Maximalista vagy? Nem? Akkor ezt nem értheted

Végkimerülésig tartó futamok, örök elégedetlenség, hibákon rágódás és önmarcangolás, a társas kapcsolatok elhanyagolása, hamis vágyak hajszolása... Hahó, perfekcionisták, hahó, maximalisták, csak a gödröt ássátok magatok alatt! Pedig van kiút, segítünk megtalálni.

„Béna voltam. Ha bevállaltam volna még egy éjszakázást, sokkal jobban sikerült volna a prezentáció. Legközelebb inkább le se fekszem.” Ha szünet nélkül élsz át ehhez hasonló élményeket, akkor van egy rossz hírünk: a tökéletesség elérhetetlen, egy illúzió, így aki soha nem elégedett magával és a teljesítményével, aki megszállottan hajszolja azt a bizonyos tökéletességet, az soha nem is lesz boldog. Egy perfekcionistának hiába mondják, hogy „állati jó előadást tartottál”, hogy „nagyon jól csináltad”, ő még a sikert, a jó eredményeket és a győzelmet is kudarcként éli meg.

Legyen szó egy tárgyalásra való felkészülésről, egy jelentés írásáról, egy nyilvános szereplésről, a perfekcionista emberekben mindig ott munkál a „nem vagyok elég jó” érzése. Természetesen megnyilvánulhat a személyes kapcsolatok ápolásában, a gyereknevelésben, vagyis az élet bármely területén, de többnyire az iskolai vagy a munkahelyi teljesítményhez köthető a jelenség. Az a fajta mókuskerék-üzemmód, amiben a maximalisták próbálják folyamatosan lekörözni magukat, szüntelen önmarcangolással jár, és ehhez még csak nem is kell másokhoz hasonlítaniuk magukat; minden perfekcionista a saját maga bírája és hóhérja is egyben.

„Amikor terápiába jönnek, a legtöbben kimerültségről, kiégésről és személyes kapcsolataik notórius elhanyagolásáról panaszkodnak, aztán amikor egy kicsit mélyebbre nézünk, kiderül, hogy a túlzott maximalizmus áll a háttérben” – magyarázza Wojciech Eichelberger lengyel pszichoterapeuta, aki szerint egyre többen küzdenek ezzel a problémával, ennek oka pedig elsősorban a társadalmi és kulturális elvárásokban keresendő:

„Egy olyan világban élünk, ahol a hírnévre, a sikerre, az elismerésre hajtanak az emberek, és ahol nem számít, kik is vagyunk valójában – annál fontosabb viszont, hogy nézünk ki és milyen benyomást keltünk másokban. A felszínesség elterjedésében pedig a közösségi média is nagy szerepet játszik” – véli a szakember. 

De a perfekcionizmus gyökerét ennél mélyebben kell keresni

Azokat az embereket, akik soha nem tudnak megelégedni az elért eredményeikkel, és akik még a kiváló teljesítményüket is hibaként fogják fel, valószínűleg már gyerekkorukban is irreális elvárások vették körül. Akarva-akaratlanul, de rendszeresen azt az érzést keltették bennük a szüleik, hogy nem elég jók: „Többet kellett volna gyakorolnod.” „Jobban is csinálhattad volna.” „Bezzeg a testvéred...”

„Roppant nehéz helyzetbe kerül ilyenkor egy gyerek, aki természetéből fakadóan szoros kapcsolatot szeretne ápolni a szüleivel. A nem éppen feltétel nélküli szeretetre utaló nevelő célzatú megnyilvánulásokkal és a túl magas elvárásokkal a gyerekek 15-16 éves korukig nem nagyon mernek szembeszegülni, hiszen félnek a szülők elutasításától. Marad tehát az elfogadás és az alkalmazkodás, így rögzül bennük a soha nem elég jó, amit csinálok hozzáállás.”

Mérgező szülői üzenetek = szorongó gyerek
Mérgező szülői üzenetek = szorongó gyerekShutterstock

A megelőzés receptje? Feltétel nélküli szeretetet biztosítása, gondoskodás és a pozitív énkép kialakításának támogatása valóságos példaképek segítségével, egyszóval tudatos gyereknevelés.  

A szeretetéhség hajtja őket

Bár nem tudnak róla, a perfekcionista emberek valójában azért a fajta őszinte elfogadásért és feltétel nélküli szeretetért küzdenek, amire gyerekként vágytak, de soha nem kaptak meg. E miatt a hajsza miatt állandó frusztráltságban élik mindennapjaikat, és előbb-utóbb fizikailag és pszichésen is kimerítik magukat. Ez az a pont, amikor felkeresnek egy szakembert, de nem azzal kopogtatnak be az ajtaján, hogy jó napot kívánok, én perfekcionista vagyok és segítséget szeretnék kérni. Azt akarják tudni, hogy mitől érzik magukat annyira rosszul, és szeretnék minél előbb visszanyerni az energiájukat ahhoz, hogy folytassák ezt az értelmetlen küzdelmet. 

Hogyan reagálnak arra, ha elrontanak valamit?

Szörnyen rosszul, hiszen magát a perfekcionizmust a hibázástól, a kudarctól való félelem táplálja. Gyerekkorukban minden egyes bakinak büntetés, visszautasítás vagy magányosság volt a következménye, nem véletlenül kezelnek felnőttként is minden ballépést katasztrófaként, és igyekeznek ezeket a helyzeteket minden erejükkel elkerülni.

Az ő fejükben még a 100 százalék teljesítése sem egy kiváló eredmény, hanem egy kijavítandó hiba.

És a bókokra?

Nem veszik komolyan, ha valaki megdicséri őket, sőt sokszor a bókoló személy iránti tiszteletük is elillanhat, mert azt gondolják róluk, hogy amatőrök, hogy nem a színvonalas, igényes munka hívei. De az önkritikájuk a legdurvább, nem számít, hányan és miért veregetik őket vállon.

Hogy látja őket a főnökük?

Nyilván minden vezető szereti a példamutató, lelkiismeretes, szorgalmas és megbízható dolgozókat. A perfekcionisták pedig nem hogy nem utasítják vissza a plusz feladatokat, de minden erejükkel arra törekszenek, hogy azokat hibátlanul meg is oldják – akár a saját egészségüket, a szabadidejüket és a magánéletüket feláldozva.

Figyelnek egyáltalán az egészségükre?

Sokszor eszükbe sem jut, hogy joguk van kialudni magukat, vagy a szabadidejükben a hobbijaikkal foglalkozni a munka vagy a munkán való tipródás helyett. Ráadásul gyakori, hogy a maximalizmus a külső megjelenésben, a fittségben, az életmódbeli szokásokban is megnyilvánul. A testi tökéletesség megszállott hajszolása azonban nem feltétlenül az egészséget szolgálja, sőt gyakran sportsérülésekhez, evés- és testképzavarhoz, vagy más mentális problémákhoz vezet.

És hogy mennyire segíti a perfekcionistákat elszántságuk, a fejlődésre és kiválóságra törekvésük abban, hogy előrelépjenek a karrierjükben? Nagyjából semennyire. Komoly erőfeszítéseik ellenére sokszor igen korlátozott hatáskörrel és kompetenciával rendelkeznek. Akár egész életüket eltölthetik azzal, hogy a komfortzónájukon belül mozgolódnak, ahol magabiztosak lehetnek, hiszen ott van a legkisebb esélye a váratlan eseményeknek és a potenciális kudarcoknak. Mivel nem szeretnek kockáztatni, nem sok eséllyel – vagy csak nagyon lassan haladva – jutnak előrébb az életben, így nem túlzás azt állítani, hogy a perfekcionizmus a fejlődés ősellensége.

Óvakodj tőlük, ha szeretsz lazítani!

Jellemző, hogy a szerelmi életük és a barátaik is a háttérbe szorulnak, mivel a maximalista emberek túlságosan időigényes dolognak tartják a kapcsolatok ápolását. Másrészt nem kimondottan élvezik azoknak a társaságát, akik haszontalanul töltik az idejüket és elhanyagolják a teendőiket. A perfekcionistáknak a kényelmes teaszürcsölgetés vagy borozgatás helyett mindig akad valamilyen – számukra – sokkal konstruktívabb tennivalója. Mondhatni, lenézik, irritálónak és lustának tartják azokat, akik mernek néha kikapcsolódni.

Amikor a győzelem is kudarc - avagy a perfekcionizmus csapdái
Amikor a győzelem is kudarc - avagy a perfekcionizmus csapdáiShutterstock

Az elszeparálódás harmadik oka pedig egyszerűen az, hogy „a társas interakciókat kiszámíthatatlannak és kontrollálhatatlannak tartják. Szerintük az emberi kapcsolatok tele vannak meglepetésekkel, ezáltal váratlan kudarclehetőségekkel is” – magyarázza Eichelberger. Márpedig aki nonstop azon görcsöl, hogy a dolgok, az események mindig úgy történjenek, ahogy ő szeretné, vagy ahogy eltervezte, az soha nem lesz boldog. Jól látható tehát, hogy a perfekcionizmus nem pusztán egy furcsa hozzáállás vagy világnézet, hanem egy igen önpusztító létezésmód. Szerencsére van kiút belőle.

Kemény munkával átírhatók a mérgező szülői üzenetek

Az egyetlen kiutat a gondolkodásmód megváltoztatása, az önismeret gyakorlása és az önelfogadás jelenti. A terapeuták általában azzal kezdik az ülést, hogy a páciensükkel együtt megkeresik a probléma gyökerét, illetve igyekeznek újradefiniálni a szülőkkel való kapcsolatot. Fontos, hogy a páciens megértse, az ő megszállott tökéletességre törekvése a gondozók irreális elvárásaiból fakad, és azt is látnia kell, hogy a szülők – szándékos vagy tudattalan – manipulációja nem volt helyén való.

Amikor a győzelem is kudarc - avagy a perfekcionizmus csapdái
Amikor a győzelem is kudarc - avagy a perfekcionizmus csapdáiShutterstock

„Ha ez tisztázódik, azt is meg kell értetni a pácienssel, hogy a fejében szünet nélkül cikázó Nem vagy elég jó, keményebben kellene dolgoznod!, és ehhez hasonló gondolatok nem a sajátjai. Miután mindezt felismeri és elfogadja, jöhet a következő lépés, vagyis az, hogy megtalálja a mélyre temetett és régóta elhanyagolt saját belső vágyait” – mondja a szakember, aki szerint a legtöbb páciens számára igen fájdalmas folyamat, amikor az addig fontosnak vélt dolgokat teljesen új prioritásokra, szokásokra kell lecserélnie.

„Ez egy hosszas és fáradságos munka, nem egyik napról a másikra fog minden megváltozni, de megéri kitartónak lenni. Ironikus módon felhasználhatjuk a páciens maximamlizmusát arra, hogy kevésbé legyen frusztráló ez a procedúra, például azzal, hogy azt javasoljuk: Miért nem szervezzük át a heti és havi rutinját mindazon követelmények segítségével, amiket eddig elfelejtett teljesíteni, pedig valójában nagyon is szeretne rendszeresen megtapasztalni/átélni/megtenni? Itt lehet szó passzív kikapcsolódásról és hobbikról, vagyis olyan dolgokról, amiket a perfekcionisták általában teljesen értelmetlennek tartanak.”

Eleinte kényelmetlenül érzik ettől magukat, és azt gondolják, „ha anyám most látna, egyből kirúgna otthonról”,

de idővel megtanulják elkülöníteni ezt a kritikus hangot a saját vágyaiktól.

Fontos, hogy emlékeztessék magukat arra, hogy ilyenkor csak a hibázástól való félelem szól belőlük. Ez a terápia legfontosabb szakasza, amikor el kell távolítaniuk valamennyi berögzült szülői üzenetet a fejükből, és helyettesíteni kell azokat saját, őszinte gondolatokkal és pozitív érzésekkel.

Komoly fordulópont az ember életében, amikor felismeri, hogy annyi éven át egy önpusztító mechanizmus rabja volt. A kemény munka azonban nem marad jutalom nélkül; a sikeres terápiának köszönhetően egy teljesen új gondolkodásmódot sajátíthatunk el, jobban megismerjük önmagunkat, és a korábban nem tapasztalt elégedettség érzése is belép az életünkbe. Így már nagy esélyünk van az igazi boldogságot hozó önmegvalósításra

Oszd meg másokkal is!
Mustra