Ennyit kell csak edzeni ahhoz, hogy egészségesebb légy

Svéd kutatók szerint már az enyhébb testmozgás is rengeteg jótékony hatással van az egészségre.

A nyugati világban egyre nő azoknak a száma, akik semmilyen rendszeres testmozgást nem végeznek – holott, mint egy nemrég publikált, az Elemental által szemlézett svéd kutatás is bizonyítja, érdemes felállni a kanapéról, hiszen az aktív életmód akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét. Nem kell azonban feltétlenül futásra, konditermi edzésre vagy versenysportokra gondolni. A kertészkedés, lépcsőmászás, tánc vagy a gyerekekkel a szabadban töltött idő ugyanúgy javítja a testi és szellemi egészséget.

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell

Dr. Elin Ekblom-Bak, a Svéd Sport- és Egészségtudományi Főiskola kutatója, korábbi profi labdarúgó kollégáival azt igyekezett bizonyítani, mennyire hasznos lehet az ülő életmóddal szemben a rendszeres, akár minimális szintű fizikai aktivitás. A kutatás több mint háromszázezer, 18 és 74 év közötti alany bevonásával zajlott, akiknek az edzettségi szintjét kerékpározás közben mért VO₂ max érték segítségével állapították meg. A VO₂ max azt mutatja meg, mennyi a szervezet által a szívből és a tüdőből maximálisan felvehető és szállítható oxigén mennyisége.

Ahogy az alanyok elkezdtek rendszeresen mozogni, úgy nőtt az esélyük a hosszú életre. A kutatók úgy találták, hogy a VO₂ max érték egymilliliternyi növekedése három százalékkal csökkentette a korai halál esélyét. A pozitív hatás minden korcsoportnál, férfiaknál és nőknél egyaránt kimutatható volt. Ami pedig ennél is fontosabb: azoknál volt tapasztalható a legnagyobb változás, akik korábban a legalacsonyabb VO₂ max értékkel rendelkeztek, vagyis a legkevesebbet mozogtak a résztvevők közül. Az ő esetükben akár kilenc százalékkal is csökkent a korai elhalálozás veszélye.

Nem kell folyton edzened, a kevés, de rendszeres mozgással sokat teszel magadért
Nem kell folyton edzened, a kevés, de rendszeres mozgással sokat teszel magadértshapecharge / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy sikeresen fenntarthasd vagy növelhesd a VO₂ max értékét, elég, ha a maximális fizikai megterhelésed 60 százalékának teszed ki magad – magyarázza Ekblom-Bak. Minél fittebb valaki, annál nagyobb erőfeszítés szükséges a változás eléréséhez, ezért is lettek a korábban teljesen ülő életmódot folytató résztvevők a kísérlet legnagyobb győztesei.

Mindez azt is bizonyítja, hogy egyáltalán nem szükséges agyongyötörnöd magad különféle kemény edzésmódszerekkel ahhoz, hogy egészségesebb legyél. Az enyhébb intenzitású, de rendszeres testmozgás is ugyanúgy eredményre vezet, ha előtte nem csináltál semmit. Próbálj meg kertészkedni, otthon tevékenykedni, liftezés helyett a lépcsőn felsétálni az emeletre, tölts minél több időt a szabadban, vagy találj magadnak egy aktív hobbit.

A karosszékből álljanak most fel

Egy néhány hónappal ezelőtti amerikai kutatás – lásd írásunkat lentebb – azt is bebizonyította, hogy idősebb korban sem késő elkezdeni mozogni, egy brit tanulmány pedig nemrégiben úgy találta, hogy tizennégy év alatt 18 százalékkal csökkent a korai halál esélye azoknál, akik hetente minimum egy óra könnyebb testmozgást végeztek (például táncoltak vagy kertészkedtek). Akik ennél többet (2,5–5 órát) mozogtak egy héten, 31 százalék volt ez az érték.

Az orvosok heti 2,5 óra fizikai aktivitást javasolnak egy átlagos felnőtt számára, ha szeretné megőrizni egészségét. Ha korábban egyáltalán nem mozogtál, érdemes szakember tanácsait kikérned, hogyan is vágj neki. A legfontosabb, hogy mindig saját magadhoz mérten fejlődj, és sohase terheld le magad feleslegesen. Már egy kis mozgás is csodákat tehet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek