Főügyész indított eljárást a Facebook ellen Amerikában

2018.12.19. 21:58

Washington főügyésze eljárást indított szerdán a Facebook ellen, amiért a cég a Cambridge Analyticának rendelkezésére bocsájtotta több tízmillió felhasználó nevét, és egyéb adatait azok beleegyezése nélkül. 

A szerdai bejelentés alapján Karl Racine feljelentése az első jelentős megmozdulás annak érdekében, hogy az óriáscéget elmarasztalják a politikai elemzőcéggel való összefonódása miatt. A szakértők szerint ez a per lehet az előszele a további átfogó vizsgálatoknak és komolyabb bírságoknak Amerikában. 

A Facebook egyelőre nem kívánt reagálni az ügyre. 

Az óriáscéget legutóbb pénteken érte újabb kritika és támadás, amikor bejelentették, hogy a felhasználóik egy részének fényképeihez hozzáférhetett jogosulatlanul pár applikáció. Korábban pedig kiderült, hogy más cégek, mint például az Amazon, vagy a Spotify egy egyezmény keretében juthatott hozzá a felhasználók információkhoz úgy, hogy azzal előnyt szerezhettek versenytársaikkal szemben

Cambridge Analytica-botrány  lényege, hogy a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég közel 90 millió – jogtalanul megszerzett – Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül például a Brexit-kampány idején és a 2016-os amerikai elnökválasztáskor.

(The Washington Post)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM