Sterbik Árpád valószínűleg már nem véd többet a Veszprémben

2020.04.07. 12:50

Még ha folytatódik is a kézilabdaszezon, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának világklasszis kapusa valószínűleg már nem fog többször pályára lépni, írja az MTI.

A 40 éves zentai születésű kapus, aki már korábban bejelentette, hogy az idény végén befejezi játékospályafutását, erről a Kossuth Rádiónak beszélt.

Sterbik felelevenítette pályafutása legszebb pillanatait, első helyen mindjárt azt, amikor 2001-ben Veszprémbe szerződött. Már az első évében közel került nagy álmához, a Bajnokok Ligája-győzelemhez, a Magdeburggal szemben azonban alulmaradtak.

Három évet töltött Veszprémben, majd a Ciudad Realhoz igazolt.

Ott gyakorlatilag egy világválogatottat raktak össze, és nagyobb esélyt láttam elérni a célomat, mint a veszprémi kerettel, ezért léptem tovább

- mondta Sterbik, aki 2012-ig játszott Madridban, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben is megnyerte a BL-t, ráadásul 2005-ben a világ legjobb játékosának választották. Mindeközben a spanyol válogatottban is játszott, és világ- és Európa-bajnoki címet ünnepelhetett velük.

Ezután a másik spanyol sztárcsapatban, a Barcelonában szerepelt, két évvel később pedig a macedón Vardar Szkopje játékosa lett. Utóbbival is megnyerte a Bajnokok Ligáját, a 2017-es kölni négyes döntőnek pedig a legértékesebb játékosa lett.

Sterbik Árpád 2018-ban igazolt újra a Veszprémhez, az elmúlt idényben a magyar csapattal is közel került a BL-győzelemhez, de a négyes döntőben ő és Nagy László is megsérült, és a döntőben három góllal, 27-24-re kikaptak a Vardartól.

"Tavaly nagyon megértünk a BL-sikerre, de nem sikerült. Ez a járvány pedig most egy kicsit keresztbe tett az utolsó szezonomnak"

 – mondta a Sterbik, aki a jövőben várhatóan kapusedzőként dolgozik majd a Veszprémnél.