Újabb cég férhetett jogtalanul Facebook-felhasználók adataihoz

2019.05.13. 09:23

A Facebook beperli a Rankwave nevű dél-koreai céget, mert az a vád szerint jogtalanul használta fel felhasználók facebookos adatait a saját marketingcéljaira – írja a BBC.

A Rankwave legalább 30 különböző appal követett és elemzett kommenteket és lájkokat Facebook-oldalakon, illetve egy felhasználóknak szánt appal – felhasználói engedéllyel – az illetők saját posztjainak népszerűségét rangsorolta. A bírósági iratok szerint azonban a Facebooknak tudomására jutott, hogy a cég már 2014 óta a saját marketingcéljaira, például hirdetőknek nyújtott tanácsadáshoz is felhasználja az adatokat, amire viszont nem kapott engedélyt.

A Facebook a vádirat szerint többször kérte a céget, hogy járuljon hozzá a gyakorlat kivizsgálásához, de mivel ennek nem volt eredménye, most jogi úton próbálják ezt elérni, illetve meg nem nevezett összegű kártérítést is kérnek, amiért a Rankwave gyakorlata szerintük ártott a Facebook hírnevének és a beléjük vetett bizalomnak.

Saját bevallása szerint a Facebook még 2018 júniusában kezdte vizsgálni a Rankwave tevékenységét, a dél-koreai cég azonban egészen a múlt hónapig aktívan maradhatott Facebookon. A BBC-nek egy facebookos forrás azt mondta, egyelőre ők se tudják, hány felhasználó és mennyi adat érintett. Arról se a híradások, se a Facebook nem szólt egyelőre, hogy nekik milyen felelősségük van mindebben, megtettek-e minden elvárható lépést, hogy ne lehessen visszaélni a felhasználóik adataival.

Az ügy annyiban hasonlít a tavaly tavasszal kirobbant Cambridge Analytica-botrányra, hogy abban is egy külső cég jogtalan facebookos adatfelhasználására derült fény, több más visszás gyakorlat mellett. Az a balhé, majd az azóta következő több kisebb-nagyobb adatvédelmi ügy eléggé megviselte a Facebook megítélését, nem csoda, hogy a cég a sorozatos megpróbáltatások hatására többször is megújulást ígért, legutóbb éppen most tavasszal. A Rankwave elleni nyilvános fellépés is ennek a demonstrálása lehet.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM