„A Piazza Barberiniről a műterembe menet egy lenyűgözően szép nőt láttunk, aki egy gyermekkel a karján állt egy ablaknál, mintha egy képkeretben lenne” – így emlékezett vissza Julius Allgeyer, Feuerbach jó barátja a festő és Anna Risi első találkozására. A művészt azonnal elvarázsolta a nő, akit újra és újra lefestett – legalább 20 képet készített róla. Risi ekkor már ismert modell volt, hírnevét egy másik festőnek, Frederic Leightonnak köszönhette.
Anna Risi gyerekkoráról nem sokat tudni, annyi bizonyos, hogy 1839. július 14-én született. Róma Trastevere nevű, akkoriban falusias jellegű negyedében lakott férjével, egy cipésszel. Már a 20-as évei elejétől modellkedett Nanna néven: különleges szépsége és karakteres vonásai sok, a városba inspiráció reményében érkező művész figyelmét felkeltette. Szobrok és festmények készültek róla, a többi között megörökítette a festő Jean-Léon Gérôme, valamint Emma Stebbins és Jean-Baptiste Clesinger is megformázta. Igazán azonban akkor vált ismertté, amikor Frederic Leighton angol festővel találkozott.
Továbblendítette Leighton karrierjét
Leighton londoni tanulmányai után, 17 éves korától kezdve rengeteget utazott. Bejárta Európa nagyvárosait, tapasztalatot szerzett a többi között Firenzében, Frankfurtban (itt grafitportrét készített Arthur Schopenhauerről – ez az egyetlen fennmaradt, még életében készült rajz a híres filozófusról) és Párizsban –, összesen 16 országban járt.
A húszas évei végére azonban alkotói válságba került.
„Az 1850-es évek vége egy elég nagy kihívást jelentő időszak volt számára, amikor a magabiztossága saját magában, és abban, hogy művészként mivel akar foglalkozni, megingott” – mondta róla Daniel Robbins művészettörténész.
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően azonban találkozott Anna Risivel, akiről több portrét is készített – ezek az alkotások fordulópontot jelentettek karrierjében. Pavonia című, róla készült festménye hatalmas sikert aratott a Királyi Művészeti Akadémia 1859. májusi kiállításán – a tárlatra összesen 1382 művet válogattak be. Nemcsak az érdeklődés volt nagy a festmény iránt, de a versengés is a megvásárlásáért. Végül egy francia gyűjtőhöz, George de Monbrisonhoz került, aki azonban gálánsan továbbadta a wales-i hercegnek (később: VII. Eduárd brit király). A nagyvonalúság annyira tetszett Leightonnak, hogy megszegte a saját maga által felállított szabályt, miszerint sosem készíti el egyetlen festményét sem egynél több példányban (máskor nem is tett hasonlót).
A de Monbrisonnak pingált másolat ma a festő egykori otthonában kialakított múzeumban, az emeltre vezető lépcső mellett függ a falon, az eredeti pedig ma is a brit királyi család tulajdonában van.
A német festő Anna Risi megszállottja lett
Egy évvel a nagy sikerű kiállítás után hozta össze a sors Anselm Feuerbachot Rómában Anna Risivel. A festő épp I. Frigyes badeni nagyherceg finanszírozásában utazta be Itáliát, ahol lenyűgözte az olasz mesterek művészete. Velence és Firenze után érkezett Rómába, ahol 1861-ben megesett az a bizonyos sorsdöntő találkozás a Piazza Barberini és a festő műterme közötti úton. Nanna robusztus, római szépsége elvarázsolta Feuerbachot, aki egyszerűen nem tudott betelni vele. Az ezt követő négy évben több mint 20 képet készített róla, teljesen múzsája és szeretője megszállottjává vált. Risi elhagyta cipész férjét és gyermekét, hogy a festővel lehessen. Az idill azonban nem tartott sokáig: noha Feuerbach és családja elhalmozta ruhákkal, ékszerekkel és más ajándékokkal a nőt,
a festő kiállhatatlan természete és szifilisze miatt Nanna végül elszökött egy gazdag angollal.
Pár évvel később, 1868-ban azonban visszatért, és megbocsátásért esedezett. Feuerbachnak azonban ekkorra már másik múzsája akadt. „Tegnap leszólított láthatóan elszegényedett elődje, de én csak távolról intettem neki” – írta a festő mostohaanyjának egy levelében találkozásáról Risivel. (Nanna további sorsáról sajnos semmilyen információ nem maradt fönn, csak annyi, hogy 1900. május 18-án hunyt el.)
A filozófus családtag
A Feuerbach család több tagja is elismert tudós volt. Apja Joseph Anselm Feuerbach régész és nyelvész, egyik nagybátyja pedig Karl Wilhelm Feuerbach matematikus volt. Legismertebb rokona azonban kétségtelenül másik nagybátyja, a híres német materialista filozófus és antropológus, Ludwig Feuerbach volt. Munkássága lényegében hidat alkot Hegel és Marx filozófiája között – pályájának hegeliánusként indult neki, élete végén azonban Karl Marx A tőke című művének tanulmányozása után belépett a Német Szociáldemokrata Pártba; főműve A kereszténység lényege. Filozófiáját saját maga így foglalta össze: „első gondolatom volt Isten, második az ész, harmadik és utolsó az ember”.
Haláláig gondoskodott múzsájáról
A festőnek ekkoriban már egy kocsmáros felesége, Lucia Brunacci állt modellt. Ismeretségük 1866-ban kezdődött, amikor a nő levelet kapott a művésztől, amelyben az állt, hogy meglátta a Piazza Barberinin, és szeretné, hogy díjazás ellenében modellt álljon neki. Mivel a nőnek szüksége volt a pénzre – férje, Cesare Preti keresete jelentős részét italra költötte –, ráállt a dologra. Brunacci Feuerbach számára a tökéletes szépséget testesítette meg. Kijelentette:
örökre megtartja modelljének, ha megígéri, hogy más festővel nem dolgozik.
A dolog azonban nem ment problémamentesen. Amikor Brunacci férje megtudta, hogy szeretők lettek, előbb a nő hajának levágásával fenyegetőzött, majd úgy megharapta az orrát, hogy az hatalmasra duzzadt. A festő erre bepanaszolta a férfit a rendőrségen, követelve, hogy a hatóság védje meg a modellt férje brutalitásától. Cesare Preti erre megijedt, és fölhagyott a bántalmazással. Ettől fogva Brunacci és a fia minden napjának egy részét – 11-től 2-ig – a festőnél töltötte, ő állt például modellt a görög mitológiai alakról, Médeiáról készült legtöbb festményéhez.
Általában együtt ebédeltek, és rövidesen már közös vasárnapi kirándulásokra is indultak.
Amikor 1873-ban Feuerbach a Bécsi Képzőművészeti Akadémia professzora lett, kétlaki életet élt Bécs és Róma között. Ebben az időben ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Johannes Brahmsszal, aki a festő halála után az ő emlékére zenésítette meg Friedrich Schiller gyászódáját (Nanie, op. 82).
Pár évvel később azonban tüdőgyulladása és ideg-összeroppanása miatt lemondott erről a tisztségéről – egy darabig Velencében, majd az olasz fővárosban lakott. Ekkoriban járt le római műterme bérleti szerződése, amit nem újított meg. Korábbi ígéretéhez azonban hű maradt, és pár hetente pénz küldött Brunaccinak. 1879 szilvesztere után azonban nem érkezett több levél – pár nap múlva egy másik modell megkérdezte az utcán Lucia Brunaccit, hogy miért nem gyászruhát visel. Anselm Feuerbach múzsája így értesült arról, hogy a festő 1880. január 4-én elhunyt.
Ha híres magyar írók és költők múzsái is érdekelnek, olvasd el ezt az írásunkat is.
