Így utazz, ha introvertált vagy!

Vannak emberek, akik kevesebb stimuláció mellett érzik jól magukat. Az introvertált személyiségeket taszíthatja a tengerpart naptejszagú nyüzsgése, vagy a turistalátványosságok kígyózó sorai. Lehetséges, hogy a te belső iránytűd is alapvetően befelé mutat. Ettől még a külvilágban sem kell elveszettnek lenned. Most segítünk, hogy az idegenség feltérképezésében az otthonosságnak is helye legyen.

Az ember nem képes új óceánokat felfedezni, hacsak nem elég bátor elveszíteni a part látványát.

André Gide francia író ezekkel a szavakkal fogalmazta meg azt, hogy az új megismeréséhez mindig szükség van az eddigiektől való eltávolodásra, legalábbis átmenetileg. Egy utazás során kilépünk a dolgok megszokott folyásából, hogy más kultúrákkal, tájakkal, életérzésekkel találkozhassunk. A változó körülmények sok esetben próbára teszik nyitottságunkat, leleményességünket.

Mindez még nagyobb kihívást jelenthet az introvertált embereknek, akiket inkább a visszahúzódás, a nyugodtabb tevékenységek preferálása, a tartózkodás jellemez. Azonban nekik sem kell lemondaniuk az utazás öröméről: a belső tájak gyakorlott felfedezői a külvilágban is boldogulni fognak, ha számításba veszik a személyiségükből eredő igényeket. Ezekre a szempontokra érdemes odafigyelni, ha introvertált utazó van a csapatban.

#1 Mi legyen az úti cél?

Amikor introvertált és extrovertált emberek együtt utaznak, érdemes olyan helyszínt választani, ahol nyugalmat is lehet találni. Egy introvertált embernek valószínűleg túlingerlés lenne egy bulizással töltött hosszú hétvége az emberektől hemzsegő siófoki plázson, míg az északi part eldugott városkáiba szívesen ellátogatna. Persze az erdő közepe és a tömegek által elárasztott célpontok között vannak átmenetek, illetve érdemes főszezonon kívüli időpontban is gondolkodni. 

Sokak számára a tömeg elviselése is kész teljesítménytúra
Sokak számára a tömeg elviselése is kész teljesítménytúraShutterstock

#2 Hol legyen a szállás?

Az ifjúsági szállók, a barátkozós típusú Airbnb-megoldások és a személytelen hotelek széles választéka várja az érdeklődőket. A szállás kiválasztásában fontos szempont lehet, hogy mennyire van tér az elvonulásra, a csendes feltöltődésre. Introvertált emberek számára ajánlott, hogy ragaszkodjanak a saját szobához, amit maximum egy, hozzájuk nagyon közel álló emberrel osztanak meg. Apartmanok nappalijában tölteni hosszú napokat a családi nyaraláson nem érdemes, mert az introvertált emberekben kialakult feszültség másokra is könnyen átterjedhet. 

Fontos, hogy legyen időd és tered önmagaddal is időt tölteni
Fontos, hogy legyen időd és tered önmagaddal is időt tölteniShutterstock

#3 Az introvertált ember utazási kellékei

Mi az a tárgy, ami nélkül sosem indulnál el egy utazásra? Sok introvertált ember válaszában szerepelnének a könyv, füldugó, zenelejátszó szavak. Ha vannak veled olyan eszközök, amelyek segítségével függetleníteni tudod magad a környezetedtől, könnyebben kipihenheted magad.

#4 A magányos utazás hét aranyszabálya

A szólóban történő utazás speciális műfaj: introvertált, extrovertált embereket egyaránt vonzhat az élményben rejlő szabadság, amelyben a világról való gondolkodás az önmagunkba nézés mély pillanataival társul. De egyedül nekivágni a nagyvilágnak komoly próbatétel is, sok helyzetben tényleg csak magára számíthat az ember. Sophia Dembling maga is introvertált ember, útikönyvek szerzőjeként mégis a föld számos helyét bejárta. Az alábbi tanácsokat szokta megosztani más, befelé forduló emberekkel, amelyeket kiegészítve olvashatsz:

  1. Egyedül utazni nem ciki! Ne hallgass azokra, akik nem értik, miért akarnál társaság nélkül utazni. Igazából ebben semmi különös nincs, a negatív reakciókat kifejező emberek sok esetben a saját félelmeiket vetítik ki rád. A projekció mechanizmusáról korábbi cikkünkben írtunk.
  2. Csak azt vidd, ami feltétlenül szükséges! Csak annyi dolog legyen nálad, amivel mobilis vagy, amivel bármikor könnyedén mozogsz a térben. Fix útitársak hiányában nincs, aki figyeljen a cuccaidra, ha mosdóba mész / ügyeket intézel. Folyton ezen stresszelni, mindig másokat megkérni a felügyeletre érzelmileg nagyon megterhelő lehet egy introvertált embernek, ezért érdemes elkerülni az ilyen helyzeteket.
  3. Gondoskodj magadról! Amikor megéhezel, egyél. Amikor megszomjazol, igyál. Amikor elfáradtál, pihenj. Nem érdemes erőn felül végighajtanod magad az x-edik látványosságon, mert az hosszabb távon áshatja alá a motivációdat.
  4. Tervezd meg az étkezéseket! A vacsora a legtöbb helyen társasági esemény: a romantikázó párok, a meghitt perceket töltő családok látványa fájdalmas perceket okozhat a magányos utazónak, akinek sokszor az étterem személyzete sem örül, hiszen csúcsidőben egymaga foglal el egy egész asztalt. Érdemes lehet valamivel előbb vacsorázni, vagy egy bárban enni, ahol könnyebben szóba lehet elegyedni másokkal, például egy jólelkű csapossal.
  5. Figyelj meg más embereket! Ha folyton egy könyvbe temetkezve étkezel, megóvhatod magad a külső ingerektől, de egyben el is vágod magad tőlük. Ilyenkor érdemes lehet egy teraszos kávézót választani, ahonnan megfigyelheted a helyieket, jobban megérezheted a város lüktetését.
  6. Iratkozz fel idegenvezetésre! Ha nem szeretnél túlságosan bevonódni, de mégis töltenél némi időt másokkal, érdemes lehet feliratkoznod idegenvezetésre, egy közös túrára, vagy valamilyen tevékeny programra.
  7. Legyen feladatod! Ha választasz valamilyen projektet az útra, az átlendíthet a csüggedés sötét percein, és akkor is irányt adhat a cselekvéseidnek, amikor épp nagyon elveszettnek érzed magad. Például eldöntheted, hogy érdekes ajtókat, macskákat, netán egzotikus növényeket fogsz fényképezni, furcsa képeslapokat gyűjtesz, vagy naplót vezetsz.
Elhatározhatod, hogy ezen az utazáson az utcai állatokat mindenképpen lefényképezed
Elhatározhatod, hogy ezen az utazáson az utcai állatokat mindenképpen lefényképezedShutterstock

#5 Csoportos utazás egyedül

Sophia Dembling szerint akkor is érdemes odafigyelned pár szempontra, ha utazási irodák által szervezett csoportos nyaraláson vennél részt.

  1. Ki szervezi az utazást? Mérlegeld, hogy várhatóan milyen típusú embereket vonzhat be a program. Ez támpontot adhat ahhoz, hogy felmérd: mennyire valósulhatnak meg a te igényeid a részvétel során.
  2. Legyen saját tered! Amikor hosszú órákat töltesz a buszon másokkal, és egész nap együtt sétáltok, kiemelten fontos lehet, hogy saját szobád legyen, ahova visszahúzódhatsz, amit nem kell megosztanod másokkal.
  3. Kelj fel előbb! Dembling minden utazáskor két órával előbb szokott kelni a többieknél, hogy legyen ideje egyedül lenni: nyugodtan olvasgatni, szabadon kószálni az ébredező városban.
  4. Szelektálj a programok közül! Nem kell minden eseményen részt venned. Akkor sem, ha anyagilag megérné, akkor sem, ha valószínűleg nem lesz lehetőséged visszatérni a célországba. Ennél fontosabb, hogy be tudd osztani az energiádat, jobb, ha a saját ritmusodban veszel részt egy olyan utazásban, ahol tényleg jelen tudsz lenni.
  5. Időnként járd a magad útját! A túravezetőkkel egyeztetett módon biztosan van lehetőséged arra, hogy időnként kipihend a csoportot és önálló felfedezőútra indulj. 
Ha előbb felkelsz, önálló felfedezőútra indulhatsz
Ha előbb felkelsz, önálló felfedezőútra indulhatszShutterstock

#6 Extrovertált útitársakkal

Justin Sablich a The New York Times hasábjain Susan Cain introvertáltakról szóló könyvéből idéz, aki a következőkre hívja fel a figyelmet a közös utazás kapcsán:

  1. Beszélgessetek arról, ki mit vár az élménytől. Nincs azzal gond, ha az egyikőtök kávézókban üldögélne és céltalanul sétálna, amerre lát, míg a másik annyi látványosság megtekintését szeretné lebonyolítani, amennyit csak bír. Fontos, hogy ezeket az elvárásokat össze tudjátok hangolni.
  2. Attól még, hogy együtt utaztok, nem kell folyamatosan együtt lennetek. Ha kommunikáljátok a szükségleteiteket egymásnak, teljesen rendben van, ha időnként külön is szerveztek időtöltést. Biztosan vannak olyan tevékenységek is, amiket a változó igények mellett is szerettek közösen csinálni. Fedezzétek fel ezeket! 
Időnként nyugodtan váljatok külön a közös programok után
Időnként nyugodtan váljatok külön a közös programok utánShutterstock

Ha szeretnél többet olvasni az introvertált és extrovertált emberek házasságáról, kattints erre a cikkünkre. Ha pedig utazni vágynál, számos túrahely vár téged, például a Budai-hegységben. Érezd jól magad!

Oszd meg másokkal is!
Mustra