Több mint nyolcvan éve ékesíti és szolgálja San Francisco városát az Egyesült Államok egyik legismertebb építészeti nevezetessége, a Golden Gate híd. A 2737 méter hosszú építmény, melyet 1937. május 27-én adtak át a gyalogos forgalomnak, egészen 1964-ig a világ leghosszabb függőhídjának számított. Máig elsőrangú turisztikai látványosság, melyen évente 10 millióan kelnek át.
A Csendes-óceán partján elterülő San Francisco városa az 1840-es években, a kaliforniai aranyláz idején indult rohamos fejlődésnek. Szépen lassan bekebelezte a róla elnevezett félsziget egészét, ezt követően azonban a terjeszkedés lelassult, ugyanis kizárólag vízi úton – rendszeresített kompjárattal, mellyel az átkelés 20-25 percig tartott – lehetett eljutni a városból a túlparton elterülő Marin megyébe. Ezért már az 1870-es években felmerült egy, a San Francisco-öblön átívelő híd megépítésének ötlete, amit sokáig lehetetlenségnek tartottak az Aranyhíd-tengerszoros 2042 méteres hossza és nagy mélysége (középen 150 méter), a hatalmas örvények, viharos szelek és a gyakori köd miatt. Egészen a 20. század első feléig kellett várni, mire az elképzelésből gyakorlati terv született.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1916-ban egy egykori építészhallgató, James Wilkins vetette fel ismét az ötletet a San Francisco Bulletin hasábjain. A város mérnöki testülete 100 millió dollárra becsülte az építkezés költségeit, és kihívást intézett az ország hídépítő mérnökeihez, vajon képesek lennének-e olcsóbban megvalósítani a tervet. Egyedül a chicagói születésű Joseph Strauss válaszolt, aki azt állította, mindössze 17 ezer dollárból fel tudná építtetni a rég várt hidat. Strauss, aki korábban több mint négyszáz szárazföldi felvonóhidat épített már, de hasonlóan monumentális vállalkozáson még sohasem dolgozott, egy függőhíd típusú építményt álmodott meg, melyet a szoros két partján felállított hídtoronyra függesztenének fel. Straussnak és Michael O’Shaughnessy San Franciscó-i főmérnöknek nemcsak a természet adta kihívásokkal kellett megküzdenie, de tervük rengeteg ellenzőre is talált. Több mint kétezer keresetet adtak be, melyekkel jogi úton próbálták megakadályozni a Golden Gate névre keresztelt híd megépítését. A környezetvédők úgy gondolták, a híd tönkretenné az öböl természeti kincseit, a kereskedők a hajóforgalmat féltették, a katonaság pedig a kikötő zavartalan működésének akadályát látta az építményben.
Strauss azonban állhatatos maradt, és 1923-ban elkezdődtek a tárgyalások a híd megépítéséről. 1928-ban kijelölték az építkezés helyszínét is – ekkor végre úgy tűnt, sínen van a projekt, a következő évben azonban beütött a gazdasági világválság és elapadtak az anyagi források. Egészen 1932-ig kellett várni, mire végre sikerült kellő tőkét előteremteni az építkezéshez – végül a Bank of America elnöke, Amadeo Giannini vállalta a teljes költséget. Az anyagiak előteremtése mellett Strauss több más problémával is megküzdött: képtelen volt például megtervezni a függőhíd acélszerkezetét, melyhez az Illinois-i Egyetem professzorától, Charles Alton Ellistől és Leon Moisseiff New York-i mérnöktől kért tanácsot. Szintén fontos szerepe volt a híd megépítésében Irving Morrow San Franciscó-i építésznek, aki az építmény külső kivitelezéséért felelt. Morrow ötlete volt, hogy a hidat sötét narancssárgára fessék, mely harmonizált az öböl természetes színvilágával. A haditengerészet eredetileg sárga-fekete csíkosra szerette volna festetni a hidat, Morrow azonban úgy látta, ebben az esetben az építmény úgy nézne ki, mint egy hatalmas méhecske. Szintén Morrow tervezte az art deco stílusban kialakított utcai lámpákat, gyalogjárdákat és védőkorlátot.
Az építkezés, melyet Strauss projektvezetőként napi szinten ellenőrzött, 1933. január 5-én kezdődött. A déli hídfő alapozásánál Strauss egykori alma materéből, a Cincinnati Egyetem egyik lebontott épületéből származó téglát helyezett el. A munkálatok nem voltak éppen veszélytelenek, ezért az építkezésen dolgozóknak különleges biztonsági előírásokat kellett betartaniuk. Az arcukat különleges krémmel kenték be, mely védett az erős szél ellen, a becsillanásoktól pedig speciális szemüveggel védték magukat, és kötelező volt a sisak viselése is. Az épülő híd alatt egy védőhálót feszítettek ki – korábban ilyesmire nem volt példa –, melynek felhúzása 130 ezer dollárba került, és tizenkilenc ember életét mentette meg. A túlélők magukat a Félúton a Pokolba Klub tagjaiként emlegették. Tizenegy munkás mégis életét vesztette a Golden Gate hídon, közülük tízen 1937 februárjában, amikor az egyik munkaállvány ledőlt, a védőháló pedig nem volt képes megtartani a rázuhanó embereket.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Az építkezés végül 27 millió dollárt emésztett fel (ez mai árfolyamon majdnem félmilliárd dollárnak felel meg), és négy évig tartott. A híd ünnepélyes átadására 1937. május 27-én került sor. Ezen a napon még csak a gyalogosok kelhettek át rajta, negyeddolláros belépődíj ellenében, és mintegy 200 ezren éltek is a lehetőséggel. A következő napon Franklin D. Roosevelt elnök hivatalos táviratban közölte Amerika és a világ nyilvánosságával a híd átadását, Angelo Rossi polgármester pedig az autóforgalom előtt is megnyitotta az építményt. Az átadásra dalt, sőt két verset is írtak, utóbbiakat maga Strauss költötte, aki alig egy évvel a híd elkészülte után elhunyt. A Golden Gate híd hamarosan az egyik legkedveltebb amerikai látványossággá vált. Habár csak a déli irányba, San Francisco felé tartó autósoknak kell a hídon útdíjat fizetniük, az építés költségei 1971-re megtérültek.
A híd a szárazföldi szakaszokkal együtt több mint 2,5 kilométer hosszú, és eredetileg 894 500 tonnát nyomott. 1986-ban kicserélték a járófelületet, így ma már csak 887 000 tonnás az építmény. A két torony között feszülő két főkábel egyenként 11 ezer tonnát nyom, és 25 572 önálló huzalból áll. A feszítőkábelek átlagosan 90 centiméter átmérőjűek. A hidat úgy tervezték, hogy a szélsőséges időjárási viszonyokat is kibírja, beleértve az esetenként 150 km/órás szelet, a nedvesség okozta korróziót, illetve a földrengéseket. Az elmúlt nyolcvan évben csupán háromszor kellett – erős szél miatt – lezárni a hidat, ami rengeteg földrengést kiállt, köztük az 1989-es 7,1-es fokozatú, megsemmisítő erejű rengést is. A turisták mellett sajnos az öngyilkosok körében is közkedvelt a Golden Gate híd: eddig több mint 1600-an vetették már le magukat a mélybe, ás ez az esetek 98 százalékában végzetes ugrásnak bizonyult. Az Ég cowboyainak nevezik azokat a különleges dolgozókat, akiknek a feladatuk a hídra felmászott öngyilkosok megmentése.
A Golden Gate a világ legtöbbet fotózott hídja, és természetesen rengeteg filmben is feltűnt. Az ikonikus felbukkanások közé számít az 1941-es A máltai sólyom, illetve Alfred Hitchcock 1958-as klasszikusa, a Szédülés, de a Star Trek-sorozatokban és filmekben is gyakran megjelenik a híd, ugyanis a lábánál található a Csillagflotta központja. A 24. században – autóforgalom híján – a hídon átívelő egykori autóutat napelempanelekkel borították be. Az 1978-as Supermanben a köpenyes igazságosztó mentette az autókat és embereket a Golden Gate-en egy földrengés pusztításától, 1985-ben pedig a Roger Moore megszemélyesítette James Bond akciózott egy léghajóban közvetlenül a híd felett, illetve annak pillérein (Halálvágta). A 2006-os X-Men: Az ellenállás végében a főgonosz Magneto (Ian McKellen) különleges erejével megemeli a hidat és átteszi az öböl másik végébe, hogy az Alcatraz-szigethez vezessen. A 2011-es A majmok bolygója: Lázadásban az intelligens majmok serege csap össze a rendfenntartó erőkkel a Golden Gate hídon. Természetesen megannyi természeti katasztrófa és óriásszörny pusztította már el a Golden Gate-et, kezdve egy óriáspolippal az 1955-ös A tenger alól érkezett című moziban. A 2013-as Tűzgyűrűben gigantikus szörnyek csaptak le rá, egy évvel később pedig Godzilla is meglátogatta. A magban (2003) napkitörés, a Törésvonalban (2015) földrengés döntötte romba, a Terminátor: Genisysben (2015) pedig atomtámadásban pusztult el.
Ha lemaradtál a tegnapi kultúraadagról, innen pótolhatod:
