Filmvadász: Találd ki, melyik Oscar-díjas filmből van a kép!

A kivágott kép, bár sötét és kissé nehezen felismerhető, a film emlékezetes kulcsjelenetéből származik. Így, ha láttad, biztosan hamar beugrik.

Négy filmet hoztunk, két dolog biztos közös bennük: mindegyikük elnyerte az adott évben a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, illetve mindegyik címében szerepel valamilyen állat – itt fészkelnek, ott táncolnak, amott meg hallgatnak.

Van még egyébként azonos pont: az alább felsorolt filmek közül kettő is – a Száll a kakukk fészkére és A bárányok hallgatnak – azon Oscar-nyertesek közé tartoznak, akik az aranyszobor legfontosabb kategóriái mindegyikét hazavitték (film, rendező, női és férfi főszereplő, valamint forgatókönyv). Összesen három ilyen film van a filmtörténelemben, A bárányok hallgatnak 1992-es sikere óta pedig nem sikerült ezt senkinek meglépni. A megoldást persze nem itt kell keresni, de talán ez az apró érdekesség segíthet: ebben a filmben debütált a Vissza a jövőbe-filmekből jól ismert Dokit játszó Christopher Lloyd. Így már simán menni fog, ugye?

Melyik filmből vágtuk ki a képkockát?

Melyik filmből vágtuk ki a képkockát?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Itt a legutóbbi feladvány!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

w

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek