben Las Vegasban)
Fehér ruhát visel és tömegeknek énekel (Elvis 1975-ben Las Vegasban)Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

Muhammad Ali

A 2016-ban elhunyt bokszlegenda az egyik legismertebb ufóhívő hírességnek számított, aki saját elmondása alapján legalább 16 különböző alkalommal találkozott idegen lényekkel, sőt, egyszer még egy földön kívüli anyahajót is látott közvetlen közelről. Ali úgy vélte, az idegenek folyamatos megfigyelés alatt tartják a Földet – és személyesen őt magát is –, és látogatásaik rendkívüli fontossággal bírnak az emberiség jövőjét illetően. A sportoló állítólag képes volt kiszúrni az éjszakai, hajnali égen a leskelődő űrhajók fényeit és nyomvonalát, bár a szkeptikusok szerint inkább csak helikopterek és repülők zavartak bele a képbe.

Ali még anyahajót is látott… Getty Images Hungary
Ali még anyahajót is látott… Getty Images HungaryABC Photo Archives

John Lennon

Nem Elvis az egyetlen rocksztár, akit meglátogattak az idegenek, a Beatles néhai vezéregyénisége, John Lennon is beszámolt egy harmadik típusú találkozásról. A zenész elmondása szerint az ágyában feküdt éppen, amikor különös bizsergés lett rajta úrrá, mire az ablakhoz lépett, és az utcára kipillantva egy különös csészealjszerű tárgyat látott lebegni a szomszédos épület felett, melynek alján fehér, villanykörteszerű fények pislákoltak, tetején pedig egyetlen nagy piros fény égett – az élményt Lennon később Nobody Told Me című dalának szövegében is megörökítette.

Az izraeli állítólagos parafenomén, Uri Geller szerint az egykori Beatles-tag bevallotta neki, hogy egyszer rovarszemű idegenekkel is összefutott, azt azonban nem tudni, mindez a liverpooli négyes LSD-vel kísérletező korszakának idején történt-e vagy sem.

Az ex-Beatle megénekelte a New York fölött szálló ufókat
Az ex-Beatle megénekelte a New York fölött szálló ufókatGijsbert Hanekroot / Getty Images Hungary

Ronald Reagan

Az Egyesült Államok hollywoodi színészből lett 40. elnöke köztudottan rajongott a tudományos-fantasztikus filmekért, és a szovjet atomfegyverek ellen is egy űrbe telepített védelmi rendszer kiépítésével kívánt védekezni, melyet a sajtó Star Wars Plan, vagyis Csillagháborús terv névvel illetett. Reagan minden bizonnyal a földönkívüli látogatók létezésében is hitt, az 1985-ös genfi csúcstalálkozó alkalmával ugyanis négyszemközt megkérdezte Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárt, országa segítene-e, ha Amerikát támadás érné a világűrből. „Természetesen, gondolkodás nélkül” – válaszolta Gorbacsov, majd megkérdezte, fordítva is ugyanez lenne-e a helyzet, mire Reagan biztosította a kölcsönös segítségnyújtás szándékáról.

Az elnök és felesége, Nancy egyébként az asztrológia megszállottjai voltak, személyes csillagjóst alkalmaztak, és politikai döntéseikbe is gyakran beleszólt a csillagok állása.

Reagan és Gorbacsov az ufókról is diskuráltak Genfben
Reagan és Gorbacsov az ufókról is diskuráltak GenfbenDirck Halstead / Getty Images Hungary

Stephen Hawking

A három éve elhunyt legendás elméleti fizikus valószínűnek tartotta az idegen civilizációk létezését, és úgy gondolta, az emberiség egy szép napon üzenetet kaphat egy távoli naprendszer valamelyik Föld típusú bolygójáról, például a 16 fényévnyire található Gliese 832c exoplanétáról. Hawking ugyanakkor arra figyelmeztetett, jobb lenne nem válaszolnunk egy hasonló üzenetre, a nálunk valószínűleg jóval fejlettebb földönkívüliekkel való találkozás ugyanis a vesztünket okozhatja, miként az amerikai őslakosok is megszenvedték Kolumbusz és az európaiak érkezését.

Hawking szerint jobb, ha nem keressük más civilizációk társaságát
Hawking szerint jobb, ha nem keressük más civilizációk társaságátSanti Visalli / Getty Images Hungary

Robbie Williams

Napjaink egyik legnépszerűbb brit énekese szintén az ufóhívő zenészek táborát gyarapítja: a Take That fiúcsapat tagjaként befutott, majd szólóban is világsikert aratott sztár saját bevallása szerint legalább három alkalommal élt át személyes találkozást ismeretlen repülő objektumokkal, egyszer éppen akkor, miközben a földönkívüli-elrablásokról szóló Arizona című dalát írta. Williams rendkívül komolyan veszi az idegen civilizációk kutatását, gyakran jár ufókongresszusokra, és találkozik szakértőkkel, 2006-ban pedig szüneteltette karrierjét, és elvonult a nyilvánosságtól, hogy jobban beleáshassa magát a témába.

Dalszerzés közben is találkozott ufóval Robbie Williams
Dalszerzés közben is találkozott ufóval Robbie WilliamsEpsilon / Getty Images Hungary

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra