Végre egy sztár, aki képes nyilvánosan beismerni, ha hibázott

Hermione Granger szerepében az egész világ a szívébe zárta, Emma Watson mégsem jutott a gyermeksztárok szomorú sorsára. Felnőttként is sikerült újradefiniálnia magát és sikereket elérnie. 2014 szeptemberében az ENSZ jószolgálati nagyköveteként tartott beszéde sok millió emberhez eljutott, mégsem volt mindenki elégedett az általa közvetített feminizmussal.

Emma Charlotte Duerre Watson Párizsban született 1990-ben, de a nagy-britanniai Oxfordshire-ban nevelkedett. A Harry Potter-filmek hihetetlen népszerűségét követően angol irodalomból szerzett diplomát, majd főként a divatszakmában helyezkedett el modellként, tervezőként. Később a komolyabb színészi munkák is rátaláltak, miközben egyre behatóbban kezdett el feminizmussal foglalkozni a művész. 

Emma Watson felnőttként nemcsak folytatni tudta pályafutását, de értékeket is igyekszik közvetíteni
Emma Watson felnőttként nemcsak folytatni tudta pályafutását, de értékeket is igyekszik közvetíteniGetty Images / Getty Images Hungary

A neves aktivista bell hooks a Paper magazin számára készített vele interjút, amelyben így írja le a színész a feminizmussal való találkozás élményét: „Olyan nekem ez az egész, mint egy belső utazás. Ha idővel változik is majd bennem,

mostanáig két fontos dolgot köszönhetek a feminizmusnak: felszabadított és erőt adott.

Mindenekelőtt az önostorozástól szabadított meg, amire annyi időt és energiát pazaroltam a húszas éveimben.” Rövid időn belül a számára olyan fontos jelentéssel bíró nőjogi mozgalom világhírű képviselője lett, fellépése azonban a közösségen belül is számos bírálatot kiváltott.

A híres ENSZ-beszéd, a HeForShe mozgalom nyitánya

2014. szeptember 20-án Emma Watson személyes hangvételű beszéddel nyitotta meg a világszervezet nemi egyenjogúságot célzó kampányát, a HeForShe mozgalmat. A kezdeményezés azt hangsúlyozza, hogy a nemi szerepelvárások nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is sújtják, akiknek szintén érdekében áll a szexizmus felszámolása, még ha ez azt is jelenti számukra, hogy bizonyos előnyökről le kell mondaniuk. 

A kampánnyal kapcsolatos egyik legfontosabb ellenvetés arra világít rá, hogy az elnevezés, valamint a fő üzenetek a férfi-női kettősségre épülnek, és figyelmen kívül hagyják transznemű (akik közül sokan egyik nemmel sem azonosulnak), illetve interszex emberek (akik anatómiai jellemzőik alapján nem egyértelműen besorolhatóak a tipikusnak vélt nemi kategóriákba) létezését. 

Mondjam vagy ne mondjam, hogy feminizmus?

A beszédre való készülés során már önmagában az dilemmát jelentett a színésznő számára, hogy használja-e a feminizmus szót, amely sokak szemében vörös posztó nemcsak Magyarországon, de külföldön is. A Paper magazin kérdésére elmondta, hogy mi állt a döntése hátterében:

Voltak, akik arra bátorítottak, hogy ne használjam a feminizmus kifejezést, mert az emberek idegenkednek tőle, és csak növelni fogom a nemek közti szakadékot, miközben a beszéd célja épp az lenne, hogy ezeket az ellentéteket feloldja. Hosszan gondolkoztam ezen, végül arra jutottam, hogy mégiscsak az a helyes, ha kimondom.

Ha már a nők is félnek nevén nevezni a mozgalmat, akkor hogyan vehetnék rá a férfiakat, hogy álljanak mögé? 

A feminizmus akkor erős, ha minél sokszínűbb
A feminizmus akkor erős, ha minél sokszínűbbPacific Press / Getty Images Hungary

Sokan túl fehérnek találták Watson megszólalásait

A nők jogainak legnagyobb felülettel rendelkező szószólóját komoly bírálatok érték. A kritikák azt hangsúlyozták, hogy Watson feminizmusa egy fehér nő feminizmusa, és nem hívja fel a figyelmet a többszörös elnyomásnak kitett nőket érintő problémákra, például azoknak a nőknek a megélt valóságára, akik a nőgyűlölet és a rasszizmus kettős terhe alatt élik mindennapjaikat.

Nem beszél a fogyatékossággal élő, nem fehér, illetve szegény nők speciális társadalmi nehézségeiről, valamint azokról az esetekről, amikor valaki egyszerre több kisebbségi csoporthoz is tartozik. Mindeközben Watson nem reflektált eléggé arra, hogy a saját privilégiumai, előjogai miként segítették személyes sikerei elérésében. 

A nőjogi mozgalom nem szólhat csak a fehér nőkről
A nőjogi mozgalom nem szólhat csak a fehér nőkrőlBettmann

De ő nem megsértődött, hanem tanult

2018 decemberében a FemPositive nevű oldalon jelent meg az a levél, amelyet Watson az általa működtetett feminista könyvklub, az Our Shared Shelf (A mi közös könyvespolcunk) tagjainak írt. A szöveg őszinte beszámoló az őt ért kritikákra való zsigeri, majd az ezt követő sokkal tudatosabb reakcióiról. Tapasztalatairól a következőket írja:

„Amikor 2014-ben az ENSZ-beszédemet tartottam, a mondandóm nagy része azon az elképzelésen alapult, hogy feministának lenni egyszerű. Könnyű! Nem probléma! Azóta megtanultam, hogy

feministának lenni nem egy egyszeri döntés, hanem a saját énünk folyamatos vizsgálata.

Minden egyes alkalommal, amikor azt gondolom, hogy minden rétegét lehámoztam, ott van egy újabb lehámozandó réteg. De azt is értem, hogy a legnehezebb utazások azok, amiket érdemes bejárnunk, és hogy ez a folyamat csak a saját tempónkban tehető meg. 

Angela Davis filozófussal a 2017-es washingtoni nőjogi felvonuláson
Angela Davis filozófussal a 2017-es washingtoni nőjogi felvonulásonBrian Stukes / Getty Images Hungary

Amikor hallottam, hogy fehér feministának hívnak, nem értettem (azt hiszem, ezzel önmagában bizonyítottam az álláspontjukat). Miért volt szükség arra, hogy engem vagy bárki mást feministaként a bőrszíne alapján határozzanak meg? Mit jelentett ez? Rasszistának hívtak ezzel? A feminista mozgalom töredezettebb volt, mint gondoltam? Pánikba estem…

Sokkal hasznosabb lett volna, ha azzal töltöm az időmet, hogy ilyesmi kérdéseket teszek fel magamnak: milyen előnyeim származnak abból, hogy fehér vagyok?

Hogyan támogatom (akár tudattalanul) annak a rendszernek a fenntartását, ami alapjaiban véve rasszista?

Miként hat a bőrszínem, a társadalmi osztályom, a nemem a látásmódomra? Úgy tűnt, hogy sokféle feminista és sokféle feminizmus van. De ahelyett, hogy megosztónak látom ezeket a különbségeket, megkérdezhettem volna, hogy a különbségek láthatóvá tétele ad-e hatalmat a többszörösen marginalizált nőknek, hogy elősegíti-e a megértésüket. De akkor még nem ismertem ezeket a kérdéseket.”

Foglalkozhat-e a feminizmus csak a nemmel?  

Még ha rosszul is estek neki a kritikák, Watson nem a mozgalomtól való elfordulással reagált a bíráló hangokra, hanem képezte magát. Sok olyan emberrel találkozott, aki nála jóval többet tudott a rasszizmusról. Ma már érti azt, hogy saját élethelyzetéből adódóan milyen komoly vakfoltja volt ezen a téren. Ismertségét arra használja, hogy mások üzeneteit tömegekhez eljuttassa, például Reni Eddo-Lodge rasszizmusról szóló könyvét, vagy éppen a Mama Cash nőjogi szervezeteket támogató munkáját. 

Rájött arra, hogy a mozgalom egyik lényegi eleme az inkluzivitás, és annak ismerete, hogy a különböző előítélet-rendszerek hogyan függnek össze egy férfiközpontú társadalomban. Éppen ezért a nőjogi mozgalmak csak akkor lehetnek sikeresek, ha rasszizmus-, homofóbia- és transzfóbia-ellenesek, valamint érzékenyek a szegénységre és a testet érő megszégyenítő hatásokra (body shaming).

A feminizmusban egy fehér világsztárnak érdemes tudatosan pozicionálni magát, ha valóban segíteni szeretne. Népszerűségét pedig nem arra használni, hogy továbbra is ő legyen előtérben, hanem hogy olyan emberek hangját erősítse fel, akik problémáit láthatatlanság övezi a világban. Emma Watson ezen az úton indult el, a megoldások irányába.

Oszd meg másokkal is!
Mustra