Pácolt, rántott csirkecsíkok szezámmagos bundában: ez a panír mindent visz

Feldobnád a rántott húst? Pácold be a csirkemellet, a zsemlemorzsába pedig keverj szezámmagot!

szezammagos-csirkecsikok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mustáros, fokhagymás pác minden húsnak jól áll, a szárazabb csirkemellnek pedig kifejezetten jót tesz: ízletesebb, omlósabb lesz tőle. A bunda sem kell, hogy mindig ugyanolyan legyen, már kevés szezámmag is feldobja. Ilyen formában kicsik és nagyok tetszését egyaránt elnyeri. 

Rántott csirkecsíkok szezámmagos bundában

Hozzávalók

  • 70 dkg csirkemell
  • 15 dkg zsemlemorzsa
  • 10 dkg liszt
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 db tojás
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bors
  • szezámmag
  • olaj a sütéshez
Recept idők

Elkészítés:

A húst öblítsd le, törölgesd szárazra, és vágd csíkokra. Az olajat keverd össze mustárral, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, és kend be vele a csirkeszeleteket. Ezt követően panírozd be a megszokott módon, tehát először forgasd a lisztbe, majd a tojásba, végül a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába.
 

Egy nagyobb lábosban vagy serpenyőben forrósíts olajat, és pakold bele a húsokat. Egyszerre csak annyit rakj bele, amennyi kényelmesen elfér az edényben. Először fedő alatt nagyobb lángon süsd, majd fordítás után fedő nélkül. Ha mindkét fele aranybarna, kiveheted az olajból. Papírtörlőn csepegtesd le. 
Ha még több különleges panírt kipróbálnál, akkor innen meríthetsz ötletet! 

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük