Szerelem első látásra, vagy tudatos döntés a kutyaválasztás?

Tulajdonképpen pontosan tudjuk, hogy milyen kutyát akarunk, akkor is, ha nem. Vannak elképzeléseink és vágyaink, és ezek sokszor nem vágnak egybe azzal, ami végül a megfelelőnek bizonyul. Pont mint a párválasztásban.

Az Indianai Egyetem pszichológus kutatói, akik korábban a párválasztás lélektanában mélyedtek el, korábbi vizsgálatukhoz hasonlóan ezúttal a kisállatok örökbefogadását tanulmányozták. Nemrég megjelent tanulmányukból, amely állatmenhelyen végzett megfigyeléseik alapján született, kiderül, hogy sok esetben a leendő gazdik előre tudják, milyen kutyát szeretnének maguknak, elvárásaik azonban gyakran nem teljesülnek – írja a Science Daily.

Azt hiszed, tudod, milyen kutyát szeretnél

A kutatás vezetője, Samantha Cohen doktorandusz önkéntes munkát vállalt az állatmenhelyen, amelyben az ő feladata volt kiválasztani az egyes érdeklődők számára megfelelőnek tűnő potenciális kedvenceket. Mint kiderült, a gazdijelölteknek előzetesen pontos képük volt arról, milyen kutyát is szeretnének maguknak, és ezek az elvárások olykor akadályozták az objektív ítéletalkotást. Mindez egybevág azzal, amit Cohen és munkatársai korábban a párválasztás pszichológiájának kapcsán tapasztaltak.

A kutatók tizenhárom tulajdonság alapján kategorizálták az adoptálásra váró kutyákat: életkor, nem, testméret, bundájuk színe, fajtisztaság, kiképzettség, intelligencia, energikusság, játékosság, barátságosság, ideges természet és lelkesség. Több mint 1200 potenciális örökbefogadót kérdeztek meg preferenciáikról, akik közül végül 145 fő távozott kutyával a menhelyről. A legnépszerűbb kívánt tulajdonság a barátságosság volt, emellett többek között a játékosság és a kutyák életkora is fontos tényezőnek számított. Kevés látogatót érdekelt viszont a kutya színe és hogy fajtiszta legyen.

Hasonlóan választunk kutyát, mint randipartnert
Hasonlóan választunk kutyát, mint randipartnertFatCamera / Getty Images Hungary

Akárcsak a randipartnerek esetében, a kutatók úgy találták, a potenciális házi kedvenc kiválasztásakor is sokat számít a külső. Emellett itt is gyakori, hogy egy előzetesen kialakított képpel vágunk neki a keresésnek, vagyis pontosan tudjuk, milyen társra vagy kisállatra van szükségünk. Épp emiatt előfordul, hogy kiváló lehetőséget szalasztunk el, mert ahelyett, hogy meglátnánk egy jelölt pozitív tulajdonságait, arra koncentrálunk, hogy mennyiben más, mint a szemünk előtt lebegő ideálkép.

Félreértések

Gyakori hiba, hogy a menhely örökbeadó munkatársai és a leendő gazdik teljesen más jelzőkkel írják le ugyanazt az állatot, és ez szintén gátolja a megfelelő kutya kiválasztását. A tapasztalatlanság is sokszor közrejátszik abban, hogy nem megfelelően választunk párt vagy kutyát. Előfordul, hogy örökbe fogadunk egy kutyát, amit a menhelyen játékos természetűnek írnak le, de aztán otthon, a lakásban hatalmas pusztítást végez. Azt sem árt tudni, hogy egy kutya sokszor teljesen máshogy viselkedik a menhelyen – ahol az adoptálás reményében sokszor szándékosan produkálja magát –, mint az otthoni környezetben.

Cohen szerint a menhelyek sikeresen javíthatnának az örökbefogadási statisztikájukon, ha figyelembe vennék ezeket a tényezőket, illetve odafigyelnek a párválasztás pszichológiájára. Ha tudják, milyen tulajdonságok alapján keresik a potenciális kutyatulajdonosok új kedvenceiket, képesek lehetnek olyan adoptálási programok kidolgozására, amelyek elősegítenék kutya és gazda párba állását. A kutató emellett óva int az online örökbefogadástól, amikor személyes találkozás nélkül, pusztán mások által készített jellemzések alapján kapunk képet a kutya személyiségéről.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek