Hivatalos: eddig áll el a pörkölt a hűtőben

Azért az elég nagy dilemma, amikor van még abból a jó kis bográcsosból, de az ember már éppen nem biztos abban, hogy ezt most jó öltet-e megenni. Nagy a tét: ha még nem romlott meg, akkor jó eséllyel finomabb, mint addig bármikor, ha pedig már nem... hát az is sokáig az emlékezetünkbe vésődhet.

Megkérdeztük a Nébih szakembereit, mi a helyzet pörköltfronton: meddig falhatjuk nyugodtan a hűtőből kivett bográcsost? Hőkezelt hús, vagyis napokig is klasszul eláll a hidegben? Vagy épp a második napon már érdemes gyanakodnunk? Van ennek egyáltalán szabálya, vagy minden esetet egyedileg kell elbírálnunk egy csomó szempont alapján? Itt a legilletékesebbek válasza!

Meddig áll el a pörkölt a hűtőben?

A szakemberek szerint a négynaposra már nem szerencsés rámennünk, akármilyen hosszú is volt az éjszaka, és akármilyen jó ötletnek tűnik is éppen egy nagy adag ragu néhány szeletke kenyérrel. Ha rengeteg maradék van, jobban járunk a fagyasztás-mikrózás párossal. 

A levesek és pörköltek általában 2-3 napig állnak el a hűtőben, fagyasztóban pedig 4-6 hónapig  

– áll a hivatalos állásfoglalásban. 

A fogyaszthatóság egyébként függ az adott étel kiindulási mikrobiológiai állapotától, ezért nagyon fontos, hogy az ételeket minél rövidebb ideig tároljuk szobahőmérsékleten, mert elszaporodhatnak bennük olyan mikroorganizmusok, amelyek megbetegedésekhez vezethetnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Érdemes kisebb adagokra osztani az ételt, több kisebb tárolóedénybe, dobozba porciózni, ezzel is elősegítve a hűtést. A hűtőbe mindenképp lefedve kerüljenek az ételek, az optimális tárolási hőmérséklet +2°C és +5°C közötti. A mélyhűtőben az optimális tárolási hőmérséklet -18°C vagy ez alatti.

És ha már pörkölt és sok maradék – nézd meg, mi mindent készíthetsz maradék pörköltalapból:

Oszd meg másokkal is!
Mustra