Az 5G káros hatásai elől senki sem menekülhet?

Másodpercek alatt lehet majd letölteni egész estés filmeket az 5. generációs (röviden 5G) mobilszolgáltatások bevezetésével. Az okosautók és távműtétek működését is lehetővé tevő hálózatot 2025-ig tervezi kiépíteni az Európai Bizottság. Örömre azonban semmi okunk: nagynevű tudósok szerint olyan elektroszmogban fogunk élni ezután, ami megbetegítheti a testünket és a lelkünket. Ki véd meg minket az üzleti érdekekkel szemben?

Az 5G bevezetését a világtörténelem legostobább ötletének nevezte dr. Martin L. Pall biokémikus, a Washington Állami Egyetem professzor emeritusa nemrég publikált könyvében, amelyben a technológia káros hatásaira hívta fel a figyelmet. A vezeték nélküli sugárzás egészségügyi kockázatai évek óta ismertek a tudósok körében, mára számos kutatás bizonyítja ezek létezését.

Az Európai Bizottság mégis több tízmillió új antenna érdemi biztonsági tesztelés nélküli létrehozását tervezi, hogy 2025-ig teljes 5G-lefedettséget érjen el a kontinensen. Ha ez bekövetkezik, nem lesz menekvés az ártalmas következmények elől. A hamburgerevést, a cigarettafüstöt vagy az alkoholfogyasztást el tudjuk kerülni, de az elektroszmog mindent el fog árasztani. Soroljuk, mit érdemes tudnod róla.

#1 Daganatos betegségek és depresszió lehet az 5G ára

Mielőtt Edison hivatalosan feltalálta az izzólámpát, nagyon kevés elektromágneses sugárzás volt a környezetben. Ez azóta a sokszorosára növekedett, hiszen a különböző elektronikus készülékek ontják magukból a sugárzást. „Egy olyan káros technológiát teremtettünk, amelynek irányítása már rég kicsúszott a kezünk közül” – vallja dr. Martin Blank, a Columbia Egyetem sejtbiológus professzora, aki az elsők között bírálta az 5G bevezetésének tervét. Szerinte a vezeték nélküli antennák által kibocsátott mikrohullámok egész egyszerűen

roncsolják az emberi sejteket, és idő előtti halálhoz vezetnek.

Az Environmental Health Trust nevű egészségügyi szervezet adatai szerint már aligha férhet kétség ahhoz, hogy a túlzott mértékű mobilhasználat, a vezeték nélküli routerek és a mobilhálózati bázisállomások közelsége negatív neuropszichiátriai tünetek kialakulásához vezet. Az akadémiai közösség által elfogadott, tudományos szaklapokban megjelenő tanulmányok sora bizonyította az elektromágneses mező egészségkárosító hatásait, köztük az alábbiakat:

  • daganatos megbetegedések megemelkedett valószínűsége
  • depresszió megnövekedett kockázata
  • álmatlanság, kimerültség, ingerlékenység
  • termékenység csökkenése, spermiumok károsodása
  • megváltozott agyi fejlődés
  • hormonális zavarok
  • fejfájás, szédülés, figyelmi és koncentrációs zavarok

Az elektromágneses mezőket az Egészségügyi Világszervezet már 2011-ben potenciálisan karcinogénnek nyilvánította, egy 2018-as patkánykísérlet pedig úgy tűnik, igazolja ezt a feltételezést, bár vannak olyan intézmények is, amelyek az eredmények inkonzisztenciájára hívják fel a figyelmet. Ráadásul a gyerekek folyamatban lévő testi fejlődésére még veszélyesebb lehet ez a technológia, amelynek pontos hatásmechanizmusairól mindmáig keveset tudunk. Ezek miatt a megfontolások miatt az elmúlt időszakban több mint 200 világhírű orvos és tudós adott ki közleményeket, amelyekben a további antennák építésének szüneteltetését kérik – mindeddig eredménytelenül.

#2 Élőben zajlik majd a kísérlet – 5 milliárd emberrel

Rendkívül aggályos, hogy a vezeték nélküli technológia hosszú távú testi-lelki következményeinek tesztelése valójában sohasem történt meg. Úgy tűnik, az 5G bevezetését sem fogja semmilyen komolyabb biztonsági vizsgálat megelőzni. Ez pedig még azok szerint is komoly hiba, akik meg vannak győződve az újgenerációs mobilszolgáltatások biztonságosságáról, az ő álláspontjukról itt olvashatsz. Az 5G ráadásul nem helyettesíteni fogja a 3, illetve 4G-t a már meglévő apparátus segítségével, hanem tömérdek új antenna fog épülni, ami tovább fogja növelni az eletroszmog mértékét. 

A technológiai magaslatnak óriási zuhanás lehet a vége
A technológiai magaslatnak óriási zuhanás lehet a végemikkelwilliam / Getty Images Hungary

#3 Antenna az előkertemben

Az 5G-szolgáltatások Európa-szerte teljes lefedettségéhez több millió új antennára, illetve számos kommunikációs toronyra van még szükség. Nem véletlen, hogy a tornyok közelébe eső ingatlanok ára 20 százalékkal csökkent az utóbbi években. Ezek nemcsak ritkán lakott területeken fognak felépülni, hanem az állampolgárok közvetlen szomszédságában, a munkahelyeiken, az otthonaikban. A tervek szerint utcai lámpákon, szeméttárolókban, buszmegállókban és az épületek falán is lesznek antennák. A központi akarat és a nagyhatalmi érdekek miatt úgy tűnik, az embereknek semmilyen beleszólásuk nem lesz ebbe a folyamatba. Lehet, hogy a háztartási gépeink össze lesznek kötve egy szuper hálózat segítségével, de az is biztos, hogy eddig nem látott mennyiségű sugárzásnak leszünk kitéve nap mint nap. 

Sok ezer új torony fog épülni az elkövetkező években. Talán a te környékeden is lesz egy
Sok ezer új torony fog épülni az elkövetkező években. Talán a te környékeden is lesz egyLv4260 / Getty Images Hungary

#4 Miért nem véd meg minket senki?

Arjun Walia, a Collective Evolution című portál újságírója szerint az 5G bevezetésének jelensége ékes példája annak, ahogyan a nagyvállalatok a markukban tartják a politikusokat. Mások azt emelik ki, hogy az Európai Bizottság és az országok kormányai a kritikák hallatán olyan tudományos testületekre mutogatnak, amelyek zárt klubokként funkcionálnak: az 5G-szolgáltatásokat bíráló akadémikusokat eleve nem hívják meg a tagjaik közé, a belső körhöz tartozó emberek karrierjét pedig éppen azok a mamutcégek szponzorálják, amelyeknek a legnagyobb gazdasági érdeke fűződik az 5G piacra dobásához. A kör ezzel bezárulni látszik. 

Folyamatos elektroszmogban fogunk élni
Folyamatos elektroszmogban fogunk élnigremlin / Getty Images Hungary

#5 Mit tehetsz az elektromágneses sugárzás ellen?

Már ma is sok mindent megtehetsz azért, hogy kevesebb sugárzás érjen: érdemes például lefekvés előtt minden kütyüt áramtalanítani, a mobilodat repülő üzemmódba kapcsolni. A legtöbb elektromos berendezés közvetlen közelében tapasztalható sugárzás. Igyekezz úgy alakítani a tárgyi környezetedet, hogy egy méternél távolabb legyél a működő hűtőszekrényről, mikrohullámú sütőtől stb…! Mérsékeld az elektromos berendezések használatát, különösen a vezeték nélküli kütyükét. A mobiltelefonodhoz pedig érdemes fülhallgatót vagy kihangosítót használni, hogy a készülék távolabb legyen a fejedtől. Ha bevezetik az 5G-t, az elektroszmog fokozódása miatt érdemes lesz kísérletezni a sugárzást árnyékoló ruhák és ágynemű beszerzésével, valamint olyan falfestéket használni, ami tompítja a sugárzást. Ebben az esetben lényeges a mobilokat kinn hagyni, mert a rádiós eszköz rendszerint automatikusan erősebb adásúra állítja magát, ha gyengül a vétel, ami a kívánt hatás ellenében hathat. 

Lázadásra is használhatod a mobilodat
Lázadásra is használhatod a mobilodatDjango / Getty Images Hungary

#6 A kütyüket kapcsold ki időnként, ne a tudatosságodat

A kutatások sokkoló eredményeit olvasva teljesen természetes, ha elfog a jövővel kapcsolatos aggodalom. A negatív érzéseinket pedig gyakran automatikusan a probléma figyelmen kívül hagyásával, megkérdőjelezésével vagy bagatellizálásával oldjuk. Még ha rövid távon enyhítik is a feszültséget, a tagadásra épülő elhárítások sajnos egyáltalán nem visznek közelebb minket a cselekvő megoldáshoz, a passzív csodavárás pedig – csakúgy, mint a klímaváltozás esetében – teljességgel hatástalan. A gazdasági érdekek által vezérelt nagyvállalatok és a korrumpálható politikusok ugyanis nem fognak megóvni minket. Csak akkor tudunk ellenállást kifejteni ezekkel a folyamatokkal szemben, ha megőrizzük a tudatosságunkat. Ne tedd meg azt a szívességet, hogy önként kikapcsolod a tiédet. 

Kiegészítés

Cikkünk megjelenése óta számos reakció érkezett az 5G működésmechanizmusával és potenciális egészségi kockázataival kapcsolatban, amelyet ezúton is köszönünk olvasóinknak. A hivatkozott források tartalmazzák a Forbes Magazin, az Index, a Napi.hu vagy a The New York Times írásait is, és azt a véleményt hangsúlyozzák, amely szerint nincs elég bizonyíték a bevezetendő technológia veszélyességére nézve. Az elektromágneses sugárzásról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság oldalán is találtok összefoglalót, az elektroszmog miatti aggodalmak tisztázása céljából pedig az NMHH ingyenes szmogmérő szolgáltatást is kínál, amelynek részleteiről ezen a linken tájékozódhattok.

Bízunk abban, hogy a döntéshozók kellő körültekintéssel fognak eljárni az egymásnak ellentmondó kutatási eredmények értékelésekor, illetve további megbízható vizsgálatok fognak készülni a témában még a technológia bevezetését megelőzően.

Oszd meg másokkal is!
Mustra