Több mint ezer verseny, de ilyet még nem látott a Formula–1!

GettyImages-1431923028
Japánban egy meglehetősen kurta futam végén egy egész világ találgatta, hogy Max Verstappen megvédte-e világbajnoki címét. Lyukas volt a szabálykönyv, újabb történelmi vb-cím születésének lehettünk tanúi. Nehéz idők jöhetnek azonban a Red Bullnak, miután kiderült, hogy túlköltekezett 2021-ben.

A 2022-es szuzukai japán F1-es futamon leszakadt az ég, emiatt pedig felrémlett a 2014-es tragikus verseny zord emléke. Akkor és most is egy baleset miatt a pályán volt egy nagy markológép, amely mellett ezúttal Pierre Gasly el is száguldott.

A francia pilóta önkívületi állapotban, magából kikelve tajtékzott a csapatánál, illetve az irányítótoronyban is, hiszen Jules Bianchi 2014-es tragédiája után mintha ismételni kívánta volna magát a történelem. Ezúttal szerencsére nem történt tragédia. A megszakított verseny végül egy 45-50 perces minifutammá módosult, amit Verstappen nagyon simán megnyert, míg mögötte Leclerc az utolsó körben hibázott a célegyenesre vezető kanyar előtti sikánban.

A levágásért öt másodperc büntetést kapott a monacói, ennek köszönhetően Sergio Pérezé lett a második hely, majd a futam utáni interjúknál Johnny Herberttől tudhatta meg a világ, hogy Verstappen ezzel világbajnok lett, ugyanis dacára annak, hogy csak a versenytáv 54 százalékát értük el, mégis teljes pontokat kaptak a versenyzők.

A Bukótér podcast aktuális adásában többek között az alábbi témákat érintjük:

  • Milyen kihívás mérnöki szemmel a szuzukai pálya?
  • Mit jelent egyetlen századnyi különbség? Ennyi döntött az időmérőn.
  • Hogyan tudta Verstappen a rajt után megőrizni a vezetést a külső íven?
  • Sainz lett a körülmények első áldozata. Mi is az az aquaplaning?
  • Megint egy markoló a pályán. Hogy fordulhatott ez elő?
  • Verstappen megállíthatatlan volt a rövidített versenyen. Hogy lehetett végül világbajnok?
  • Több mint ezer futam, és ilyen még soha nem volt az F1 történelmében…
  • Mekkora bajba kerülhet a Red Bull, miután kiderült, hogy túllépte a 2021-es 145 millió dolláros költségplafont?

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette

(Borítókép:  Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője csapattársaival ünnepel a szuzukai pályán 2022. október 9-én, miután győzött a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíján és megvédte világbajnoki címét. Fotó:  Mark Thompson / Getty Images)