NBA-botrány: Kínáról akart kérdezni a CNN, elvették a mikrofont

2019.10.11. 08:59

Az NBA esetében merőben furcsa és szokatlan jelenet zajlott le a Japánban rendezett csütörtöki Toronto Raptors-Houston Rockets felkészülési mérkőzés után, ahol a CNN újságírójától, Christina Macfarlane-től elvették a mikrofont, amikor a Rockets két sztárját az NBA és Kína között kialakult konfliktusról kérdezte.

Macfarlane azt akarta megtudni James Hardentől és Russell Westbrooktól, hogy miután az elmúlt években mindenki úgy ismerte meg az NBA-t, mint azt a ligát, ami leginkább támogatja játékosai és alkalmazottai esetében a fontos társadalmi és politikai kérdésekben való véleményformálást, másképp látják-e a helyzetüket és a szabad megszólalásra való esélyüket az NBA és Kína között az elmúlt hétben eszkalálódott konfliktus, illetve az arra adott reakciók fényében.

Harden láthatóan szeretett volna válaszolni, ám a Rockets sajtósa közbeszólt, hogy csak releváns, valódi kérdéseket várnak, mire egy kisebb vita alakult ki Macfarlane és a Rockets-munkatárs között arról, hogy releváns-e egy egy hete húzódó, súlyos dollármilliókba, ha nem milliárdokba kerülő geopolitikai botrány kapcsán a résztvevőket kérdezni, ám a megoldás végül az lett, hogy egyszerűen elvették a mikrofont Macfarlane-től, majd újabb kérdezőre és kérdésre ugrottak.

Később a Rockets arról tájékoztatta a CNN-t, hogy mivel a csapat játékosai a nap folyamán korábban minden hasonló kérdésre többször is válaszoltak már, ezért nem érezték szükségét, hogy a sajtótájékoztatón is ez legyen a téma. Ugyanakkor az NBA egyik alelnöke, Tim Frank telefonon kért elnézést Macfarlane-től a történtek miatt, ami jól mutatja az eset összetettségét.

Pénteken egyébként az NBA a korábbi kínai meccshez hasonlóan törölt minden sajtóeseményt a Lakers és a Nets Kínába vitt mérkőzése kapcsán, vagyis Sanghaj után Sencsenben sem akartak a mérkőzésen felül külön programokat a konfliktus közepén.

Az NBA és Kína között még múlt hét pénteken robbant ki ellentét, miután a Rockets általános igazgatója, Daryl Morey egy azóta már törölt Twitter-üzenetben a hongkongi tüntetők mellett állt ki. Az ügy folyományaként Kínában levették műsorról az NBA felkészülései meccseit, lényegében minden partner és szponzor felmondta egyezségét a Kínában kifejezetten népszerű Rocketscal, több az NBA-vel is szakított, míg az NBA Kínában játszott felkészülési meccseinél nyilatkozatstopot rendeltek el.

A felmondott és szüneteltetett szerződések több becslés szerint is már több milliárd dolláros kárt okoztak az NBA-ben, a Yahoo értesülései szerint vannak csapatok, amik a fizetési plafon 15 százalékos esésével számolnak a 2020-21-es szezonra, ami szintén a több milliárdos kiesést támasztja alá. Éppen ezért egyébként a játékosoknak sem mindegy, mikor és hogyan oldódik meg a helyzet, hiszen az NBA mindenkori bevételének 51 százaléka a játékosoknál köt ki fizetés formájában, a kiesés tehát őket is érzékenyen érinti.