Tehetséges a gyereked? Így segítheted, hogy ne kallódjon el

Szülőként sokféleképp segíthetjük az átlagnál intelligensebb gyerekünk fejlődését. Megmutatjuk, mit csinálj, és azt is, hogy mivel ártasz neki, ha nem vagy elég figyelmes.

Micsoda büszkeség, ha a gyerek valamiben kiemelkedően tehetséges – vagy esetleg mindenben felülmúlja a kortársait. Ám hamar kiderül, hogy a különleges képességek sokszor különleges bánásmódot igényelnek, és a szülők gyakran tanácstalanok, hogyan segíthetnék a legjobban a gyerekük fejlődését. A Psychology Today szakértője, dr. Marty Nemko pszichológus, karriertanácsadó ehhez nyújt ötleteket, és eloszlatja a tévhiteket.

Motiváljuk, de ne erőszakkal

A legegyszerűbb, ha semmit sem teszünk. A tehetséges és kivételesen intelligens gyerekek gyakran saját maguktól is megtalálják az utat ahhoz, hogy fejlődjenek és kibontakoztassák a képességeiket. Sokszor inkább hátrányként élik meg, ha túlságosan befolyásolni akarjuk az életüket, tehát feleslegesen vesszük el tőlük a szabadidőt azzal, hogy különféle hasznosnak vélt tevékenységeket erőltetünk rájuk. Ehelyett inkább hagyjunk nekik időt, hogy fejlesszék a kreativitásukat, gyarapítsák a tudásukat.

Sokan azt hiszik, az internet és az okostelefonok csakis káros hatással lehetnek a gyerekekre, holott ha jól használjuk őket, remek lehetőséget adnak rá, hogy csemetéink játszva fejleszthessék a képességeiket. A különböző oktatási célú játékok, ismeretterjesztő weboldalak és applikációk segítségével a tanulás örömteli tevékenységgé válik, a tehetséges gyerekek pedig számtalan módot találnak arra, hogyan aknázzák ki a világháló nyújtotta lehetőségeket.

Így segítsd a tehetséges gyerekedet
Így segítsd a tehetséges gyerekedetImages By Tang Ming Tung / Getty Images Hungary

Segítsünk a gyereknek, hogy csillapíthassa nem múló tudásszomját, és ösztönözzük a kíváncsiságát. Ahelyett, hogy oktatnánk és száraz magyarázatokkal fárasztanánk, tegyünk fel neki érdekes, elgondolkodtató kérdéseket. Válasszunk olyan bébiszittert vagy magántanárt, aki segíteni tudja a szellemi fejlődését, különösen ha a napi munkánk mellett nincs időnk ezzel foglalkozni. Érdemes olyan valakit keresni, aki hasonló területen tehetséges, mint a gyerekünk.

Több kutatás is bizonyítja, hogy a kortársak jobban hatnak a gyerekekre, mint a szülők és a rokonok, ezért nagyon nem mindegy, kikkel barátkozik. Szülőként nyugodtan tiltsuk el az olyan társaságtól, amelyik láthatóan rossz hatással van rá, és ösztönözzük a kapcsolatot, ha úgy látjuk, jó hatással van rá valaki. A barátait nyugodtan hívjuk meg otthonunkba, hogy közösen írjanak leckét vagy játsszanak, szervezzünk nekik közös programokat.

Egyértelmű, hogy a megfelelő iskola sokat ad hozzá a tehetséges és intelligens gyerekek fejlődéséhez, ezért iskolaválasztáskor nagyon figyeljünk oda a felmerülő igényekre. Igyekezzünk olyan helyet választani, ahol a lehető legideálisabb környezetben bontakoztathatja ki a képességeit. Ugyanez érvényes a tanárokra is. Egy tehetséges, szakértő pedagógus inspirálja a gyerekeket, segít nekik, hogy megtalálják a saját útjukat és élvezzék a tanulást.

Hagyjuk, hogy a saját útját járja

Nagyon fontos, hogy ne akarjuk erőszakkal megváltoztatni a gyereket, olyan hobbit rákényszeríteni, amihez semmi kedve nincs. Előfordulhat, hogy úgy gondoljuk, tehetséges a fociban, ő viszont inkább a zongorázás iránt érdeklődik – akkor teszünk neki a legjobbat, ha hagyjuk, hogy saját maga választhasson. Minden gyerek személyisége más, ne akarjunk egy könyvmoly kislányból divatdiktátort, vagy egy visszahúzódó kisfiúból vezéregyéniséget faragni. Helyezzük a hangsúlyt a gyerek erősségeire, és ne a gyengeségein lovagoljunk.

És ami a legfontosabb: ne felejtsük el, hogy a tehetséges, kivételesen intelligens gyerek is gyerek, nem gondolkodógép. Hagyjunk nekik időt a gyerekes dolgokra, hadd élvezze az élet örömeit, hadd játsszon a szabadban vagy épp a számítógép képernyője előtt, hadd engedje el magát. Az intellektus nem minden, és nem szabad feláldoznunk a gondtalan gyermekéveket a zseniképzés oltárán.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek