Egy újabb érv a vidéki élet mellett

Első alkalommal találtak bizonyítékot arra, hogy a szennyezett levegőből származó részecskék az anya tüdejéből képesek elvándorolni a méhlepénybe, és így eljuthatnak a magzathoz is.

Fekete részecskéket találtak annak az öt londoni nőnek a méhlepényében, akik részt vettek abban a vizsgálatban, melynek a célja az volt, hogy megnézzék, milyen hatással lehet a légszennyeződés a magzatra. A kutatók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy ezek a részecskék a magzat szervezetébe is átjuthatnak, bár erre közvetlen bizonyítékot egyelőre nem találtak, írja a CNN.

Ahhoz, hogy a légszennyezettség a magzatra is kihasson, már az is elég, ha a placentába bekerül. A méhlepény részben anyai és részben magzati szerv, a köldökzsinór révén kapcsolódik a magzathoz. Ezen keresztül történik a magzat tápanyag- és oxigénellátása, valamint a salakanyagok eltávolítása.

A kutatók a méhlepényben található falósejteket, úgynevezett makrofágokat tanulmányozták, melyek az immunrendszer részét képezik, és a feladatuk, hogy eltávolítsák a káros anyagokat, például baktériumokat. A szakemberek 3500 makrofágból 60-ban sötét területeket találtak, és úgy vélik, hogy ezek szénszemcsék lehetnek.

shutterstock 516134599
Shutterstock

A vizsgálatban részt vevő 5 nő előre tervezett császármetszéssel szült. Egyikük sem dohányzott, a terhességük problémamentes volt, és mindannyian teljesen egészséges csecsemőnek adtak életet.

Bár ezek még csak kezdetleges eredmények, megerősítik azt a korábbi, szintén brit kutatást, hogy a londoni nagy autóforgalomból származó légszennyezettség károsítja a magzatok egészségét, és kis születési súlyhoz vezethet. A mostani eredményeket az Európai Tüdőgyógyász Társaság párizsi nemzetközi konferenciáján mutatták be. A szervezet elnöke, dr. Mina Gaga szerint a légszennyezés sokkal szigorúbb szabályzására volna szükség, mert a fiatal felnőtteken már most láthatóak a káros hatások.

Oszd meg másokkal is!
Mustra