Ilyen esti mesét a magyar szülőknek is!

Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a brit gyerekek, pontosabban az édesanyák, ugyanis a BBC gyerekcsatornáján nem kisebb sztárok mondtak már esti mesét, mint Tom Hardy, James McAvoy, Chris Evans vagy Orlando Bloom.

Bár a túl sok tévézés nem tesz jót a gyereknek, azért néha egy kis mese a szülővel közösen belefér. A BBC-nél pedig úgy gondolták, megpróbálják a szülők számára is érdekessé tenni az esti mesét, mégpedig azzal, hogy olyan sztárokat hívnak el mesélni, akik odaszögezik a szülőket a képernyő elé, miközben a gyereknek amúgy fogalma nincs róla, ki prezentálja a történetet.

Esti mese szülőknek

A CBeebies csatorna hétköznapi esti meséjét családok ezrei követik nyomon, különösen azóta, hogy 2016 szilveszterén Tom Hardy mesélt a gyerekeknek. Nem kisebb sztárok fordultak már meg itt, mint Elton John, Chris Evans, Orlando Bloom, Ewan McGregor, James McAvoy, David Hasselhoff, Rosamund Pike és Dolly Parton.

Tom Hardy maga kérte, hogy mesélhessen, mert szeretett volna valami olyanban szerepelni, amit a gyerekei is láthatnak és élvezhetnek – írja a BBC. 2016 óta még négyszer mondott mesét, és a 2017-es Valentin-napon elmondott meséje volt az év legnézettebb ilyen műsora körülbelül 600 ezer nézővel.

A műsor készítői próbálnak erős férfi és női példaképeket felkérni, akik közben kellően szórakoztatóak, és lekötik a gyerekeket. A sztárokat általában megkérdezik, hogy mit olvasnának szívesen, de a végső szó a producereké. A híresen kutyabarát Hardy például ötből háromszor kutyás mesét mondott, és egyszer még a saját kutyáját is magával vitte a forgatásra.

Claire Taylor, a műsor producere szerint meglepő, hogy eleinte a legnagyobb sztárok is zavarban vannak, ezért azt szokták nekik tanácsolni, képzeljék el, hogy valakinek, például a saját gyereküknek mesélnek. Taylor szerint igazán szürreális volt, amikor arra kérte Hasselhoffot, hogy brümmögjön, amikor egy kistraktorral játszott, vagy amikor megkérte Hardyt, hogy bújjon oda egy plüsskutyához.

Az egyik közelmúltban leadott mese azzal váltott ki nagy visszhangot, hogy az előadó Rob Delaney (színész, Peter a Deadpool 2-ből, akinek nincs szuperképessége) mesélés közben Makaton-jelnyelvet használt. Ezt a beszéd kiegészítésére használják többek között értelmi fogyatékosoknál, autistáknál és szerzett neurológiai károsodást szenvedetteknél. Delaney a nyelvet beteg kisfia miatt tanulta meg, akinek agydaganata volt, és idén januárban 2,5 évesen hunyt el.

A készítőknek hosszú listájuk van azokról a sztárokról, akik még nem ültek a kamera elé, hogy meséljenek: szeretnék például felkérni Kylie Minogue-ot, Thandie Newtont, Adele-t és a királyi család tagjait is. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek