Szülés után is terhesnek nézek ki, ez normális? Így változik a hasad szülés után

Végre megszületik a gyerek, azaz véget ért a hatalmas hassal, bedagadt bokával együtt élés, végre be tudjuk kötni a saját cipőfűzőnket. Ám hitetlenkedve tapasztaljuk, hogy amikor hazaengednek a kórházból, a terhesnadrágunk jön csak ránk, és úgy nézünk ki, mint aki máris várja a következő porontyot. Hogy zajlik a szülés utáni has visszahúzódása?

Persze akadnak olyan szerencsés nők, akik nem híznak meg a terhesség alatt és pár héttel a szülés után szinte meg sem mondanánk róluk, hogy anyukák lettek. Ám a nagy többség nem frissen mosott hajjal és tökéletes manikűrrel, miniszoknyában tolja haza a babakocsit. Küzdünk a visszamaradt kilókkal, a nagy pocakkal, ami minden előzetes várakozásunk ellenére csak lassan, fokozatosan húzódik vissza. A szétnyílt hasizom sem áll helyre egyik napról a másikra. Mégis mi történik a testünkkel? Cserben hagyott volna? Dehogyis. Azt teszi, ami a dolga: változik. Ennek folyamatáról beszélgettünk az Anyatest Projekt online mozgásprogram megálmodójával és szakmai vezetőjével, Kulcsár Vajda Enikővel, aki maga is két gyermek édesanyja. 

Miért gondoljuk, hogy lapos hassal kéne távoznunk a kórházból?

Tulajdonképpen egyfajta tévhitet dédelgetünk, amikor azt hisszük, a gyerek távozásával a testünk azonnal visszaalakul a terhesség előtti állapotra. Eszében sincs. Épp a vérveszteséggel, a tejtermeléssel és a hormonok cunamijával küzd. A szakértő szerint a legtöbb nő fejében a hathetes kontroll a vízválasztó: valamiért azt hisszük, hogy eddigre befejeződik az átalakulásunk. Pedig a negyedik trimeszter nagyon is létezik: a babának és az anyának is szüksége van rá. Ráadásul a valósághoz leginkább az egy év áll közel, azaz ennyi időbe telik, mire újra formába lendülünk a szülés után. A lassú változás egyik oka a szoptatás, a vele járó hormonális változások. Az ízületek puhábbak maradnak. Féléves kor után egyre több változást tapasztalhat az, aki már nem kizárólagosan szoptat, vagy már nem teszi többet mellre a babát. Persze létezik egy csomó pozitív kivétel, amikor a regeneráció sokkal gyorsabb: minél fiatalabb és edzettebb valaki, illetve ha szerencsés szerkezetű, rugalmas kötőszövettel rendelkezik, akkor annál gyorsabban állnak helyre az izmai, szövetei.

Kulcsár Vajda Enikő korábban profi táncos volt
Kulcsár Vajda Enikő korábban profi táncos voltAnyatest Projekt / Réder György

Ha fitt kismama szeretnél lenni, már a terhesség alatt tenni kell érte

A szülés utáni állapotra történő felkészülés jó esetben a terhesség előtt elkezdődik. Egy olyan testben, amiben az ember biztonságban érzi magát, amelynek ismeri a működését, a határait, könnyebb megélni a terhességet, a szülést és az azt követő regenerálódást. Ezt csak úgy érhetjük el, ha aktívan használjuk a testünket, mozgunk, rendszeresen sportolunk. Hogy mit, az nem is olyan lényeges: bármilyen sport jobb, mint az, amit nem csinálsz. A vezérelv az, hogy élvezd azt a tevékenységet, amit végzel. A mozgásnak mindig jó hatása van. Terhesen is nagyon kéne mozognunk, hiszen a test arra van kitalálva, hogy ezt tegye, függetlenül attól, épp babát hord-e, vagy sem. A terhesség alatt végzett sport segíthet elkerülni a túlsúlyt, jó hatással lehet terhességi cukorbetegség esetén, segít a keringés egészségének megőrzésében.

Persze bizonyos mozgásformákat érdemes kerülni. „Az USA-ban nagy divatja van a várandós futásnak, ám én ezt nem feltétlenül ajánlanám – figyelmeztet Enikő. – A szélsőséges erőkifejtéssel, rázkódással és hirtelen irányváltásokkal járó, balesetveszélyes sportokat is érdemes kerülni. Az orvosi javaslatot mindenképpen vegyük figyelembe, a veszélyeztetett terhesek kíméljék magukat.” Ami fontos, hogy megdolgoztassuk a törzs és a medencefenék izmait, megelőzzük a gerinc tartós elváltozásait, javítsuk a testtartásunkat, és megőrizzük az ízületek mobilitását. Egy edzett szerv mindig könnyebben regenerálódik, hiszen jobb a vérellátottsága, a szövetek több oxigénhez jutnak, mi pedig könnyebben megtaláljuk a szülés után elveszettnek hitt testi érzeteinket: például hogy egyáltalán hogyan húzza be az ember a hasát. A mozgást szabályozó idegek regenerálódása különösen a valamilyen sérüléssel vagy a császármetszéssel szülő nők esetében fontos, hiszen itt izmokat, idegeket vágnak át.

A szülés utáni has mérete változó

S akkor még nem beszéltünk a szétnyílt hasizom okozta nehézségekről. A hasfal tágulása teljesen természetes dolog. Középen a hasizmok közötti kötőszövetes rész, a linea alba kicsit megnyúlik, hogy elférjen a gyerek. „Olyan ez, mint egy cipzár, amit lehúzol – magyarázza Kulcsár Vajda Enikő. – Minél nagyobb a has, annál inkább megtörténik ez szinte mindenkivel. Persze semmi sem egyértelmű, ismerek olyan, hármas ikreket szült lányt, akinek szinte azonnal lapos lett a hasa, mégis a kollagénrostok regenerálódását, visszarövidülését a legtöbbünknek ki kell várni. Amint ez megtörténik, és az izmok megfelelő szinkronba kerülnek, a hasfal ismét ellátja funkcióját, azaz tónust tart és stabilizálja a testünket mozgás közben.”

Megtörténhet az is, hogy valaki nem tud jól regenerálódni, mert a területen a szövetek túlnyúltak és elveszítették rugalmasságukat, nem tudnak teljes mértékben helyreállni. A torna azonban mindig segít valamilyen mértékben, szélsőséges esetekben pedig műtéttel is helyre lehet állítani a hasat. Arra vigyázzunk, hogy a helytelenül végzett szülés utáni torna gyengíti azt a részt, amit erősítenünk kéne, és a már meglévő sérven is súlyosbíthat. Szülés után hasprést, túl intenzív hátrahajlásokat, csavarásokat ne végezzünk.

Sportolni már terhesen is érdemes!
Sportolni már terhesen is érdemes!Image Source/Stuart Westmorland / Getty Images Hungary

A hasfal, a törzsizomzat és a kismedencei izomzat megerősítése együtt jár, ez a gerinc tartásának javításával együtt a szülés utáni legfontosabb feladat. Enélkül hiába szeretne az anyuka aktívan sportolni, az nem lesz jó. Tehát mielőtt mondjuk futni kezdenénk, előbb állítsuk helyre a fent említett területeket – figyelmeztet a szakember. A kismedencei izomzat állapotának felmérése azonban nem könnyű feladat. Az intimtorna mára már elterjedt, ám a szülés utáni medencefenék-ellenőrzés nem történik meg minden hathetes kontrollon automatikusan. Az állapotfelmérést szerencsére egyre több erre szakosodott szülész-nőgyógyász végzi szerte az országban. Munkájuk azért is fontos, mert nem mindenkinek hasznos ugyanúgy a gátizomtorna, nem mindenkinek ugyanarra van szüksége: például azoknak az anyukáknak, akiknél túl tónusos ez a terület, épphogy lazítani kell megtanulni. Az orvosi diagnózis után érdemes személyre szabott és célzott gyógytornával formába hozni magunkat, így javíthatunk esetlegesen a különböző süllyedések állapotán is. Hiszen nem csupán a has körfogata számít szülés után, de intim területeink egészsége, épsége is.

Soha ne add fel!

A legtöbb anyuka nem tudja, mikor szabad elkezdenie a sportolást szülés után. Vajon mivel árt és mivel használ? Nos, Enikő szerint szülés után egy-két nappal már lehet gátizomgyakorlatokat végezni, amik segítik a regenerálódást. Az ízületi átmozgatások, nyújtózkodások is jóleshetnek, de csupán regeneráló gyógytorna jelleggel, nem edzés részeként. A hatodik hét után érdemes a séta mennyiségét növelni, ez kifejezetten jót tesz a regenerációnak. Azt pedig tudomásul kell vennünk, hogy a test sosem állandó. Azt várni tőle, hogy az mindig ugyanolyan legyen, egyszerűen szélmalomharc. Sosem olyan, mint tegnap volt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy szülés után bizonyos problémákkal együtt kell élni. Mindig van esély a változtatásra: ha az első módszer nem vált be, keressünk egy másikat. Nem kell belenyugodni, pláne nem kell elásni magunkat. Rengeteg dolgot lehet csinálni, és a szelíd módszerek is hathatósan tudnak segíteni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra