Gyerekek a képernyő rabságában – a szülők hibája?

A gyerekek képernyő előtt töltött ideje sok esetben komoly egészségügyi problémát jelent. Több kutatás jelent már meg arról, hogy azok a fiatalok, akik öt napig nem használták az eszközeiket, jobban megértették mások érzéseit, és az is bebizonyosodott már, hogy napi három óránál több videójáték csökkenti az általános elégedettséget. Azt pedig már évek óta tudjuk, hogy a rendszeres tévézés összefügg az elhízással.

Természetes, ha aggódunk a gyerekeink egészségéért. A képernyő előtt töltött idő miatt sokan a technológia fejlődését, mások a médiacégeket, megint mások pedig a modern társadalmi és kulturális normákat teszik felelőssé. Piaci kapitalizációval mérve az USA öt legnagyobb vállalata az Apple, a Google, a Microsoft, az Amazon és a Facebook – amelyek mindegyike profitál az egyre növekvő képernyőidőből.

A teljes tiltás nem segítség 

De hol lehet meghúzni a határt az egyre inkább technológia által vezérelt világunkban? A szülők egyre korábban vásárolnak okostelefont a gyerekeiknek, aminek segítségével közvetlen és szabad hozzáférést kapnak az internethez. A legtöbb szülő felismeri az internet-hozzáféréssel járó kockázatokat, sokszor azonban tehetetlennek érzi magát a problémával szemben. A digitalizáció azonban nem fog elmúlni, sőt az életünk egyre több területén tör utat magának, ezért a teljes tiltás nem jelent megoldást. Fontos viszont, hogy felelősséget vállaljunk és kereteket szabjunk, hiszen a szórakozás, a tanulás és a kapcsolattartás nem korlátozódhat az online térre.

Korlátokra neki is szüksége van
Korlátokra neki is szüksége vanjonathanfilskov-photography / Getty Images Hungary

Kutatások eredménye szerint a legtöbb tizenéves átlagosan napi 9 órát tölt különböző képernyők előtt. És bár ez elsőre rengetegnek tűnik, némileg árnyalják a képet azok az eredmények, amik szerint mi, szülők is éppen ennyi időt töltünk online. Ha a szabadidőnk jelentős részét a képernyők előtt ülve töltjük, nagy valószínűséggel a gyerekeink is ezt teszik majd.

Gyereket nevelni a digitális korban egyáltalán nem könnyű, különösen akkor, ha a gyerekek többet tudnak a technológiáról, mint a szüleik. És bár a gyerekek könnyebben alkalmazkodnak a digitális világhoz, könnyebben eligazodnak benne, sok szülő teljesen letett arról, hogy lépést fog tudni tartani a technológia fejlődésével. Egy kutatás során a szülők 92 százaléka elismerte, hogy nem ismeri eléggé a gyereke által használt alkalmazásokat. Azok a szülők viszont, akik együtt videójátékoznak a gyerekükkel, használják a közösségi média felületeit, időt fordítanak arra, hogy beszélgessenek otthon az online tér működéséről és annak veszélyeiről, nagyobb bizalommal állnak a gyerekek képernyőzéséhez is.

Mindemellett érdemes szem előtt tartani a képernyőzéssel járó előnyöket is. A gyerekek gyorsabban tanulnak játszva, felnőtt életükhöz elengedhetetlen lesz a technológia ismerete, ráadásul napi egy óra videójáték segíti a pszichés alkalmazkodást is. A teljes tiltásnak tehát nincs értelme, azonban érdemes olyan határokat állítani, amelyek segítségével a gyerekek is megtalálják az online és az offline tevékenységek közti egyensúlyt. Ugyanúgy, ahogy felelősek vagyunk a gyerekeink egészséges táplálkozásáért és testi épségéért, kulcsfontosságú a szülők szerepe a kiegyensúlyozott napirend kialakításában is, legyen szó online vagy offline tevékenységekről.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra