Félted a kamaszodat az erőszaktól? Ezeket tanítsd meg neki!

Természetes, hogy a gyerekek tizenéves koruk körül elkezdenek érdeklődni a randizás, a szerelem, a szex iránt. A legtöbb fiataloknak szóló könyv, film és sorozat a tinédzserkapcsolatok romantikus vonatkozásaira fekteti a hangsúlyt, emiatt pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, ami a rózsaszín buborékon túl van.

Magyarországon a lányok átlagosan 17-18 éves koruk között veszítik el a szüzességüket, statisztikák szerint azonban évente több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak már 15 éves kora előtt.

Egy közel kétezer, 12 és 18 év közötti résztvevővel készült kutatás eredményei szerint a fiatalok 18 százaléka élt át szexuális abúzust a kapcsolatában. A felmérésből az is kiderült, hogy az LMBTQ-fiatalok tizenéves korukban kétszer akkora eséllyel lesznek nemi erőszak áldozatai, mint társaik. Egy másik, kifejezetten leszbikus, meleg és biszexuális fiatalokkal foglalkozó tanulmány eredményei szerint a résztvevők 14-32 százalékát kényszerítették már szexre.

Ezek a statisztikák, amellett, hogy felhívják a figyelmünket a szexuális visszaélések gyakoriságára, rávilágítanak, hogy a legtöbb tizenéves nincs tisztában azzal, hogyan viselkedjen egy romantikus kapcsolatban. A filmekből, közösségi médiából, barátokkal folytatott beszélgetésekből és az iskolai felvilágosítás során sok mindent megtudnak a kapcsolatokról, mégis nagyon fontos lenne, hogy szülőként mi is beszélgessünk velük.

# Mutass jó példát

A gyerek életére általában a szülei vannak a legnagyobb hatással. Jó, ha az évek során kialakult egy olyan bizalmi viszony, amiben a gyerek hozzánk fordul a kérdéseivel. Útmutatást azonban nem csak ilyenkor adunk nekik. A beszélgetéseknél talán még fontosabb, hogy milyen példával járunk előttük, milyen képet alakítunk ki bennük az egészséget párkapcsolatról. Hiába mondjuk a gyerekeknek, hogy tiszteljék a másikat, ha otthon nem ezt látják tőlünk: a példamutatás sokkal nagyobb hatással van rájuk, mint a szavak.

# Tanítsd meg, hogyan kezelje jól a konfliktusait

Mindannyiunknak vannak nézeteltérései, ezen nincs mit szépíteni. Nem mindenben értünk egyet, még a legjobb kapcsolatokban is helye van a vitának. A lényeg, hogy megtanuljuk jól kezelni ezeket a helyzeteket. Fontos például, hogy ahelyett, hogy a másik embert minősítjük, csak a viselkedése által kiváltott érzéseinkről beszéljünk. Jó, ha konkrét eseményekről beszélünk, és kerüljük az olyan kifejezéseket, mint a mindig vagy a soha. Megtanulni hatékonyan kezelni a nézeteltéréseinket nemcsak konkrét vitában lehet segítség, de olyan kérdések esetén is, mint például a szexuális beleegyezés.

# Beszélgessetek az egészséges szexuális kapcsolatról

Sok szülő tart attól, hogy a szexről való beszélgetés hatására a gyereke korábban kezd aktív szexuális életet élni, a valóságban azonban épp ennek az ellenkezője jellemző. Azok a fiatalok, akikkel beszélgetnek a szülők az egészséges szexualitásról, nagyobb eséllyel fognak védekezni, és csökken a szexuális erőszak elkövetésének kockázata is.

Bár konkrétan a szexről sok esetben elég csak a serdülőkor közeledtével beszélgetni, az olyan témákat, mint a test vagy a szaporodás, érdemes minél korábban érinteni. Ennek hatására ugyanis az ilyen jellegű beszélgetések teljesen elfogadottá válnak a családban, a gyerek később sem fogja úgy érezni, hogy van, amit nem hozhat szóba. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy a szexualitás tabu, kisebb eséllyel fordulnak a szüleikhez segítségért.

Csak a javára válik, ha beszélgettek ezekről
Csak a javára válik, ha beszélgettek ezekrőlknape / Getty Images Hungary

# Tanítsd meg neki a nemi egyenlőség normáit

A nemi erőszak elkövetői természetesen nem minden esetben férfiak, többségében azonban igen. A tudomány jelenlegi állása szerint a bántalmazó attitűd kialakulása nagyban függ attól, hogy gyerekkorban milyen szocializációban volt része az embernek, mekkora hangsúlyt fektettek a hagyományos férfi és női szerepekre. Belegondoltál már, hogy amíg egy olyan férfit, akinek sok nővel volt már dolga, menőnek tekint a társadalom, addig egy hasonló helyzetben lévő nőt hajlamosak vagyunk könnyűvérűnek titulálni? Nem túl igazságos, ugye? Tanulmányok eredményei szerint például ez a társadalmi attitűd is hatással van a szexuális erőszak gyakoriságára.

# Beszélgessetek a másoknak járó tiszteletről

Tanítsd meg neki, hogy mi alapján ismerhet fel egy kockázatos helyzetet és hogyan avatkozhat közbe úgy, hogy neki ne essen baja. Beszélgessetek arról, hogy hogyan tudja jelezni a barátainak, ha olyan beszélgetést hall, amiben tárgyiasítják a nőket vagy a nemi erőszakról viccelődnek. Nem árt, ha tudja, hogy mi a teendő, ha egy kiszolgáltatott vagy veszélyben lévő embert lát. És bár az erről való beszélgetés önmagában nem csökkenti az erőszakos esetek számát, az emberek hozzáállására, ezáltal pedig a viselkedésére is hatással van, ami végtére is kevesebb erőszakot eredményez.

Oszd meg másokkal is!
Mustra