Te tudod, miért ABC-nek hívjuk a boltokat?

Akár naponta többször is emlegetjük, hogy „lemegyünk az ABC-be”, de vajon tudjuk-e mindannyian, miért pont ABC lett a boltok, közértek neve? Vagy csak könnyelműen ABC-zünk, ABC-zgetünk a világban, miközben akár utána is járhatnánk, hogy valójában mit emlegetünk? Kinyomoztuk a rejtélyt, és még azt is megtudtuk, mit rövidít a közért szó.

Valami rövidítés lenne? Vagy tényleg ennyire laza volt valaki, hogy az ábécé első három betűjével lerendezte a névadást? 

Bizony, egy rövidítést szerettünk meg ennyire, legalábbis a legnagyobb esély erre van. 

A legtöbb forrás szerint a szó az Alapvető Beszerzési Cikkek rövidítésből keletkezett, de létezik olyan variáció is, ahol az „A” az általános, illetve a B a bolti szavak rövidítése.

Sokan gondolják még ma is, hogy nevét azért kapta, mert ott mindent lehet kapni, A-tól Z-ig. Akárhogy is, annyit érdemes tudni róla, ha már társaságban fogunk ezzel menőzni, hogy az ABC-kisáruház alapterülete 600 m²-ig terjedhet, az ABC-nagyáruházak 1200 m²-nél nagyobb alapterületűek. 

És ha már kereskedelmi retróokoskodás, akkor azt is jó, ha tudjuk, hogy a közért szó eredetileg a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. nevének rövidítése volt. Milyen jól fog ez még jönni valamelyik szombat este, amikor éppen meghalni készül a buli...

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek