Így fejlődik az agyad a kézműveskedéstől

A kutatás során sikerült azonosítani az agynak azt a területét, amely a finommotoros képességek fejlesztésével megváltozik. Minél több műveletet gyakorlunk, annál erősebb lesz a területen a neuronok közötti kapcsolat.

Amikor megtanulunk elérni és megfogni tárgyakat, az agyunk is más lesz, egész pontosan az agy vörös mag elnevezésű területén megváltozik a neuronok kapcsolata. A kutatás eredményeiről a Neuroscience News számolt be.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! 

Ahhoz például, hogy megfogjunk egy poharat, a finommotoros készségeinket használjuk. Az agynak ez a teljesítménye tanulható, fejleszthető képesség. A Bázeli Egyetem kutatói azonosítottak egy új idegsejt-populációt, miközben megvizsgálták a vörös magot, amely a finommotorikáért felelős része az agynak. Kiderült, hogy minél többet gyakorlunk egy-egy műveletsort, az idegsejtek közötti kapcsolat annál erősebbé válik.

Úgy tűnik, nem csak gyerekkorban fontos a készségeink fejlesztése
Úgy tűnik, nem csak gyerekkorban fontos a készségeink fejlesztéseskynesher / Getty Images Hungary

A finommotorika olyan készségünk, amit még felnőttek esetében is megéri fejleszteni. Ahhoz, hogy az izmok helyesen hajtsák végre a mozgást, az agy a parancsait a gerincvelőn keresztül továbbítja a megfelelő helyre. A vörös mag pedig ebben a folyamatban játszik fontos szerepet – derült ki egy egereken végzett vizsgálat alkalmával.

A kutatócsoport megvizsgálta a neuronpopulációk egyikét, ezzel pedig sikerült bebizonyítani, hogy erősödik az egyes neuronok közötti kapcsolat, ha fejlesztjük a finommotoros képességeinket. Arra azonban továbbra is keresik a választ a tudósok, hogy vajon mennyire marad stabil a neuronok közötti kapcsolat erőssége, miután abbahagyjuk a gyakorlást. Az eredmények fontosak lehetnek bizonyos betegségek, például a Parkinson-kór kezelésének fejlesztésében.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek