Fogyás, szórakozás, spórolás – nem is tudtad, mennyi okod van arra, hogy otthon főzz

Otthon főzni talán nem is időigényesebb, mint rendelni, hiszen az éttermi fogásokra is várnunk kell valamennyit, és az sem egy perc, amíg beül valahová az ember és végre ételhez jut. Vajon olcsóbb otthon főzni? Ha az ember okosan csinálja és trükkösen megmenti a maradékokat, akkor biztosan. És még ezeken kívül is vannak érveink.

Ahogy arról már korábban is írtunk, az otthon főzés egyik előnye, hogy egyszerű és szórakoztató gyerekprogram lehet belőle, amiből az apróságok tanulnak is egy keveset. Segít a legkisebbek számára a matematikai fogalmak, menyiségek, mértékegységek elsajátításában, ha például az ő feladata megszámolni a tojásokat, vagy kimérni a szükséges mennyiségű vizet. Abból is sokat tanulhatnak, ha megmutatjuk nekik, mi az első lépés, mi következik másodszorra, harmadszorra, ráadásul a recept közös olvasása során új szavakkal bővülhet a szókincsük. Mindezekhez a Healthline most új érveket gyűjtött, így már tényleg nem sokat kell mérlegelnünk a rendelt pizzák és a házi grillvacsora versenyében. 

1. Szórakoztató és kapcsolatokat épít

Mindegy, hogy anyukáddal, barátokkal, gyerekekkel vagy a pároddal készítesz valamit, a közös főzés mindenképpen lehetőséget kínál arra, hogy újra kapcsolatba lépj valakivel, beszélgessetek és legyen egy újabb, közös kis sikerélményetek. Az Amerikai Pszichológiai Egyesület hivatalos állásfoglalása szerint az új dolgok közös kipróbálása – például egy új recept megtanulása – segíthet abban, hogy egy pár jobban jelen legyen a kapcsolatban, és a közös mókázáson keresztül erősítsék is azt. 

2. Bizonyítottan egészségesebb

Több tanulmány is írja, hogy azok az emberek, akik gyakrabban főznek, egészségesebb étrendet folytatnak. Ezek a tanulmányok azt is kimutatták, hogy az éttermi fogások általában nagyobb mennyiségben tartalmaznak nátriumot, telített zsírokat, és a kalóriatartalmuk is magasabb, mint az otthon készített ételeké.

Amikor az ember maga állítja össze a friss alapanyagokat, vagy valamelyik szolgáltatóval egyenesen az ajtaja elé szállíttatja, akkor teljes mértékben kézben tarthatja étkezését. 

Otthon főzni jó móka.
Otthon főzni jó móka.Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

3. Könnyebb figyelni a kalóriákat

Egy átlagos gyorséttermi fogás összesen 1100 és 1200 kcal között mozog – ez majdnem fedezi a nőknek ajánlott napi kalóriabevitelt (1600–2400 kcal), és a férfiak napi ajánlott bevitelének (2000–3000 kcallória) majdnem kétharmada. 

Ha az ember saját maga készít ételt, akkor biztos lehet abban, hogy az adagok mérete és a kalóriaszáma éppen annyi, amennyit enni szeretne. A receptek gyakran tartalmaznak táplálkozási információkat és adagolási javaslatokat, ami ezt még megkönnyíti, és az alapanyagokon is jelzik ezeket az értékeket, így még könnyebb a dolgod.

4. Időkímélő

A rendelés nem gyorsabb, csak egyszerűbb móka. Néha óráknak tűnik, amíg várjuk az étel megérkezését, és persze elmenni érte sem néhány perc. Ahogy persze a főzés sem, ám ha előre elkészíted a fogásokat, azokat magaddal viheted a munkahelyedre vagy kirándulásra, így nem kell majd a falat kaparnod, ha épp megéhezel és egy óra múlva sem érkezett meg a pizza.

Az otthoni főzésnek nem kell sok időt igénybe vennie, ha nem akarod. Főzz meg egy adag tésztát alig 10 perc alatt, addig épp megsül egy adag felcsíkozott hús a zöldségekkel, és már csak annyi a dolgod, hogy elkeverd két kanál mascarponéval és reszelt sajttal, és remek tésztás fogást kapsz. Ha dupla adagban készíted, negyedóra alatt megvagy kétnapi ebédeddel. 

Nemcsak főzni, de enni is jobb otthon.
Nemcsak főzni, de enni is jobb otthon.10'000 Hours / Getty Images Hungary

5. Ha okosan csinálod, spórolsz vele

Hosszú távon az otthoni ételek elkészítésével pénzt takaríthatsz meg. Ehhez csak annyi a dolgod, hogy nagyobb részben olcsó alapanyagokat használj, és készíts belőlük változatos fogásokat úgy, hogy megmented a maradékot. Van otthon krumpli, egy adag csirkemell és kenyér? Remek, egész hétre megvannak a fogásaid: néhány extra alapanyaggal készíthetsz paprikás krumplit, cézársalátát csirkével, csirkés szendvicset, egy klassz, húsos-zöldséges tésztasalátát és rántott csirkemellet sült krumplival. Hétvégére jöhet egy tejszínes csirkeragu gombával, krumplipüré, majd a legvégén egy nagy adag töltött burgonya, amiben az egész heti maradékot elrejtheted a reszelt sajt alatt.  

6. Személyre szabott

Az otthoni főzés lehetőséget ad arra, hogy pontosan olyan módon fogyaszd a kedvenceidet, ahogy csak szeretnéd. Kék sajttal ennéd a salátát, és nem parmezánnal? Édesen szereted a paradicsomlevest és cukrosan a túrós csuszát? Az otthoni fogásokat addig variálhatod, ameddig csak szeretnéd. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek