Kevés gyereket vállalunk? Megvan, miért

Elősegíti a gazdasági fejlődést, ha a nők szabadon dönthetnek arról, hogy mikor és hány gyereket szeretnének, ám a döntéshez való jogok különböző okokból minden országban sérülnek – állapította meg az ENSZ Népesedési Alap.

Egyre későbbre tolódik az első gyerekvállalás időpontja az iparosodott országokban – derült ki az ENSZ legfrissebb népesedési jelentéséből. Míg Spanyolországban, Németországban, Hollandiában és Japánban az 1980-as években még többnyire 24-26 évesen szültek először a nők, addig mostanra ez már 31-32 éves korra tolódott. Főleg a magasan képzett nők azok, akik a későbbi gyerekvállalás mellett döntenek, mert így próbálják elkerülni a visszaesést mind anyagilag, mind a munkájukban, ami a fiatalabban szült anyáknál gyakran előfordul. A magyarországi átlag is közelít a fent említett életkorhoz, az ENSZ adatai alapján 30,2 évesen szülnek általában először a magyar nők.

Fogyunk

Világszerte megfigyelhető trend, hogy a termékenységi ráta visszaesett, vagyis a családok egyre kevesebb gyereket vállalnak. (Ez a szám mutatja meg, hogy egy szülőképes (15-49 év közötti) nő hány gyereket szülhetne.) Európa több országában például ez a szám 1,5 alatti, kevesebb, mint ami az ország jelenlegi populációjának a megtartásához szükséges – ha nem vesszük figyelembe az immigrációt.

Ezekben az országokban az idősek teszik ki a népesség nagy részét. Ha kicsi a termékenység, akkor ez azt jelenti, hogy később kevesebben lesznek az aktív dolgozók, így ezek az országok komoly gazdasági hátrányba kerülhetnek. Sajnos Magyarország is ezen országok közé tartozik, valamint többek között Horvátország, Görögország, Lengyelország és Portugália is. Ezzel szemben Afrika Szaharától délre eső országaiban 4-nél magasabb a termékenységi ráta, ez vélhetően a megfelelő fogamzásgátló módszerek hiányából fakad.

shutterstock 519651478
Shutterstock

Eldöntheted

A családok mérete szoros összefüggést mutat a termékenységhez fűződő jogokkal, ami kapcsolatban áll azzal, hogy milyen az oktatás, az egészségügy és a munkaügyi helyzet. Ahol az emberek gyakorolhatják a jogaikat, ott rendszerint nő a népesség. Ahol ezeken csorba esik, ott az emberek gyakran nem képesek kiteljesedni, gátolva ezzel a gazdasági és szociális fejlődést.

„A választás megváltoztathatja a világot. Gyorsan javíthatja a nők és lányok általános közérzetét, családokat alakíthat át, és felgyorsíthatja a globális fejlődést” – írja a jelentés bevezetőjében dr. Natalia Kanem, az ENSZ Népesedési Alap igazgatója. Ha egy nőnek hatalmában áll például megelőzni vagy késleltetni a teherbeesést, akkor több kontrollja van a saját egészsége felett, és elkezdhet dolgozni, vagy tovább maradhat a munkaerőpiacon, hogy kihasználja a teljes potenciálját.

A jelentésből kiderült, hogy egyetlen ország sem állíthatja azt magáról, hogy polgárai szabadon gyakorolhatják a termékenységgel kapcsolatos jogaikat. A legtöbb család például gazdasági okokból és az elégtelen szociális támogatás miatt nem vállalhat annyi gyermeket, amennyit szeretne. Másutt pedig a megfelelő modern fogamzásgátló módszerek hiánya több száz millió nőt megakadályoz abban, hogy kevesebb gyermeke szülessen.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek