A haláltáborokban talált állapotok gyilkos dühöt ébresztettek a felszabadító katonákban

A második világháború végén a szövetséges csapatok szabadították fel a náci koncentrációs táborokat. A szenvedés kapuin belépve a harcedzett katonák elé olyan képek tárultak, amiket később szerettek volna elfelejteni, de sokukat életük végéig gyötörték az ottani emlékek. Sokuknak ökölbe szorult a keze, és a dühöt sokszor tettek követték.

Az első nagyobb koncentrációs tábor, amelyet felszabadítottak, a lengyelországi Lublin közvetlen közelében található Majdanek volt. 1944 tavaszán az SS evakuálta a legtöbb majdaneki foglyot és tábori személyzetet is. A foglyokat nyugatabbra található koncentrációs táborokba küldték, így például Gross-Rosenbe, Auschwitzba és Mauthausenbe.

Amikor a szovjet csapatok július végén Majdanek felé közeledtek, a tábor megmaradt személyzete sietve elhagyta a helyszínt, anélkül, hogy teljesen megsemmisítette volna a bizonyítékokkal együtt. A szovjet csapatok végül július 22-én éjszaka érkeztek Majdanekbe, és a táborban számos olyan fogollyal találkoztak, akiket tavasszal nem evakuáltak, ezek többsége szovjet hadifogoly volt, emellett számtalan bizonyítékot is találtak az itt elkövetett tömeggyilkosságra. Újságírókat hívtak a táborba, hogy a saját szemükkel láthassák az ott történt borzalmak bizonyítékait.

Szerzőnkről

Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története. 

Feltárul a halálgyár kapuja

Hat hónappal később, 1945. január 27-én a szovjet csapatok felszabadították a legnagyobb halálgyárat, Auschwitzot. A szovjet egységek megérkezését megelőző hetekben az auschwitzi tábor vezetése arra kényszerítette a foglyok többségét, hogy halálmenetekben nyugat felé vonuljon. Így rövid úton elpusztították azokat, akik képtelenek voltak az erőltetett menetre.

Amikor beléptek a tábor területére, a szovjet katonák összesen hatezer csontsovány foglyot találtak életben, akik megmentőként üdvözölték a katonákat. Ahogy Majdanekben, úgy Auschwitzban is rengeteg bizonyítékot találtak az elkövetett tömeggyilkosságokra. A visszavonuló németek ugyan elpusztították a tábor raktárainak nagy részét, de a megmaradt raktárakban a szovjet katonák megtalálták az áldozatok személyes holmiját. E személyes tárgyak között több százezer férfiöltöny, több mint 800 ezer női ruhadarab és rengeteg emberi haj volt, ezenkívül tízezerszámra bőröndök is. A következő hónapokban a szovjet egységek további táborokat szabadítottak fel a balti államokban és Lengyelországban. Nem sokkal Németország 1945 májusi kapitulációja előtt felszabadították a stutthofi, sachsenhauseni és ravensbrücki koncentrációs tábort is.

Röviddel Majdanek elfoglalása után Heinrich Himmler elrendelte, hogy minden, a németek által megszállt keleti területeken található koncentrációs táborban lévő foglyot evakuáljanak a birodalom belső területeire. Így amikor a szövetséges csapatok fokozatosan foglalták el a német területeket, sok tízezer, koncentrációs táborban fogvatartottal találkoztak, akik eredetileg más táborokban raboskodtak. E foglyok döntő többsége betegesen alultáplált volt és olyan betegségekben szenvedett, amelyekről a katonák azt hitték, hogy Európából jóval korábban eltűntek.

Buchenwaldi riadó

A weimari Buchenwald táborában kommunisták által irányított ellenállási mozgalom működött, amely többek között szabotálta a hadiipari termelést is. A mozgalomban részt vett minden, a táborban fogva tartott nemzet képviselője, így németek, oroszok, magyarok, lengyelek, osztrákok, csehek és szlovákok is. 1944 tavaszától a tábor lakóinak száma rohamosan emelkedett, végül mintegy 110 ezren voltak fogva tartva. A zsúfoltság miatt sokan kénytelenek voltak sátrakban tengetni napjaikat, és az amúgy is silány élelmezés tovább romlott.

A felszabadító katonák megérkeznek Dachauba
A felszabadító katonák megérkeznek DachaubaPhoto 12 / Getty Images Hungary

1945 áprilisában az SS mintegy 30 ezer foglyot evakuált Buchenwaldból, de az ellenállás sikeresen megakadályozta további csoportok elszállítását, illetve a tábor teljes kiürítését. Április 11-én az SS összegyűjtött több mint 800 gyereket, hogy egy másik táborba szállítsák őket, azonban a foglyok úgy döntöttek, hogy nem adják ki őket, és lázadás tört ki. Mielőtt az események drámai fordulatot vehettek volna, kora délután megérkezett az amerikai 6. páncéloshadosztály, és a tábor felszabadult.

A felszabadulás után

A felszabadítók elmondhatatlan körülményekkel szembesültek a táborokban, ahol holttestek álltak halmokban temetetlenül. Bár az Auschwitz-jegyzőkönyvek óta a nyugati közvélemény nagyrészt tudott a táborokban történt rémtettekről, csak ezek felszabadítása után derült fény a nácik által elkövetett bűncselekmények mindegyikére. A táborokba bevonuló szövetségesek szembesültek azzal, hogy az ott talált foglyok nagy része mozgó csontvázakhoz hasonlít a súlyos alultápláltság miatt, de sokan már mozdulni sem tudtak. A betegségek széles tárháza ütötte fel a fejét, ezért sok táborban az épületeket felgyújtották a bevonulók, így próbálták megakadályozni a járványok elharapózását, amelyektől nagyon tartottak.  

Az, hogy a nácik próbáltak lehetőség szerint minden nyomot eltüntetni a táborokban történt embertelenségekkel kapcsolatban, azt mutatja, hogy tartottak attól, hogy ha a szövetségesek szembesülnek a cselekedeteikkel, súlyos retorzióban lesz részük. Ebben a félelmükben nem is csalatkozhattak, számtalan esetben előfordult, hogy a bevonuló szövetségesek spontán önbíráskodásba kezdtek a táborokban tapasztaltak miatti felháborodásukban. Ennek egyik példája a dachaui tábor felszabadítása után történt eseménysor:

A bevonuló amerikai 42., Szivárvány gyalogoshadosztály katonáinak szeme előtt a pokol elevenedett meg: „...a táboron kívül egy Buchenwaldból érkezett szerelvény, mintegy 50 vagon, mindegyiken legalább 30 holttest. Napok óta állhatott így anélkül, hogy a foglyok élelmet vagy vizet kaptak volna. A legtöbben szomjan vagy éhen haltak. Mielőtt megérkeztünk volna, az SS nehézgéppuskákkal lőtte végig a szerelvényt” – emlékezett vissza egy közlegény az ott tapasztaltakra.

A táborban további hullahegyeket találtak, és az amerikai katonák ezután mintegy eszüket vesztve módszeresen elkezdték kivégezni a tábort őrző, magukat megadó SS-katonákat. Fontos megemlíteni, hogy a tábor eredeti őrszemélyzete, parancsnokukkal, Martin Gottfrieddel együtt már korábban elmenekült, az amerikaiak által itt talált SS-ek néhány nappal korábban érkeztek a tábor külső őrzésére, és az ott elkövetett gyilkosságokhoz gyakorlatilag semmi közük nem volt.

A szövetséges katonákat meglátva a tábor foglyai különféle módon reagáltak: volt, aki az elektromos kerítésen átmászva próbált azonnal találkozni velük, ők a kerítésen akadva lelték halálukat. Voltak olyanok is, akik azonnal rávetették magukat az őrökre, és rövid idő alatt több mint 40 SS-katonát vertek agyon. Eközben az amerikai katonák tüzet nyitottak az őrökre, több mint 100-at megöltek, többek között a katonai kórházban talált sebesülteket is. A következő két-három óra történéseinek dokumentálása ma már lehetetlen – annyi biztos, hogy a mintegy 350 további SS-katona közül legtöbbet a tábor falánál szisztematikusan lőttek le kézifegyverrel és géppuskával. Az amerikai egészségügyi alakulat tagjai a meglőtt, de még életben lévő németeknek nem nyújtottak elsősegélyt.

