8 hónapos terhesen ugrott ki az ablakon a 22 éves nő: bántalmazó kapcsolatban élt

Mai kattintásvadászat-paródiánk Amedeo Modigliani életéről szól, amiben alkohol, drog, szexuális kalandozások és kapcsolati erőszak is bőven akadt.

Amedeo Modigliani 1884. július 12-én született Livornóban egy olasz–francia zsidó család negyedik, legkisebb gyermekeként. Apja pénzváltót üzemeltetett, anyja tanárnő volt. Apja üzlete épp tönkrement, a családot a végső csődtől éppen a fiú születése mentette meg. A törvény értelmében ugyanis a csecsemőt gondozó anya ágyát nem foglalhatta le a hatóság, ezért a család minden értékesebb tárgyat az ágyban halmozott fel. Gyerekkorában Amedeo sokat betegeskedett, tífusszal és mellhártyagyulladással kezelték, ezért kimaradt az iskolából, otthon tanult. Már gyerekként nagyon érdekelte a festés és a rajzolás, ezért édesanyja tizennégy évesen művészeti iskolába íratta be. Szülővárosában, majd Firenzében és Velencében tanult festészetet. Megismerkedett a reneszánsz művészet nagy alkotásaival, különösen Sandro Botticelli munkásságát szerette, de az akkoriban kibontakozó futurizmus is hatással volt rá. Ebből a korai korszakából szinte egyáltalán nem maradtak fenn munkái.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

1906-ban otthagyta Velencét és Párizsba költözött, ahol a művészek híres „nyomortanyáján”, a montmartre-i Bateau-Lavoirban („Mosodahajó”) lakott. A bontási anyagokból összetákolt épület az avantgárd művészeti élet központja volt, ahol Modigliani megismerkedett többek között Pablo Picassóval és Marc Chagall-lal. Barátai művelt, szellemes fiatalemberként emlékeztek rá, aki folyton verseket szavalt. Hihetetlen tempóban alkotott, volt, hogy naponta száz rajzot készített, műveinek többségét azonban elajándékozta vagy – ha nem tetszettek neki – megsemmisítette, vagy költözéskor korábbi szállásán hagyta. A következő évben mecénásra talált a fiatal orvos, Paul Alexandre személyében. Képeit olykor sikerült kiállításokon bemutatnia az érdeklődőknek, de csak keveset tudott közülük eladni.

A szobrászat is érdekelte, a román szobrászművész, Constantin Brâncuși lett a mestere. Szobrait, melyekhez az anyagot építkezésekről lopta, az afrikai és óceániai törzsi kultúrák, illetve a görög kariatidák ihlették. Főként női arcokat formázott meg, hosszúkás, elnyújtott formákkal, szemgolyó nélkül. Tüdőbetegsége miatt néhány év után abba kellett hagynia a szobrászatot, a belélegzett kőpor ugyanis nem tett jót az egészségének. Szobrászkísérletei azonban festészetén is rajta hagyták a nyomukat. Kézjegyévé váltak a vékony, elnyújtott formák, a különös, nyúlánk arcok, melyeket letisztult színekkel, finom kontúrokkal ábrázolt. Képei nagyon egyediek, rögtön beazonosíthatók. Egyfajta légies harmónia árad belőlük, mely emlékeztet Botticelli művészetére, de az említett törzsi kultúrák hatása és a görög-római antikvitás szépségeszménye is visszaköszön bennük. Gyakran saját barátai, ismerősei, a párizsi művészeti élet alakjainak portréját festette meg.

Modiglianit nehéz egyetlen irányzatba beskatulyázni: magányos, egyéni utat járt be. Művészetét általában az ún. párizsi iskolához sorolják – így nevezték azt a termékeny szellemi, alkotói közösséget, melyben Modigliani mozgott franciaországi élete során. A párizsi iskola (École de Paris) közösségéhez számos olyan művész tartozott – mint az említett Picasso és Chagall –, akik más országokból érkeztek és idegenként találtak menedéket a francia főváros termékeny közegében. A legendával ellentétben Picasso és Modigliani nem voltak riválisok és nem utálták egymást, sőt a spanyol festőzseni több képet is vásárolt olasz kollégájától, ami igazi elismerésnek számított, Modigliani pedig többször is megfestette Picasso portréját.

Jellegzetes stílusa könnyen felismerhető
Jellegzetes stílusa könnyen felismerhetőFrancis G. Mayer / Getty Images Hungary

Mivel tisztában volt vele, hogy tüdőbetegsége miatt nem várhat hosszú életet, Modigliani két végéről égette a gyertyát. Bohém, kicsapongó életet élt, rendszeresen kábítószerezett, és az italt sem vetette meg. Gyakran bonyolódott nőügyekbe, alkalmi kapcsolatokba – jóképű férfi volt, könnyen ment neki a csábítás. Gyakran festett női aktokat. Az első világháború kitörése súlyosbította anyagi gondjait, ugyanis mecénását, Paul Alexandre-t és több barátját is behívták a frontra harcolni. Ekkoriban ismerkedett meg Beatrice Hasting dél-afrikai írónővel, aki az élettársa lett és segített neki anyagilag. Sikerült két új mecénást is találnia, Paul Guillaume műkereskedő és a lengyel költő, Leopold Zborowski személyében. Zborowski rendszeres fizetést utalt ki és lakást bérelt számára, a pénz nagy részét azonban Modigliani nőkre és italra költötte, így nem igazán javult az anyagi helyzete. 1917-ben Zborowski támogatásával megrendezhette első (és végül utolsó) önálló kiállítását, melyen harminc aktképét állították ki. A meztelenségen megbotránkozva a rendőrség először be akarta záratni a tárlatot, végül csak úgy engedték nyitvatartást, ha a kirakatból eltávolították az „erkölcstelen” festményeket.

Ugyanebben az évben Modigliani megismerkedett a tizenkilenc éves festőtanonc Jeanne Hébuterne-nel, és az angyali szépségű fiatal lány a művész élettársa és múzsája lett. Házasságot terveztek, Jeanne családja azonban nem egyezett bele, hogy egy „botrányos életet élő semmirekellőhöz" adják a lányukat. A következő évben a párnak lánygyermeke született, akit édesanyja után Jeanne-nek kereszteltek. Modigliani és szerelme kapcsolata viharos volt. Habár Jeanne-ről készült portréi békességet és harmóniát árasztanak, a heves természetű festő gyakran bántalmazta élettársát, a beszámolók szerint volt, hogy végigverte őt az utcán. Többször össze is vesztek, külön költöztek, majd kibékültek. Eközben Modigliani egészsége egyre rosszabbodott, tüdőgondjai miatt már dolgozni is alig tudott. 1919-ben Zborowski Nizzába küldte pártfogoltját, hátha a tengerparti üdülőváros levegője jó hatással lesz rá. Modiglianit azonban idegesítette a város mediterrán hangulata, ezért néhány tájkép elkészítése után visszaköltözött Párizsba. Jeanne eközben második gyermekükkel volt várandós.

Jóképű férfi volt
Jóképű férfi voltHeritage Images / Getty Images Hungary

1920 januárjának egyik hajnalán a legyengült, megviselt festő részegen támolygott hazafelé a jeges párizsi utcán. Kifáradva lerogyott egy padra, ahol szinte csontig fagyott, majd betámolygott a hideg műtermébe, hogy álomra hajtsa a fejét. Néhány nap múlva itt talált rá, láztól reszketve egyik barátja. Bevitte a szegények kórházába, a Charitébe – Modiglianit itt érte a halál agyhártyagyulladás következtében, január 24-én hajnalban, mindössze harmincöt évesen. Két nappal később a nyolc hónapos terhes Jeanne kiugrott szülei házának az ablakán, saját magával és meg nem született gyermekével is végezve. Lányukat, az ifjabb Jeanne-t Modigliani nővére vette magához. Jeanne-ból  művészettörténész lett, aki több könyvet is szentelt édesapja munkásságának. Modiglianit a párizsi Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Jeanne családja csak tíz évvel később egyezett bele, hogy lányukat egykori szerelme mellé temessék.

Halála után Modigliani művészetét – aki egész életében küzdött az elismerésért, és hiábavalóan próbált kitörni a szegénységből – hirtelen felértékelték, és az egész világon zseniként kezdték el ünnepelni. Kiállításai máig tömegeket vonzzanak – idehaza 2016-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek nagyszabású Modigliani-tárlatot –, festményei rekordösszegekért kelnek el. 2015-ben 170,4 millió dollárt (kb. 53 milliárd forintot) fizettek egyik aktképéért. Az idők során több hamisítvány is előkerült. A leghírhedtebb eset 1984-ben történt, amikor szülővárosában, Livornóban három állítólagos Modigliani-szobrot halásztak ki a csatornából. Habár neves szakértők eredetinek minősítették a műveket, később kiderült, hogy átverésről van szó. Modigliani hányattatott életéről 2004-ben készült játékfilm, melyben Andy Garcia alakította a zseniális festőt.

Tegnapi kultbaitünkből Dániel próféta életét ismerheted meg:

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek