Itt kezdődik a valódi tisztaság a mikrobiológus szerint

Amikor a tisztaságról van szó, a látvány nem is olyan fontos, mint gondolnád.

Attól, hogy a konyhapultod koszosnak tűnik, még nem biztos, hogy nem higiénikus. És ennek az ellenkezője is igaz: egy felület, ami ránézésre tiszta, nem feltétlenül baktériummentes is. Az Apartment Therapy által megkérdezett mikrobiológus szerint az igazi tisztaságnak kevesebb köze van a koszhoz és sokkal több a fertőzés kockázatához, amit bizonyos mikrobák okoznak. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem minden mikroba ártalmas.

A baktériumok nem mindig rosszak

A baktérium szó megtévesztő lehet, de éppúgy vonatkozik az ártalmas és ártalmatlan mikrobákra is – jegyzi meg Sally Bloomfield, a London School of Hygiene and Tropical Medicine címzetes egyetemi tanára. Gyakran riogatnak például azzal, hogy „a koszos padlón milliónyi baktérium tanyázik”, miközben ezek többsége vagy teljes egésze nem is veszélyes.

A kockázatot jelentő baktériumok a valóságban az emberi tevékenységgel, az élelmiszerek előkészítésével, a toaletthasználattal, a köhögéssel és tüsszentéssel vagy a mások által megérintett felületek révén terjednek. Szóval ahelyett, hogy a látszat alapján próbálnád megítélni egy felület tisztaságát, inkább gondolj arra, mi történt ott korábban.

A látszat néha csal

A szakember szerint sokan azt hiszik, hogy a legpiszkosabb helyek egyúttal a legkockázatosabbak is, mert biztos tele vannak baktériumokkal. Az otthonunkban és a munkahelyünkön ezzel szemben nem a koszos felületek a fertőzések fő forrásai, hanem az emberek, akikekkel együtt élünk és dolgozunk, az étel, amit megveszünk, illetve a háziállatok, akikkel megosztjuk az otthonunkat. 

Nem a morzsás konyhapult fog eltenni láb alól
Nem a morzsás konyhapult fog eltenni láb alólPeopleImages / Getty Images Hungary

A konyhapult például hiába ragacsos és morzsás, ameddig nem érintkezik nyers hússal, nem valószínű, hogy veszélyes baktériumokat rejt. Másfelől viszont ha egy náthás vendég összefogdossa a kilincset vagy a villanykapcsolókat, nagyon is érdemes lehet fertőtleníti utána.

Fertőtleníts célzottan

A megbetegedésekért felelős mikrobák terjedésének megfékezéséhez a mikrobiológus a célzott higiéniát ajánlja. Ez azt jelenti, hogy a kockázatosabb területeken rendszeres takarítással –fertőtlenítőszerrel, vagy ha szükséges, akár hipóval – szakítsd meg a fertőzés láncolatát. A ragacsos konyhapult vagy a porcica-kolónia tehát nyugodtan várhat, amíg megbirkózol a nagyobbik problémával, a fertőzésveszéllyel.

„A legkritikusabb helyek közé tartoznak a kézzel és ételekkel érintkező felületek ( kilincsek és villanykapcsolók,  evőeszközök és vágódeszkák), illetve a törlőkendők.”

Alábbi cikkünkből megtudhatod, hogy melyik az a 10 tárgy, amin a legtöbb baktérium tanyázik:

Oszd meg másokkal is!
Mustra