Titkosított iratok

Ma már nehezen tudjuk beleképzelni magunkat azoknak a katonáknak a bőrébe, akik a normandiai partraszállás óta számtalan harccselekményben vettek részt, és rengeteg bajtársukat látták meghalni. Ugyanakkor az igazságszolgáltatás minden esetben a bíróság dolga, és a büntetés sem azokat sújtotta, akik a koncentrációs táborok rabjai ellen a bűnöket elkövették. Ugyanakkor a táborokban tapasztaltak olyan indulatokat generálhattak, amelyet fegyverrel a kezükben nem tudtak válasz nélkül hagyni.

Ők felszabadultak, de ennek nem minden pillanata volt felhőtlen (Dachau)
Ők felszabadultak, de ennek nem minden pillanata volt felhőtlen (Dachau)Horace Abrahams / Getty Images Hungary

A dachaui eset után hivatalos eljárás indult a történések tisztázására. Az amerikai illetékesek sürgősen lezárták a vizsgálatot, és a keletkezett iratok nagy részét titkosították, egy részük az elmúlt 25 évben vált kutathatóvá. 

Más táborok felszabadításakor is történtek hasonló kihágások. Visszaemlékezések tanúsága szerint Bergen-Belsen táboraiban a felszabadító angol csapatok vizsgálat után a foglyok kezére adták a kegyetlenkedő őröket és kápókat, akik rendszerint válogatott kínzások után ölték meg őket. Hasonló esetek történtek a jugoszláv partizánok által felszabadított Bor munkatáborában is, ahol magyar keretlegényeket öltek meg partizánok és néhai fogvatartottak vegyesen.

Egy Sachsenhausenben felszabadult volt tisztviselő később így emlékezett a felszabadulása utáni eseményekre: „Május 3-ra virradó hajnalon az őrségünk magunkra hagyott egy útmenti majorban, ekkor az oroszok cca 5-10 km-nyi távolságra voltak. Mikor szabadok lettünk, másodmagammal az erdőben bújkáló SS-ekre mentünk vadászni, talált géppisztolyokkal.” 

Poszttraumás állapotban

Visszaemlékezések szerint a felszabadított legnagyobb koncentrációs táborok egy részében történtek atrocitások az őrökkel, kápókkal szemben. Négy tábor esetében: Bergen-Belsenben, Dachauban, Mauthausenben és Buchenwaldban a felszabadító amerikai és angol alakulatok tagjai a felszabadított táborlakókkal torolták meg az őrökön a korábbi kegyetlenkedéseket, azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezekben tevékenyen rendkívül kevés egykori fogvatartott vett részt. A megtorlások legtöbb esetben a táborokat felszabadító katonai alakulatok számlájára írhatók.

A felszabadított foglyok jelentős része nem is volt olyan fizikai és lelkiállapotban, hogy ilyen megtorlásokban részt vegyen, más esetekben azért nem volt erre lehetőségük, mert az őrök még a felszabadítás előtt elhagyták a tábort. A felszabadított foglyok joggal éreztek mérhetetlen dühöt. Sokan egész családjuk elvesztését gyászolták, mégsem vetemedtek volna hasonló cselekedetekre.

A felfoghatatlan méretű és mennyiségű szenvedés után sokan képtelenek voltak beszélni a velük történtekről. Számtalan esetet lehetne sorolni, amikor egykori foglyok életük végéig egy szót nem beszéltek a táborban történtekről. A ma már pszichiátriai alapvetésnek számító poszttraumásstressz-szindróma sokszor fel nem fogható cselekményekre sarkalt egykori győzteseket és legyőzötteket, fogvatartókat és fogvatartottakat. A szerencsésebb nemzedékek el sem tudják képzelni, min mentek keresztül a háború, a táborok túlélői, ezért ítélkezni sincs jogunk felettük – de emlékezhetünk a tragikus történésekre. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra