Ahogy arról az Economx is beszámolt pár nappal ezelőtt, a magyar üdítőital-piac egy régi szereplővel bővül: elindult az új gyártósor Felsőlajoson, a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára. A 100 százalékban magyar tulajdonú Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején szerezte meg a legendás szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát.
A Telex most azt írja, hogy
Kapcsolódó
a magyar üdítők egykori királyának történetét hosszas jogviták, perek, büntetések és felszámolt cégek határozták meg, és bár eredetileg osztrák találmány, mégis Magyarországon vált meghatározó fogalommá még a hetvenes években.
A rendszerváltással azonban elkezdődött az üdítő és gyártóinak kálváriája, hosszú ideig kétféle Traubit is lehetett kapni a boltokban. A gyártó cégeket aztán néhány év eltéréssel felszámolták, így a szőlős üdítő évekre eltűnt boltokból. Most egy ötéves tárgyalás végeredményeként valószínűleg már húsvétra visszatér a legendás üdítő; az új gyártó, a Márka szerint ráadásul majdnem az eredeti formájában.
Balog Zoltán, a Márka ügyvezető igazgatója azt mondta: többen voltak versenyben a védjegyekért, a tárgyalások pedig régóta zajlanak, talán 2020-ban lehetett az első levelezés a legendás üdítőital visszahozataláról.
A Márka a régi receptúrát is megvette védjegyek formájában, de az ügyvezető szerint abban még szerepeltek olyan összetevők, amiket ma már nem lehet használni. Elmondása szerint viszont
a termékfejlesztés során sikerült egy szinte teljesen az eredeti receptúrához hasonló ízvilágot alkotni.
- A hagyományos szőlő mellett
- lesz két új íz,
- cukormentes
- és kékszőlős Traubit is piacra dobnak.
Ezeket szintén eredeti recept alapján, ma használható összetevőkből kísérletezték ki.
Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a cég hét év alatt kapott 3 milliárd forint támogatást GINOP-pályázatokból és egy NBT-pályázatból. A beruházásaik összértéke 13 milliárd forint volt, gyártósorokat, napelemparkot, raktárat építettek. A Traubira külön semmilyen támogatást nem kaptak, az egy külön megállapodás volt.
A cég egy másik ügyvezetője, Pécskövi Tibor arról tájékoztatta a portált, hogy
a gyártáshoz a Márka Üdítőgyártó Kft. saját beruházásban gyártott fújó- és címkézőgép szerszámokat a gépsorra. Olyan, a meglévő gépsorhoz kapcsolódó beruházást valósítottak meg, ami ahhoz volt szükséges, hogy egy új palackformát tudjanak gyártani.
Pécskövi Tibor aláhúzta, hogy a beruházás költségét maguk finanszírozták.
- Az első palack Traubisodák már jövő héten a boltok polcaira kerülhetnek: egy nagyobb itthoni üzletlánc közel ezer raklapos rendelést adott le az üdítőre, de a Márka összes partnere nagyon érdeklődik a Traubi iránt.
- A cél, hogy a húsvéti időszak előtt szinte minden áruházláncban megjelenjen a Traubisoda.
- A tervek között szerepel az is, hogy a többi üdítőjükkel egyetemben a Traubit piacra dobják a környező országokban is.
A Traubit körülvevő jogi hercehurca valószínűleg simán megtöltene egy könyvet, a sokszor ellentmondásos információkból pedig ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, hogy pontosan mi miért, hogyan és mikor történt az ügyben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
