Märcz Tamás: Mi akár a halállal is játszunk

2019.07.17. 07:37

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtott a spanyolok ellen 13-11-re megnyert világbajnoki csoportmérkőzésen. Ugyanakkor a várható negyeddöntőt megelőző hat napban még tovább kell „húzni felfelé” az együttes formáját.

A csapat ugyanazokat a taktikai elemeket játszotta, mint amiket Varga Dénes kiválása előtt is gyakorolt. „Azt tudtuk, hogy ez egy fárasztóbb meccs lesz, ráadásul már Új-Zéland ellen is látszott, hogy sokkal nehezebb tíz emberrel végig játszani egy találkozót” – nyilatkozta a végül csoportelsőségről döntő találkozó után.

„Mindenki egy picit többet vállal, Dumi hiányában egyel előrébb kellett lépnünk. Azért a csapatkapitányunk nem vesztettük el, itt van velünk” – mondta annak kapcsán, hogy az olimpiai- és világbajnok klasszis ujjtörés miatt valószínűleg az egész tornát csak a kispadról követheti végig.

A spanyolok elleni összecsapásról azt mondta: a három negyeden keresztül tartó kiváló védekezés hozta meg a sikert. „Azokat a lövőket hagytuk ott, akiket mi szerettünk volna, elől pedig élesek voltunk. Elbizonytalanítottuk őket, és kivettük azokat a klasszisaikat, akik el tudnak dönteni mérkőzéseket”. A negyedik negyedben elkövettek egy-két taktikai hibát, amit a spanyolok gyors lefordulásos gólokkal büntettek, ugyanakkor fizikailag nem őrlődtek fel.

„Hat nap múlva újra egy nagyon fontos mérkőzés lesz, amelyen ismét a topon kell majd lennünk, de nem félek a folytatástól.” A vizes vb pólótornájának negyeddöntőjében jó eséllyel az A csoport második helyezettjével, az olimpiai bajnok Szerbia, Montenegró vagy Görögország legjobbjaival kerülhetnek szembe. „Mindegy, hogy melyik csapat jön, nagyon erős lesz, hogy úgy mondjam, az a halál oldal, mi pedig játszunk akár a halállal is” – mondta a kapitány. (MTI)