Ezért nem kéne saját kézfertőtlenítőt gyártanod

A koronavírus miatt a boltokban már szinte képtelenség kézfertőtlenítőt kapni, ezért sokan otthoni körülmények között, maguknak próbálják elkészíteni. Az egészségügyi szervezetek és a témában jártas szakemberek azonban arra figyelmeztetnek: rossz ötlet házi módszerekkel kísérletezni.

CNET szerint az internetet szabályosan elárasztották a csináld magad (DIY) kézfertőtlenítőket népszerűsítő receptek, melyekkel a közösségi oldalak mellett blogokon és más felületeken is találkozni lehet. De attól, hogy széles körben elérhetők, még nem kéne automatikusan elhinni, hogy a tippek alapján elkészített keverékek ugyanolyan hatásfokú védelmet nyújtanak, mint a bolti termékek. Legnagyobb veszélyük éppen abban rejlik, hogy a biztonság hamis illúzióját keltik.

Mi a baj a házilagos változattal?

Először is, a hivatalos ajánlások a vírussal szembeni védekezéshez mindenekelőtt az alapos kézmosást javasolják, a kézfertőtlenítő pedig csak másodlagos megoldásként jön szóba, amikor nincs lehetőséged szappannal és vízzel tisztálkodni. Másodsorban, az interneten terjedő módszerekről egyelőre nem állnak rendelkezésre megbízható információk, így azt sem tudni, hogy mennyire biztonságosak. Végezetül kézfertőtlenítőt házilag készíteni sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik. Ha ugyanis nem megfelelő a koncentrációja, nem lesz hatásos és/vagy túl durva lehet a bőröd számára.

A kulcsot az összetevők pontos aránya jelenti. Az ajánlások szerint olyan kézfertőtlenítőt érdemes választani, melynek alkoholtartalma eléri a 60 százalékot. Ezt azonban otthon elég nehéz reprodukálni, mutatott rá a Guardian kérdésére dr. Sally Bloomfield, a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatóközpont munkatársa. A szakemberek ezért azt javasolják, jobban jársz, ha kísérletezés helyett inkább szappant használsz.

Ne kockáztass az internetes receptekkel!
Ne kockáztass az internetes receptekkel!hsyncoban / Getty Images Hungary

Mit tartalmaz egy kézfertőtlenítő?

Bár mind az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), mind az USA Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalának (FDA) van hivatalos útmutatója a kézfertőtlenítő előállításához, ezek nem átlagemberek, hanem egészségügyi szakemberek részére készültek. A WHO – az ő receptjük denaturált alkoholból vagy izopropil-alkoholból, glicerinből, hidrogén-peroxidból és desztillált vízből áll –  arra is kitér, hogy a végtermékben alkoholméter segítségével meg kell mérni az alkohol koncentrációját, mert csak így lehet ellenőrizni, hogy képes-e a kórokozók elpusztítására, illetve biztonságos-e használni. Lényeges tudnivaló az is, hogy nem ajánlják sem színezékek, sem illóolajok és más illatosítóanyagok hozzáadását, mert allergiás reakciókat válthatnak ki, miközben számos DIY-recept éppen azt javasolja, hogy illóolajokkal érdemes elfedni az alkohol jellegzetes szagát.

Hasonló állításokat fogalmaz meg az FDA is gyógyszerészeknek és más gyártóknak szánt útmutatójában. Itt az szerepel, hogy a kézfertőtlenítő előállításához csak gyógyszertári minőségű összetevőket szabad használni, a végtermékben ellenőrizni kell az alkoholszintet, illetve az összetevőket feltüntetni a címkén. Az FDA egyébként a WHO receptjét ajánlja, hozzátéve, hogy az esetleges további aktív és inaktív összetevők (például Aloe Vera gél vagy illóolajok) felhasználása „befolyásolhatja a termék minőségét és hatékonyságát”.

Mi szerepel az internetes receptekben?

A legtöbb recept azt tanácsolja, hogy keverj össze kétharmad rész 91 vagy 99 százalékos izopropil-alkoholt egyharmad rész Aloe Vera géllel. A gond csak az, hogy otthoni körülmények között szinte lehetetlen pontosan ellenőrizni, hogy az alkohol milyen mértékben hígul fel. Ha nem használsz elegendő mennyiségű Aloe Vera gélt, a készítmény kiszáríthatja a kezed, ami a bőr kirepedéséhez vagy vérzéshez is vezethet. De a nagyobbik probléma, hogy ha a kelleténél kevesebb alkoholt teszel bele, nem fog olyan hatékony védelmet nyújtani a kórokozókkal szemben, mint a bolti termékek, sőt egyes szakértők szerint előfordulhat, hogy a végeredmény gyakorlatilag hatástalan lesz. Ha pedig nem ügyelsz rá, hogy tiszta eszközökkel dolgozz, baktériumok kerülhetnek bele. Amennyiben mindezek nem riasztanak el, számolj vele, hogy az izopropil-alkohol és az Aloe Vera gél sok helyen hiánycikknek számít – éppen a házi készítésű kézfertőtlenítők népszerűsége miatt.

Felejtsd el a vodkát, vagy más röviditalokat magában foglaló recepteket is, hiszen a készítményhez magasabb alkoholtartalmú folyadék szükséges. A legtöbb már eleve vízzel van keverve, ezért ha például egy átlagos vodkához aloét adsz, az alkoholtartalma a 40 százalékot sem fogja elérni.

A leghatékonyabb védekezési forma a szappanos kézmosás
A leghatékonyabb védekezési forma a szappanos kézmosásJay Yuno / Getty Images Hungary

Akkor mit csináljak helyette?

Ahogy már fentebb is szóba került, alaposan mosd meg a kezed! A CDC és a WHO egyaránt azt kommunikálja, hogy nincs ennél jobb védekezési forma a koronavírus és más megbetegedések ellen. Az alapszabály, hogy a kézmosást folyó vízzel és szappannal, legalább 20 másodpercen át kell végezni, és a nap folyamán többször megismételni: minden alkalommal, miután a mosdót használod, evés, főzés előtt és után, illetve sok egyéb helyzetben is. További általános jó tanács, hogy lehetőleg ne nagyon érintsd meg az arcod, csak ha feltétlenül szükséges – főleg, ha piszkos a kezed, hiszen azokon a tárgyakon, amikkel kontaktusba kerülsz, veszélyes baktériumok és vírusok lehetnek, melyek az ajkadon, az orrodon és a szemeden keresztül bejuthatnak a szervezetbe.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek